Nemcsak fogfájás miatt húztak fogat régen

Nem fikció, amit nemrég A sebész című, itthon is vetített sorozat első évadjának fináléjában láthattak a nézők: száz éve még tényleg úgy gondolták, hogy a mentális betegségek gyógyításához elengedhetetlen a fogak kihúzása.

A közelmúltban sugározták A sebész című Cinemax-sorozat első évadának befejező részét, amely az 1900-as évek elején játszódik, és egy New York-i kórház életébe nyújt bepillantást. Az évadzáró utáni visszajelzésekből kiderült, hogy az utolsó epizód elmegyógyintézetben játszódó része világszerte felkavarta a nézőket.

A spoilerezést elkerülendő csak annyit mondunk, hogy az elmegyógyintézetbe utalt szereplőt az orvosok úgy igyekeztek a tébolyult állapotból kihozni, hogy a fogait kihúzták. A kezelőorvos véleménye szerint ugyanis a mentális eredetű rendellenességeket az agyat megbetegítő fertőzések okozzák, amelyek gócpontja a fog. Ezért ha a fogakat kihúzzák, jó eséllyel megszűnnek ezek a fertőzések, ezáltal pedig az elme is megvilágosul. Ha pedig a foghúzás nem segítene, ki kell venni az orr- és garatmandulákat is.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Valós személyről mintázták

Ha valaki azt gondolná, hogy a sorozatban foghúzással elmebajt gyógyító orvos pusztán fikció, az téved: Dr. Henry Cotton pszichiáter valós személy volt, aki 1907 és 1930 között egy amerikai elmegyógyintézet igazgatójaként tevékenykedett. Nevéhez köthető a sorozatban is bemutatott sajátos kezelési módszer, amelynek alapja, hogy az elmét megbetegítő fertőzések gócpontját a fogakban és a mandulákban kell keresni, ezek eltávolításával pedig a mentális problémák is orvosolhatóvá válnak.

Cotton megközelítése annyira tudományosnak és bíztatónak tűnt száz évvel ezelőtt, hogy az általa vezetett intézetben a terápia részeként több mint 11 ezer fogat húztak ki. Megelőzésként Dr. Henry Cotton saját felesége és két gyermeke fogait is kihúzta (hogy ennek volt-e köze ahhoz, hogy felnőve mindkét gyermeke önkezével vetett véget életének, a mai napig nem egyértelmű).

Ha a záp- és metszőfogak eltávolítása után a mentális betegséggel küzdő pácienseknél nem tapasztaltak javulást, az Cotton szerint arra utalt, hogy nem találtak meg és távolítottak el minden gócpontot. Ilyenkor folytatták a sebészeti beavatkozásokat: először a mandulákat vették ki, utána fokozatosan újabb és újabb szerveket, például a lépet, a gyomrot, sőt akár a vastagbelet is.

Csodadoktorként tisztelték a foghúzó pszichiátert

Henry Cotton pályafutása az antibiotikumok megjelenése előtti időszakra esett, így nem meglepő, hogy páciensei nagy százalékban meghaltak a műtőasztalon. Mindezek ellenére korának egyik legelismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő pszichiátere volt, akinek eredményeiről tudományos cikkek is rendszeresen megjelentek.

Módszereit csak kevesen merték megkérdőjelezni, ráadásul a doktor a kételkedésnek hangot adókat is ügyesen tudta kezelni. Az intézetben uralkodó durva bánásmóddal kapcsolatos botrányt például úgy úszta meg, hogy az összes férfi ápolót női segítőkre cserélte, mert a férfiak szerinte hajlamosak durvábban bánni a betegekkel, míg a nők jelenléte „gyógyír a beteg elmére”. Végül a pszichiáter sem kerülhette el sorsát: lassan rajta is jelentkeztek az elmebaj tünetei, ezért saját fogai közül is kihúzott néhányat, de a kezelés nem bizonyult hatásosnak. Halálát 1933-ban szívinfarktus okozta.

Szörnyű, de logikus

Bár Henry Cotton kísérletezése mai szemmel etikátlan és elborzasztó, abszolút logikusnak tűnt a száz évvel ezelőtti ismeretek alapján. Azóta persze az is kiderült, hogy a szájüreg gyulladásai valóban számos betegség kialakulásának kockázatát növelhetik. Szerencsére mára elképesztően sokat fejlődött az orvostudomány, bár a mentális betegségek mögött húzódó mechanizmusokkal kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság. De legalább fogat már nem húznak miattuk.