A házasság boldogít, legalábbis jobban, mint az egyedüllét

házaspár
Vágólapra másolva!
Különböző tanulmányok próbálták már megállapítani, hogy a házasság valóban egészségesebbé, boldogabbá teszi-e a benne élőket. A kutatások szerint több pozitívummal jár, ám van hátulütője is.
Vágólapra másolva!

Boldog házasság, egészséges szív

Egy közelmúltbeli kutatás kimutatta, hogy a házasság tulajdonképpen jót tesz a szívnek. A New York-i Egyetemhez kapcsolódó Lagone Medical Center kutatói megállapították, hogy a házas nők és férfiak esélye a szív- és érrendszeri betegségekre öt százalékkal alacsonyabb, mint az egyedülállóknak.

Kutatások alapján a házas embereket kevésbé érintik a szív-és érrendszeri betegségek Forrás: Picture-Alliance/AFP/Patrick Pleul

Ennek okában az orvosok nem teljesen biztosak, feltételezhetően a házasság nyújtotta érzelmi támogatás, a fizikai-és szellemi intimitás, valamint a család állhat a stabil vérnyomás és a szív egészségének hátterében. Ezzel szemben a Michigan State University arra a megállapításra jutott, hogy a rossz házasság negatív hatású a szív-és érrendszerre.

Fontos a minőség

"Úgy tűnik, a házas emberek egészségesebbek” - mondta Hui Liu, a Michigani Állami Egyetem szociológusa, a tanulmány egyik szerzője. "Ugyanakkor fontos a házasság minősége is, nem mindegyik jobb az egyedüllétnél.” Az egyedülállók számára sem biztos, hogy fennáll a kockázat ezekre a betegségekre. Mindezektől függetlenül a testmozgás általában mindenki számára stressz-csökkentő hatású, így a házasságon túl azt is érdemes a szív egészséges működéséhez űzni.

A pozitív hatások tekintetében fontos a házasság minősége is Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arne Dedert

Mentális egészség

Robin Simon, a Wake Forest Egyetem szociológia professzora szerint a hosszú ideje tartó házasság hozzájárul a jobb mentális egészséghez. "Ezen a ponton, több száz tudományos tanulmány dokumentálja a házasság és a jobb mentális egészség közötti robusztus kapcsolatot: a házas embereken szignifikánsabban kevesebb depressziós tünetet vehető észre, mint a nem házas társaikon" - írta Simon a Psychiatry Weekly folyóiratban. "Mindez amiatt van, mert a házasság szociális segítséget nyújt - beleértve az érzelmi és a pénzügyi támogatást is. Emellett a házasok pszichoszociálisan (küzdés szempontjából) nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek a szinglikkel szemben, önbecsülés és magabiztosság tekintetében.”

Nem minden egyedülálló esetében állnak fenn szív problémára való hajlamok, ám családi állapottól függetlenül a mozgás mindenkire pozitívan hathat Forrás: Picture-Alliance/AFP/Frank May

Könnyebben meghízhat

A házasság minden pozitívuma ellenére még egy dolgot rejteget magában. Egy tanulmány kimutatta, hogy a házas emberek 25%-kal nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak, mint a többi, nem kapcsolatban élő ember. A tanulmány szerzői azzal magyarázták ezt, hogy amint az emberek megházasodnak, elengedik magukat. Ez annyit tesz, hogy amíg kint vannak a „piacon” és próbálnak maguknak társat szerezni, addig jobban odafigyelnek a kinézetükre. Másik kutatás szerint a nem házasságban élők többet sportolnak a „bekötött fejűekkel” ellentetében.