Szerethetőbbnek tűnhetünk ráncfelvarrás után

plasztikai sebészet, mimika
Identity, conceptual computer artwork.
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint a plasztikai sebészet nem csupán esztétikai változást okoz, de az emberek utána másnak is láthatják az érintett személyiségét. 
Vágólapra másolva!

Emiatt jobban fogják kedvelni?

A Jama Facial Plastic Surgery folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a nők, akik átestek valamilyen szépészeti beavatkozáson, szerethetőbbnek, vonzóbbnak és nőiesebbnek látszottak, mint azok, akik még nem végeztettek magukon ilyen beavatkozást. A tanulmány azt is megállapította, hogy az előbbiek esetében javultak a szociális készségek is - írja a The Washington Post.

"Arcunk mindig árulkodik a szociális tulajdonságainkról, még akkor is, amikor nem szeretnénk. Néhányunk orcájáról az érzelmek azonban könnyebben leolvashatók." - mondta Michael J. Reilly (Georgetown University School of Medicine), a tanulmány társszerzője, az egyetem adjunktusa.

Osztályozták őket

A tanulmány során 173 résztvevőnek – 110 nőnek és 63 férfinak –mutattak fotókat. A képeken olyan 30 fehér nő szerepelt, akik átestek valamilyen arc- vagy nyaki szépészeti beavatkozáson. Az operáció előtt és után készült képek vegyesen kerültek a különböző csoportokhoz, így a válaszadóknak nem volt összehasonlítási alapjuk. A nőket nyolc jellemvonás alapján osztályozták. A kutatók szerint összességében véve a "zsűrizők" magasabb pontszámmal értékelték a szociális készségeket, vonzerőt és a nőiességet a műtét utáni képeken. Az operáció utáni állapotot tükröző fotók a megbízhatóság szempontjából is magasabb pontszámot kaptak, de a kapcsolat statisztikailag nem volt szignifikáns.

A tanulmány szerint akik átestek valamilyen szépészeti beavatkozáson vonzóbbak, szerethetőbbek mások szemében Forrás: AFP / SPL

Nem feltétlenül javasolt az eljárás

Habár a műtét utáni állapotról készült képeket összességében kedvezőbben értékelték, mégsem javasolt, hogy imázsjavítás érdekében mindenki a legközelebbi plasztikai sebészhez rohanjon. Erre négy nő esete világít rá, akiknek operáció utáni fotóit rosszabbul fogadták, mint a műtét előttit.

Reilly szerint a beavatkozások után a páciensekre teljesen másként tekinthetnek, ami nem mindig vezet jóra. „Minden egyes érintett kockázatot vállal ezzel. Előfordulhat, hogy a beavatkozás után a páciens sokkal kevésbé látszik majd szerethetőnek, esetleg úgy fog tűnni, hogy híján van a szociális készségeknek, ami rengeteg kihatással lesz a mindennapi életére” – mondta a szakember.