Vágólapra másolva!
Napfény hatására megváltozik a szervezetben a vérnyomás szabályozásában kulcsfontosságú szerepet játszó jelátviteli molekula szintje, ami a vérnyomás, és ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenését eredményezheti - derítette ki egy új kutatás.
Vágólapra másolva!

A napfény is segíthet a stroke, valamint a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben - állapították meg a Southamptoni és az Edinburgh-i Egyetem kutatói. Vizsgálatukból kiderült, hogy a bőrt érő napfény hatására megváltozik a szervezetben a vérnyomás szabályozásában is részt vevő nitrogén-monoxid (kémiai képlete: NO) celluláris jelátviteli molekula szintje. A Journal of Investigative Dermatology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány kiemeli, hogy a bőrben található nitrogén-monoxid és bomlástermékei napfény hatására apránként bekerülnek a véráramba, az erek kitágulnak, így csökken a vérnyomás.

A vizsgálatba a szakemberek 24 egészséges résztvevőt vontak be, akiknek bőrét két, egyenként 20 percig tartó kezelés során a szoláriumokhoz használt UV-lámpa fényének (UV-A sugárzásnak) tették ki. Az egyik kezelésen a résztvevők bőrét mind a lámpából származó hő, mind pedig az ultraibolya sugarak érték, míg a másik 20 perc alatt az UV-sugarakat blokkolták, és a bőrfelületet kizárólag hőhatás érte. Az eredményekből az derült ki, hogy az UV-A sugarak hatására megváltozott a nitrogén-monoxid metabolitjainak szintje a vérben, az erek kitágultak, a vérnyomás pedig jelentősen csökkent; eközben a D-vitamin-szint viszont nem változott.

Azért ne vigyük túlzásba a napozást

A pozitív eredmények ellenére azonban nem szabad megfeledkezni a napsugárzás kellemetlen mellékhatásairól, ezért mindenképpen nagyfokú odafigyeléssel, korlátozott ideig ajánlott csak a napozás – emlékeztetnek a szakemberek. A bőrrák megelőzése szempontjából kiemelten fontos, hogy óvjuk bőrünket az erős napfénytől, de a mostani kutatás is remekül példázza, hogy az sem feltétlenül jó, ha egyáltalán nem éri nap a bőrünket.