Így lesz a gyereknek egészséges a csontja

sportoló gyerekek, illusztráció, Gyerekek edzenek a felavatott városi sportcsarnokban Tamásiban 2013. június 18-án
Tamási, 2013. június 18. Gyerekek edzenek a felavatott városi sportcsarnokban Tamásiban 2013. június 18-án. A sportcsarnok 498 millió forintos beruházással, 350 millió forintos társasági adókedvezmény-támogatással épült. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Bár sokan azt hiszik, hogy a csontritkulás időskori probléma, ez valójában a gyermekkorból eredeztethető: a kalcium bevitele szempontjából az első 25 év a meghatározó, mert a csontállomány addigra fejlődik ki, utána már csak veszít ásványianyag-tartalmából. A kalcium beépülését a D-vitamin és a mozgás segíti elő – olvasható a Semmelweis Egyetem legfrissebb sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A csontozat erősségét alapvetően az öröklött (genetikai) hajlam határozza meg, de befolyásolhatják a környezeti hatások, a táplálkozás, vagy valamilyen tartós betegség. Ha a kalcium bevitele gyermekkorban, tehát még a növekedési fázisban alacsony, akkor a csont nem képes a maximális tömegét elérni. Így 25 éves kor után már csak csökkenni fog a csont tömege, az pedig nem mindegy, hogy 45 vagy 65 éves korban éri el a csont a töréshatárt. Különösen a nőknél fontos, hogy honnan indul el a csökkenés a menopauza után. Ha gyerekkorban odafigyelnek, akár 5-10 évet lehet nyerni időskorra, súlyos combnyak- vagy csigolyatörést lehet elkerülni. Magyarországon csaknem egymillió embert érint az időskori csontritkulás.

Kell a D-vitamin a kalcium felszívódásához

Ha alacsony a gyerek D-vitamin szintje, hiába fogyaszt megfelelő mennyiségű kalciumban gazdag ételt (sok tejterméket), a feszívódás korlátozott, így a csontok nem épülhetnek megfelelően – mondja dr. Szabó András, a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. Márpedig a magyar gyerekek kétharmada D-vitamin hiányos. Ezért is kötelező a csecsemőknek 1 éves korig cseppekben D-vitamint adni.

Az igazgató szerint 1 éves kor után is nyugodtan folytatható a kúra. Gyerekkorban 400-500 egységet (NE) lehet adni naponta, felnőttnél az ajánlott adag 1000-2000 NE egység. Orvosi ellenőrzés nélkül ezek a mennyiségek kockázat nélkül adhatók. Készítmények léteznek csepp, tabletta, és kapszula formában is. Ezeket elsősorban a téli, kora tavaszi időszakban érdemes szedni, hiszen köztudott, hogy a D-vitamin a napfény hatására termelődik a szervezetben, ami ebben az időszakban kevés. Késő tavasztól kora őszig – ha valaki kimegy a szabadba – természetes módon is tudja fedezni a D-vitamin szükségletét. Az igazgató szerint táplálkozással nem lehet elegendőt D vitamint bevinni: olyan mennyiségben kellene tengeri halat (pl. lazacot) és erdei gombákat enni vagy a szabadban tartott tyúkok tojásait és hegyekben legelő tehenek tejét fogyasztani, ami nem lehetséges.

Az egészséges csontokhoz kell az intenzív mozgás is

A kalciumszükséglet nagy részét viszont megfelelő étkezéssel (elsősorban tejtermékek fogyasztásával) lehet fedezni. Sőt, az így bevitt kalcium felszívódása sokkal jobb, mint ha valaki tablettát szed. Mint mondta, utóbbi esetben a kalcium a bélben összekapcsolódhat a táplálék foszfáttartalmával és kiürül, tehát önmagában a tabletta szedés nem biztos, hogy elegendő.

A sajtóközlemény szerint a magyar kamaszok kalciumbevitele kétharmada a szükségesnek, ami összefügg a D-vitamin hiánnyal. „Megfelelő D-vitamin szint mellett az étkezéssel bevitt kalcium kétharmada hasznosul, míg D-vitamin hiány esetén a negyede sem szívódik fel” – mondja dr. Szabó András.

A gyermekgyógyász azt is kiemeli, hogy a kalcium annál jobban épül be a csontba, minél nagyobb a csont fizikai terhelése. Vagyis aki sokat mozog, sportol (például fut, csapatsportokat űz – az úszás erre kevéssé hatékony), annak sűrűbb, erősebb lesz a csontállománya. Dr. Szabó András példaként említi a teniszezőket, akiknek az a kezük, amelyiket a játék során használnak, jóval erősebb csontú, mint a másik. Az elhízott gyerekeknek épp ezért duplán veszélyeztetettek: D-vitamin szintjük biztosan alacsony, és a mozgáshiány is akadályozza a kalcium csontba való beépülését.

Erre kell figyelni a csontfejlődésnél

- Ha korán áll fel a gyermek és görbült a csontja, nem kell megijedni, megfelelő D-vitamin pótlással, évek alatt szépen kiegyenesedik.

- A szülők figyeljenek oda, hogy ha a gyerek nem szereti a tejet, tejtermékeket, más módon adjanak neki kalciumot.

- Nyáron a déli órákban természetesen nem ajánlott napra menni, de délelőtt és délután igen. Ha a gyerek egész nap be van kenve magas faktorú fényvédő krémmel, nem tud D-vitamint termelni, hiába van napon!

- Ha állandóan megfázik a gyerek (mindent elkap, gyenge az immunrendszere) ajánlott orvossal megnézetni a D-vitamin szintjét, ami vérvétellel megállapítható, de vizsgálat nélkül is kaphat nyugodtan D vitamint.

- Ha a gyereknek 16 éves koráig egyszer – kétszer törik csontja nagy eséskor, az nem jelent feltétlenül csontbetegséget, de ha négyszer-ötször is előfordul kisebb traumára is, akkor érdemes orvoshoz vinni, kivizsgáltatni.

- Nem azért fáj a csontja a gyereknek, mert növésben van, hanem mert D-vitamin hiányos. Ha azt normalizálják, a csont kalcium tartalma megfelelő lesz, a fájdalom is elmúlik!

- A D-vitamin túladagolásának kicsi az esélye: ha valaki az ajánlott mennyiség tízszeresét fél éven keresztül szedi, akkor lehet csak baja (pl. veseköve).