Így tüsszentsen tudományosan

megfázás
Vágólapra másolva!
Itt a nátha- és az influenzaszezon, így ideje megválaszolni a kérdést, hogyan kell tüsszenteni a tudomány mai állása szerint. Az biztos, hogy a legrosszabb, ha csak úgy beletüsszentünk a levegőbe.
Vágólapra másolva!

„A tüsszentés az egyik ősi, alapvető reflex” – mondta dr. Madeleine Schaberg, a New York-i Szem- és Fülklinika orvosa. A tüsszentést kiválthatja allergia, megfázás és influenza, sőt egyes embereknél az erős fény is. A szervezet ily módon próbál megszabadulni az irritáló anyagoktól és megtisztítani az orrüreget, ezért nem szabad visszafojtani.

A legújabb tudományos eredmények azt mutatják, hogy a tüsszentéskor levegőbe kerülő cseppecskék sokkal gyorsabban haladnak és nagyobb területre jutnak el a levegőben, mint korábban gondolták.

A kép illusztráció Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

A MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) kutatói nagy sebességű kamerával filmeztek le tüsszentést, és tapasztalták, hogy a nem akadályozott tüsszentés gyakran 56 kilométer/óra sebességet is elérhet, és a részecskék 15 méterre is elrepülhetnek.

Egy másik tanulmány a tüsszentés terjedését vizsgálta a repülőterek utasterében. A kutatók matematikailag modellezték, hogyan mozognak a tüsszentéskor kilövellő cseppecskék. Arra az eredményre jutottak, hogy a tüsszentő mögött ülő utasok vannak a legnagyobb veszélyben.

„Tüsszentéskor 40 000 részecske hagyja el a szánkat, és sok vírus száll mindenfelé” – mondta dr. Schaberg.

Schaberg azt tanácsolja, sose tüsszentsünk takarás nélkül bele a levegőbe, és ne tüsszentsünk a puszta kezünkbe. Ehelyett takarjuk el az arcunkat „Drakula-mozdulattal”, azaz az alkarunkkal és könyökhajlatunk belső felével.

Természetesen a zsebkendőbe tüsszentés is jó módszer, ha sikerül időben előkapnunk azt. Az illem azt is megköveteli, hogy lehetőleg forduljunk el embertársainktól, amikor tüsszentünk.

Az orvosok megcáfolták azt az elterjedt városi legendát is, hogy a szívünk megáll egy pillanatra, amikor tüsszentünk. Az viszont igaz, hogy tüsszentéskor akaratlanul is lehunyjuk a szemünket.