Segítség, megtámadott a saját kezem!

Vágólapra másolva!

Önálló életet élő végtagok, fejben lejátszódó képzeletbeli robbanások, önmagukat farkasembernek képzelő páciensek. Az orvostörténeti feljegyzések hemzsegnek az olyan bizarrabbnál bizarrabb esetektől, melyek többségére gyakran nincs magyarázat. Összeállításunkban hat ritka kórképbe nyerhetnek betekintést.

Stvorecz Adrián

Vágólapra másolva!

betegség ritka betegség mentális egészség pszichiátriai betegségek

Megszállott kezek (idegenkéz-szindróma)

Képzeljük el azt a horrorfilmbe illő jelenetet, amikor egyik végtagunk önálló életre kel, és ránk támad. Bár ez az extrém eset valószínűleg nem minden idegenkéz-szindrómában szenvedőt érint, a probléma nagyon is létezik. Az érintettek általában úgy írják le az élményt, mintha egy szellem vagy démon szállná meg önállósodott végtagjukat.

Az ötvenes éveiben járó Karen Byrne történetéről még 2011-ben számolt be a BBC magazin. Epilepsziája miatt az asszony 27 évesen agyműtéten esett át. Az agyhasítás egy drasztikus operáció, ezért csak rendkívül súlyos esetekben alkalmazzák. Az eljárás során a két agyféltekét összekötő idegrostköteget, a kéregtestet vágják át. A műtét célja, hogy az epileptikus rohamok ne terjedjenek át az egyik agyféltekéről a másikra. Az eljárás – bár az epilepsziát sikeresen megszüntette – vélhetően alaposan megzavarta a két agyfélteke közötti kommunikációt.

A tünetek nem sokkal a műtét után jelentkeztek: orvosai azt vették észre, hogy Karen bal keze elkezdte kigombolni az asszony ruháját. Az akaratlan cselekvést jobb kezével ugyan megakadályozta, azonban rögtön ezt követően a bal kéz ismét a vetkőztetésbe fogott. Később sorra következtek a bizarrabbnál bizarrabb esetek: például amikor cigarettára akart gyújtani, idegenként viselkedő keze kivette a szájából és eldobta azt, vagy az asszony táskájából tulajdonított el dolgokat. Olyan helyzet is előfordult, hogy az engedetlen végtag arcon csapta a nőt.

Tizennyolc évig kellett elviselnie az állapotot, orvosainak köszönhetően azonban valamilyen szinten sikerült megzaboláznia engedetlen végtagját. Sajnos teljes gyógymód azóta sincsen a problémára.

Idegenkéz-szindróma Forrás: flickr/Vern Hart

Terroristatámadás a fejben (robbanófej-szindróma)

„Minden előzmény nélkül, egyre erősödő hangokkal kezdődik, majd egy fényes villanással kísért hatalmas robbanás zaja hasít az ember fülébe” – mesélte élményeit a BBC-nek Niels Nielsen, aki nem egy terrortámadás szemtanúja, hanem egy ritka állapot, a robbanófej-szindróma elszenvedője.

A rendellenességet először 1876-ban írták le, és bár azt hinnénk ritka jelenséggel állunk szemben, egy 2015 márciusában közölt tanulmány azt találta, hogy ötből egy ember tapasztalta már a kellemetlen érzést, köztük sok fiatal. Ez egyúttal rácáfolt azokra a korábbi nézetekre is, melyek szerint a szindróma kizárólag az 50 év felettieknél fordul elő. Az Amerikai Alvás Társaság honlapja szerint a robbanás általában az alvás első harmadában, a mély álomba való zuhanás előtt következik be. A szindrómában szenvedők elbeszélése szerint a hanghatás nem minden éjszaka jelentkezik, időnként hónapok is eltelhetnek két "robbanás" között.

Pontosan mi okozza? Erről is csak teóriák léteznek. Dr. Brian Sharpless, a Washingtoni Állami Egyetem szakértője szerint a legvalószínűbb, hogy az ébrenlét és alvás közötti átmenet során történik valami, ami megzavarja az egyes agyterületek „pihenő üzemmódba” állását, ez a hiba pedig hang, esetleg fényhatások formájában realizálódik. Bár közvetlen egészségügyi következményei nincsenek, gyakori előfordulása hosszú távon alvászavarokhoz, szapora szívveréshez, depresszió kialakulásához vezethet.

Szemünk előtt menetelő törpék (Charles Bonnet-szindróma, CBS)

"Ebéd után, amikor a nappaliban üldögélek, gyakran látok apró emberkéket jobbra-balra szaladgálni. Furcsa ruhákat viselnek, olyan, mintha egyenesen a Willy Wonka és a csokigyár című filmből léptek volna elő. Nem szólnak soha egy szót sem, teszik a dolgukat, olykor viszont rám néznek, ami valljuk be, elég rémisztő tud lenni" – a magát megnevezni nem kívánó személy beszámolója csak egy a sok személyes történet közül, amelyet a Charles Bonnet Szindróma Alapítvány weboldalán lehet olvasni. Az állapotot – saját nagyapja esetét tanulmányozva – Charles Bonnet svájci természettudós írta le 1760-ban.

Bár az érintettek hallucinációjában a legkülönfélébb alakok – emberek, állatok, tárgyak, színes absztrakt ábrák, mesefigurák – jelennek meg, a kór nem jár mentális hanyatlással. A betegek tudata teljesen ép, legtöbbjük magától rájön, hogy illúzióval van dolga. Szintén általánosan jellemző, hogy a vizuális képzelődés sosem párosul hangélménnyel. A betegség pontos okai nem ismertek, kialakulása vélhetően a súlyos látásvesztéssel – főként makuladegenerációval – áll összefüggésben, és túlnyomó részt az idősebb korosztályt érinti. Egyes orvosok úgy vélik, a vizuális ingereket feldolgozó agyterület a látás romlása miatt kevesebb információt kap, és ezt igyekszik központi szervünk a szokatlan képekkel kompenzálni.

A probléma gyakoribb, mint hinnénk, ennek ellenére szegényesen dokumentált. Az okot nem túl nehéz kitalálni: az érintettek sokszor félnek orvoshoz fordulni, nehogy őrültnek titulálják őket.

Kényszeres prédikációk (Jeruzsálem-szindróma)

Jeruzsálem három vallás életében játszik kiemelt szerepet, így nem meglepő, ha évről évre zarándokok tömegei keresik fel. A város szent helyei azonban néhány látogatónál pszichotikus tünetek sorát idézik elő. Az állapotot először izraeli pszichiáterek írták le a The British Journal of Psychiatry című szaklapban, és hét jellemző szimptómát különböztettek meg.

Az érintettek először szorongást és idegességet tapasztalnak, majd bejelentik, hogy a családtól vagy turistacsoporttól elválva egyedül barangolják be Jeruzsálemet. Ezt követi a szélsőséges tisztálkodási vágy. A hosszadalmas fürdőzés után a páciens – gyakran a bérelt szállás ágyneműjét használva – tógaszerű öltözékbe burkolja magát, közben hangosan mormolja vagy énekli a Biblia valamelyik passzusát. Ha a hotel dolgozói nem lépnek közbe, és szállítják a legközelebbi pszichiátriára az illetőt, jön a szindróma következő fázisa, a szent hely felkeresése. A páciens itt általában hosszú, zavaros prédikációba kezd, melyben szellemi-lelki megújulásra kéri az emberiséget.

Az 1200 regisztrált beteg többsége természetesen valamilyen mentális betegséggel küzdött. Egy paranoid skizofréniában szenvedő amerikai férfi például Sámsonnak képzelte magát, és elindult Jeruzsálembe, hogy elmozdítsa a Siratófalat. Meglepő módon azonban akadtak olyanok – igaz jóval kevesebben – akiknél a látogatás előtt nem diagnosztizáltak semmilyen mentális rendellenességet. Több pszichiáter egyébként vitatja, hogy önálló kórképről lenne szó, ami kizárólag Jeruzsálem városához van kötve.

Római katolikus papok gyertyákat tartanak nagycsütörtökön, Jeruzsálem óvárosában, a Szent Sír-bazilikában Forrás: AFP/Gali Tibbon

Akik farkasembernek képzelték magukat (klinikai lycanthropia)

Morognak, karmolnak, úgy érzik, mintha testüket szőr borítaná el – az érintettek a szó legszorosabb értelmében tapasztalják magukon ezeket a fizikai változásokat. 1850 óta 56 olyan esetet dokumentáltak, amelyek olyan páciensekről szóltak, akik azt képzelték, hogy állatokká változnak. Ezek közül 13 esetet minősítettek klinikai lycanthropiának, vagyis olyan állapotnak, amikor a beteg azt hallucinálja, hogy farkasemberré alakul.

A History of Psychiatry című szaklapban dr. Jan Dirk Blom a Groningeni Egyetem (Hollandia) pszichiátere részletesebben áttekintette a témával kapcsolatos orvostörténeti feljegyzéseket. Bár sok írott forrás szól önmagukat farkasembernek képzelő betegekről, Blomot meglepte, hogy ilyen kevés regisztrált esetet talált. A szakértő szerint ennek az lehet az oka, hogy az orvosok többsége nincs tisztában az állapot létezésével és egyediségével, inkább a skizofrénia, bipoláris személyiségzavar és súlyos depresszió egyfajta szélsőséges formájaként azonosítják.

Az első esetet 1852-ben publikálták egy elmegyógyintézetbe került francia férfiról, aki bőszen mutogatta ápolóinak a nem létező ragadozószerű fogait, és arról panaszkodott, hogy testét az állatokéhoz hasonló szőr borítja. Ebédre nyers húst kért, amikor azonban megkapta, arról panaszkodott, hogy nem rothadt eléggé. Több páciens szintén hasonló tüneteket mutatott: egy beteg például farkasfejet látott, amikor tükörbe nézett, egy másik pedig meg volt győződve arról, hogy csontjait egy disznóéval cserélték ki, és hogy a lábain karmok nőttek.

Blom úgy véli, az állapot kialakulásáért a már említett pszichiátriai betegségek mellett vélhetően az is szükséges, hogy a testkép kialakításáért felelős agyterületek is rendellenesen működjenek.

Mozgásvakság (cerebrális akinetopszia)

Ha bele akarjuk magunkat képzelni a mozgásvaksággal élő helyzetébe, gondoljunk a tudományos fantasztikus filmekből ismert, egyik helyről a másikra teleportáló emberekre, vagy nézzük meg a dr. House idevonatkozó epizódját.

A mozgásvakság – ahogy a neve is mutatja – olyan állapot, amikor a páciens képtelen érzékelni a mozgást, viszont a mozdulatlan objektumokat tökéletesen észleli. Hátterében a mozgás vizuális érzékeléséért felelős agyi területek sérülése áll. A legrészletesebben dokumentált eset egy 43 éves páciensé, Gisela Leiboldé. A nőnél stroke következtében sérült az agy úgynevezett mediotemporális területe, amelynek idegsejtjei a mozgásérzékelésre specializáltak.

Elmondása alapján vizuális percepciója olyan lett, mintha egy mozifilm képkockáit nézné egyenként úgy, hogy az egyes pillanatfelvételek között több képkocka is hiányzik. Még az úttesten való átkelés is komoly nehézségeket okozott: az egyik pillanatban még a távolban látott autó hirtelen megjelent előtte anélkül, hogy mozgást tapasztalt volna. A tea kiöntése szintén gondot jelentett, mivel nem tudta érzékelni a folyadékszint emelkedését, és ha másokkal társalgott, sosem tudta beszélgetőpartnerének száj- és arcmozgását nyomon követni. Mivel a betegségre nincs hatékony kezelési mód, így kénytelen volt alkalmazkodni a megváltozott helyzethez – például azzal, hogy hang alapján becsüli meg a közeledő gépkocsi tényleges távolságát.