Csökkentheti a gyermekkorban kialakuló allergia lehetőségét, ha a családban nem géppel, hanem hagyományosan, vagyis kézzel mosogatják az edényeket – derült ki egy svéd kutatásból.

Azokban a családokban, ahol kézzel mosogatják az edényeket, a gyerekek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel lesznek allergiásak, mint a mosogatógépet használó családokban – idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics aktuális számában megjelent tanulmányt.

A Bill Hesselmar, a Göteborgi Egyetem gyermekosztályának allergológusa és munkatársai szerint a kézzel mosott edények nem lesznek annyira tiszták, a családtagok így több baktérium hatásának vannak kitéve.

A mosogatógép elősegíti az allergia kialakulását?Forrás: Wikimedia Commons

Több mikroba, erősebb immunrendszer

A szakértők az úgynevezett higiéniai hipotézis elvére hivatkozva úgy vélik, a korai életszakaszban több mikrobának kitett gyermeki szervezet immunrendszerét erősítik a baktériumok, és ezáltal csökkentik az allergia kialakulásának kockázatát.

A vizsgálatban a kutatók ezer gyermek szüleit kérdezték ki az allergiával, mindennapi életükkel, táplálkozási szokásaikkal kapcsolatban.

Hesselmar szerint a kézi mosogatás kapcsolatban áll más életmódbeli jellemzőkkel, melyek szintén az allergiaellenes hatást erősítik. Korábbi tanulmányok feltételezése szerint például az alacsonyabb jövedelem, a zsúfolt élettér és a bevándorlói státusz is összefügg az allergia alacsony kockázatával, illetve ez a három tényező is összekapcsolható a mosogatási szokásokkal.

Ne temessük még a mosogatógépeket

Bár Hesselmar úgy véli, eredményeik "érdekes megfigyelések", elismeri, hogy túl korai lenne a kézi mosogatást allergiaellenes stratégiaként ajánlani.

A kételkedők szerint is túl korai gyakorlati hasznát keresni a kutatás eredményeinek. Rávilágítottak arra is, hogy a higiéniai hipotézis szerint a mikrobáknak az igen korai szakaszban, elsősorban a gyerek életének első hat hónapjában van kiemelkedő hatásuk az immunrendszer megerősítésében. Egy hat hónapos csecsemő pedig nagyon ritkán ér hozzá kézzel mosott edényekhez és evőeszközökhöz.