Nem is gondolná, milyen betegségeket kaphat, ha nem mos fogat

fogmosás
Portrait of teenage girl brushing her teeth, necklace, blurred effect.
Vágólapra másolva!
Bizonyított, hogy az íny és a fogágy gyulladása nemcsak a fogak egészségét veszélyezteti: összegyűjtöttük, hogy a fogak elhanyagolása milyen betegségek kialakulásához vezethet.
Vágólapra másolva!

Stroke, infarktus elhanyagolt fogak miatt

A fogínygyulladással (gingivitis) vagy fogágybetegséggel (parodontitis) küzdőknél közel kétszer nagyobb a koszorúér-betegségek kialakulásának kockázata, mint azoknál, akiknek nincsenek szájüregi gyulladásaik. A szájüreg gyulladásos megbetegedéseit okozó baktériumok ugyanis a véráramba is könnyen bekerülnek, és fehérjetermelésük révén elősegítik a vérrögképződést, amely hosszú távon szívinfarktushoz vagy stroke-hoz vezethet.

Forrás: Photononstop/Marie Docher

Tüdőgyulladás, koraszülés, memóriavesztés

A szájüregben megtelepedő baktériumok a légutakra is veszélyt jelenthetnek, így többek között tüdőgyulladáshoz vagy az idült megbetegedések súlyosbodásához vezethetnek.

Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy a fogágybetegségek várandós nőknél háromszorosára növelik a koraszülés kockázatát, a közelmúltban pedig kapcsolatot találtak a fogínybetegségek és a memóriavesztés között is.

Cukorbetegek különösen figyeljenek fogaikra

A szájüreg és a fogak egészsége kiemelten fontos diabétesz esetén: a cukorbetegek jóval hajlamosabbak a fogágybetegségekre és fogaik elvesztésére, mert romlik a gyulladások elleni védekezőképességük. Ezért ha valakinél cukorbetegséget diagnosztizálnak, forduljon mielőbb fogorvoshoz, hogy fény derüljön az esetleges fogágyproblémákra.

A tartósan fennálló fogágybetegségek elősegíthetik egyes diabéteszes szövődmények kialakulását, és fokozott kockázatot jelentenek. De nemcsak a diabétesz fokozza a parodontitis kialakulását, hanem a legújabb eredmények szerint mindez fordítva is elmondható: nagyobb eséllyel alakul ki cukorbetegség azoknál, akik fogágybetegséggel küzdenek.

Megelőzni egyszerűbb

A fogak és az íny egészségének megőrzésében kiemelt szerepe van a megelőzésnek: napi kétszeri, megfelelően végzett fogmosással, a fogközök alapos tisztításával, rendszeres fogorvosi ellenőrzéssel, egészséges táplálkozással, a dohányzás és az alkohol mellőzésével magunk is sok problémának elejét vehetjük.

Amennyiben ínyünk visszatérő jelleggel vörös és duzzadt, fogmosás közben gyakran vérzik, fogunk kilazul, rendszeres szájüregi gyulladást vagy kellemetlen szájízt, rossz leheletet tapasztalunk, érdemes mielőbb szakemberhez fordulni. Már kialakult fogágybetegségnél sem kell azonban kétségbe esni, ugyanis a probléma fogorvosi segítséggel és kellő odafigyeléssel kezelhető és megszüntethető.