Aki fogyni akar, délelőtt menjen a szabadba

Vágólapra másolva!
Meglepő összefüggésről számolt be nemrég egy új amerikai kutatás: a szakemberek szerint a testsúly szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy melyik napszakban éri a legtöbb természetes fény a bőrt.
Vágólapra másolva!

Azok az emberek, akiket leginkább a délelőtti órákban ér természetes fény soványabbak, mint azok, akik főleg délután tartózkodnak a szabadban – összegezték kutatásuk eredményét az amerikai Northwestern Egyetem szakemberei. Vizsgálatukból kiderült, hogy akinek a bőrét leginkább reggeli fény éri, azok testtömegindexe (BMI) jelentősen alacsonyabb, mint azoké, akik a napi „fényadagjukat” életvitelükből kifolyólag inkább délután gyűjtik be. Ráadásul minél korábbi időpontban éri a fényhatás a bőrt, annál alacsonyabb a BMI-index, és fordítva – írja a PLOS ONE szakfolyóirat cikke.

Ki korán kel, soványabb marad?

A Northwestern kutatásba 54 felnőttet vontak be, akiknél egy héten keresztül speciális készülék segítségével mérték a szervezetet érő fényhatásokat, az alvási és ébrenléti ciklusokat, valamint részletesen vizsgálták a kalória-bevitelt is. A délelőtti fény testtömegindexre gyakorolt pozitív hatása függetlennek bizonyult a testmozgás és a bevitt energia mennyiségétől, az alvás időzítésétől, az életkortól és az évszaktól is, ami ismételten alátámasztja a napi biológiai óra megfelelő működésének fontosságát.

Egyeztessük óráinkat!

A fény kiemelten fontos szerepet játszik a szervezet biológiai órájának működésében, a napi cirkadián ritmus és a szervezet energiaháztartásának alakításában. Ha szervezetünket a megfelelő napszakban nem éri elegendő fény, az felboríthatja belső biológiai folyamatainkat, és anyagcserezavarokhoz, illetve hízáshoz vezethet – mondta el a kutatás vezetője. A legtöbb ember életvitele sajnos nem teszi lehetővé, hogy reggel 8-tól délig legalább 20-30 percen keresztül természetes fény érje a bőrét, pedig ennyi idő már hatással lehet a testtömegindexre – tette hozzá.

Hétköznap reggel 8 és 12 óra között a fejlett országokban a felnőttek jelentős része mesterséges fénnyel ellátott irodákban ül, ahol a megvilágítás alig éri el a 300 luxot. A testtömegindex befolyásolásához szükséges küszöbérték azonban legalább 500 lux, amelyet beltéren nemigen lehet elérni (viszont a szabadban borult égbolt mellett is 1000 lux körüli a fény mennyisége). Érdemes tehát a reggeli és délelőtti órákban minél több időt a szabadban tölteni, és akár a pár perces szünetek erejéig is kisétálni az épületből – hangsúlyozták a szakemberek.