Hőtérképes vérvizsgálattal kimutatható a méhnyakrák

Vágólapra másolva!
A plazmatermogram nevű eljárás a jelenleg alkalmazott szűrővizsgálatnál lényegesen diszkrétebb, és segítségével a daganat stádiuma is megállapítható.
Vágólapra másolva!

A plazmatermogram nevű eljárás a vérben lévő fehérjéket, köztük a daganat által létrehozott fehérjéket vizsgálja. A kis létszámú résztvevővel végzett kutatás eredményeiből az derült ki, hogy a teszttel kimutatható a méhnyakrák, és a betegség stádiuma is – tudósított a BBC hírportálja a PLoS One internetes tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányról.

A méhnyakrák jelenleg alkalmazott szűrése során a kenetmintában keresnek a normálistól eltérő sejteket és nagy kockázatot jelentő, rákkeltő vírusokat.

A Louiseville-i Egyetem kutatói a plazmatermogram technológiával elemeztek vérmintákat. A vérben található fehérjék eltérően reagálnak a hőre, ez pedig a fehérjetartalom hőtérképén, vagyis termogramján mutatkozik meg.

Az eljárást a méhnyakrák különböző stádiumában lévő 67 páciensen és négy egészséges önkéntesen tesztelték, hogy megnézzék, kimutatja-e a különbségeket a daganatos és az egészséges emberek vére között.

Nichola Garbett, a kutatás vezetője elmondta: egy kényelmesebb, diszkrétebb, kisebb beavatkozással járó szűrővizsgálatról sikerült bebizonyítaniuk, hogy kimutatható vele a méhnyakrák, és a daganat stádiuma is megállapítható. Hozzátette: a teszt alapján eldönthető, hogy a betegség kezelést vagy csak folyamatos figyelemmel kísérést igényel-e.

Emma Smith, a Brit Rákkutató Intézet munkatársa szerint az új eljárás javíthat a méhnyakrák szűrésén és kezelésén, ám a kutatás során igen kevés résztvevőt vizsgáltak, ezért egyelőre nem tudni, szélesebb körű használatnál mennyire bizonyulna pontosnak és megbízhatónak az eljárás, ehhez további vizsgálatokra lenne szükség.