Megtalálták a reumás ízületi gyulladás egyik kiváltó okát

Vágólapra másolva!
A reumás ízületi gyulladásban szerepet játszó molekulát azonosítottak japán kutatók, felfedezésük segíthet az autoimmun betegség eddig megoldhatatlannak tűnő gyógyításában.
Vágólapra másolva!

A reumás ízületi gyulladásban (rheumatoid artthritisben) szenvedő páciensek szervezetében az immunsejtek tévesen ellenséges anyagként azonosítanak és megtámadnak bizonyos saját molekulákat, és ezzel gyulladásos állapotot, fájdalmat és duzzadást okoznak.

Kutatók évek óta vizsgálják, hogy milyen molekulákat támad meg ilyen esetekben az emberi szervezet immunrendszere.

A Kiotói Egyetem és más intézmények kutatói egérkísérletek segítségével azonosítani tudták az egyik olyan molekulát, amelyet az immunsejtek tévedésből célba vesznek, s ezáltal szerepet játszanak a gyulladás kialakulásában. A kutatócsoport megfigyelte, hogy az általuk vizsgált reumás betegek 17 százalékának immunsejtjei ellenségesen reagálnak az azonosított molekulára, amely a sejten belüli fehérjeszintézisben vesz részt.

A kutatók a Science tudományos folyóirat legújabb számában számoltak be eredményeikről.

Japánban a becslések szerint 700 ezer ember szenved reumás ízületi gyulladásban, más néven sokízületi gyulladásban. Habár a tünetek enyhítése gyógyszerek segítségével lehetséges, a betegség kiváltó okait megszüntető kezelésre egyelőre nincs lehetőség. Az előrehaladott esetekben a csontok és a porcok is roncsolódnak, akadályozva a végtagok működését.

"Ha nyomként használva a most azonosított molekulát, akadályozni tudjuk a T-sejtek működését, kifejleszthetünk egy radikális gyógymódot" – nyilatkozta Ito Josinaga, a kutatócsapat tagja, a Kiotói Egyetem tanársegéde.

Az egészséges emberi szervezetben a T-limfocita sejtek azonosítják a kórokozókat, és utasítják az immunsejteket arra, hogy pusztítsák el őket. A különböző T-sejtek más-más szenzorokkal rendelkeznek, így különböző kórokozók azonosítására alkalmasak. A tudósok szerint az emberi szervezetben több százmillió különböző típusú T-sejt található.

A T-sejtek működésében bekövetkező rendellenességek hatására azonban az immunsejtek megtámadhatják az egészséges sejteket is, sokízületi gyulladást vagy más betegségeket okozva ezzel.

Magyar kutatók néhány éve kimutatták, hogy az egyes immunsejtek – például az úgynevezett neutrofil granulociták – sejten belüli jelátviteli folyamataiban részt vevő PLCgamma2 fehérje elengedhetetlen szerepet játszik a reumás ízületi gyulladás állatmodelljének kialakulásában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!