Kézfogás helyett inkább csókolózzon

csók, csókolózás, kézfogás
Az evolúciós antropológusok szerint az ajakcsókolás azért alakult ki, hogy a nyálban vagy a leheletben található kémiai jelek alapján értékeljük a párunk „kompatibilitását"
Vágólapra másolva!
Nem a nyál és a hideg által terjednek a vírusok, jelentették ki brit kutatók a közelmúltban. Ha megfogja valaki kezét, azzal nagyobb eséllyel kapja el a fertőző betegségeket. A köhögő, tüsszentő emberek elől pedig továbbra is érdemes elhajolni a vírusok elleni védekezés első fázisaként.
Vágólapra másolva!

Ron Eccles, a Cardiffi Egyetem Megfázáskutató központjának professzora szerint vírusterjedés szempontjából sokkal rosszabb, ha olyan emberrel fogunk kezet, aki azelőtt tüsszentett vagy orrot fújt, mintha csókolóznánk. Hogyan lehet a vírusok ellen hatékonyan védekezni?

Mennyire fertőző egy betegség?

A fertőző betegségek elsősorban fertőzött személyek vagy tárgyak megérintésével, illetve légi úton (úgynevezett cseppfertőzéssel) terjedhetnek. Utóbbi esetben például valaki tüsszent, és a kirepülő váladékcseppecskék bejutnak az orrba vagy a szájba, illetve rászállnak a kézre.

Csókkal kevésbé terjednek a vírusok Forrás: AFP/Loic Venance

Azt, hogy mennyire fertőző az adott betegség, számszerűsíteni is lehet annak megadásával, hogy egy beteg várhatóan hány másik embert fertőz meg a járvány kezdeti szakaszában. Ezt a számot alap reprodukciós számnak hívják. Ha ez egynél nagyobb, akkor terjedni kezd a betegség, míg ha egynél kisebb, akkor nem tör ki járvány.

„Az egyik legrosszabb vírus a kanyaróé, amelynek az alap reprodukciós száma 17. Ráadásul cseppfertőzéssel terjed és nagyon ragályos” – mondta Paul Griffiths, a londoni University College víruskutató professzora. „A Disneylandben nemrég lezajlott járványnál például elég volt a betegség elkapásához, hogy valaki egy kanyarós beteg mellett állt sorban. Ezért is fontos, hogy a szülők beadassák ellene a védőoltást.”

A náthát okozó rhinovírus alap reprodukciós száma 6, a gyomor- és bélhurutot okozó norovírusé 2, az influenzavírusé 2-3.

Tartsa rendben a toalettjét

A norovírus ellen a legegyszerűbben úgy védekezhet, ha lehajtja a vécé tetejét, mielőtt lehúzza. Így a vírusok nem „szállnak” át a tárgyakra és az emberekre a fürdőszobában.

"Láttam a kísérleteket, melyekben fluoreszkáló festékkel vonták be a vécét. Amikor lehúzták, egyértelműen látható volt, hogy a folyadékcseppecskék és a bennük lévő mikrobák a levegőbe repültek. Ezzel az a baj, hogy az elszállt kórokozók a szoba vagy a lakás más részeire is átterjedhetnek” – mondta Mark Fielder, a Kingston Egyetem mikrobiológusa. A fogkeféket is megfelelő távolságban kell tartani az említett szekciótól, így a szájüregbe sem juthatnak be a fertőzések fogmosáskor.

Meghízhat a kórokozóktól

Egyre több kutatás utal arra, hogy néhány hétköznapi vírus a megfázásnál vagy az influenzánál sokkal súlyosabb és hosszabb távú egészségügyi problémákat okozhat.

Lehet, hogy a vírusok miatt nehéz begombolni a nadrágot? Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

A kutatók szerint például az úgynevezett adenovírus-36 (AD36), amely megfázásos tüneteket hoz létre, elhízást okozhat az arra genetikailag hajlamos embereknél. Dr. Richard Atkinson táplálkozástudós tanulmánya szerint az elhízott emberek 30%-ának szervezetében megtalálható az AD36 elleni antitest, azaz átestek a fertőzésen, ezzel szemben a normál testsúlyú alanyoknak a csupán 10%-ában volt jelen az AD36 elleni antitest.

Egy elmélet szerint a vírus okozta elhízás azzal magyarázható, hogy a kórokozó megváltoztatja a sejtek zsírtárolását.

Óvatosan puszilgassa a gyerekeket, ha babát vár!

A terhesség alatt a női immunrendszer védekezőképessége csökkenhet, ezért fontos a higiéniai lépések betartása, többek között a rendszeres kézmosás. Egy kevésbé ismert probléma a nők kétharmadát érintő citomegalovírus.

"Az anyában nem okoz tüneteket, ám a babának káros lehet. Az Egyesült Államokban ez a leggyakoribb oka a gyerekkori halláskárosodásnak és néha szellemi visszamaradottságot is okozhat” – mondta professzor Griffiths. A vírus emberről testfolyadékokkal (például nyálka, vizelet és nyál) terjed.

Egy terhes nő gyerekek puszilgatásával vagy ölelgetésével kaphatja el a kórokozókat. A gyerekekben – fejletlenebb immunrendszerük miatt – ugyanis jóval gyakrabban megtalálható ez a vírus, mint felnőttekben. Ez persze nem jelenti azt, hogy várandós nőknek kerülniük kell a gyerekeket, mondta Griffiths, de csak a homlokukra vagy a fejük búbjára adjanak puszit, és soha ne a szájukra.

Terhesen ne pusziljuk szájon a gyerekeket Forrás: PhotoAlto/Ale Ventura

Kevesebb dorbézolás

Túl a rendszeres, meleg vizes készmosásokon az alvás is sok betegség megelőzője tud lenni. Egy 2009-es tanulmányban 153 egészséges nőt és férfit fertőztek meg náthavírusokkal. Azt tapasztalták, hogy azok az önkéntesek, akik hét-nyolc óránál kevesebbet aludtak éjszaka háromszor nagyobb valószínűséggel kapták el a náthát azoknál, akik tovább durmoltak.

„A rendszeres alvási szokások fontos szerepet játszanak abban, hogy az immunrendszer képes-e leküzdeni a fertőző betegségeket" – mondta dr. Sheldon Cohen, a kutatást végző pszichológus.