Az eredményeket egy amszterdami szakmai konferencián mutatták be. A holland és kanadai kutatók összesen 826 tanulónál vizsgálták, hogy a fiatalok milyen módon igyekeznek enyhíteni a másnaposság kellemetlen tüneteit. Ebből a célból a diákok 54 százaléka fogyasztott nehéz, zsíros ételeket, kiadós reggeliket az alkoholfogyasztást követően, több mint kétharmaduk pedig az ivászat alatt és alvás előtt a vízbevitelről is gondoskodott – írja a BBC.
Habár a vizet fogyasztók valamennyivel jobban érezték magukat azokhoz képest, akik nem gondoskodtak a folyadékbevitelről, a másnaposság súlyossága között nem volt lényeges eltérés a két csoportnál.
Mivel korábbi tanulmányok szerint az emberek 25 százaléka nem szokott másnaposságot tapasztalni, így az új kutatás szerzői arra is kíváncsiak voltak, hogy létezik-e egyfajta immunitás a macskajajjal szemben.
Annak érdekében, hogy a rejtély végére járjanak, 789 másik tanulót is megkérdeztek arról, hogy a vizsgálatot megelőző hónapban mennyit ittak és ennek folytán milyen szintű másnaposságot tapasztaltak. A megoldás nagyon egyszerű volt –
azoknál nem alakult ki másnaposság, akik keveset ittak.
Ha a véralkoholszint meghaladta a 0,2 százalékot, már senki sem volt védett a kellemetlen szimptómákkal szemben.
Dr Joris Verster, az Utrechti Egyetem professzora szerint a víz mindössze annyiban segíthet, hogy oltja a szomjúságot és enyhíti a száj kiszáradását, de a fejfájást és a hányingert nem mulasztja el. A tanulmány szerzője elmondta, hogy még mindig nem ismert, hogy pontosan mi okozza a másnaposságot.
Annyit már megállapítottunk, hogy nem szimpla dehidratációról (kiszáradásról) van szó
– tudjuk, hogy az immunrendszernek szerepe van az állapot kialakulásában, de amíg nem találjuk meg a konkrét okokat, ellenszert sem tudunk kifejleszteni” – mondta a szakember.
Az új eredmények tehát cáfolják azt az augusztus elején megjelent ausztrál kutatást is, amely szerint a körte hatásos lenne a macskajajjal szemben.