Kínai kutatók döbbenetes beismerése: emberi embriókat manipuláltak

9 hetes emberi embrió
Kilenchetes emberi embrió
Vágólapra másolva!
Először az emberiség történetében módosították emberi embriók génkészletét. A kínai kutatók figyelmen kívül hagytak minden etikai aggályt, és megkísérelték kicserélni egy halálos betegséget okozó gént egy jól működőre.
Vágólapra másolva!

Kínai kutatók egy csoportja beszámolt arról, hogy módosították emberi embriók genomját, írja a Nature News. Az Origo alig pár napja írt azokról az etikai aggályokról, amelyek az ilyen kísérletekkel kapcsolatban felmerülnek. Sok kutató úgy véli, hogy ily módon senkinek sem volna szabad addig belenyúlni az emberi genomba, amíg nem vagyunk jobban tisztában az ilyen beavatkozások következményeivel.

Bár eddig is voltak pletykák, hogy Kínában több csoport is foglalkozik ilyen kísérletekkel, most azonban maga az egyik kutatócsoport publikálta az ilyen jellegű kutatásokkal kapcsolatos eredményeit a Protein and Cell folyóiratban.

Halálos vérbetegség

Csün-csüe Huang (Junjiu Huang) a Szun Jat-szen Egyetem génfunkció-kutatója és munkatársai a helyi termékenységi klinikától kapott „életképtelen” – azaz élveszületésre alkalmatlan – embriókon kísérleteztek. A csoport egy potenciálisan halálos vérbetegség, az úgynevezett béta-thalassemia kialakulásáért felelős gént próbálták módosítani a CRISPR/Cas9 nevű génmódosító eljárással. A kutatók azt mondják, hogy eredményeik jelentős akadályokat tártak fel, amelyek gátolják a módszer orvosi alkalmazását.

„Azt hiszem, ez az első beszámoló arról, hogy CRISPR/Cas9 eljárást alkalmazták beültetés előtt álló emberi embriókon, és ebből a szempontból a tanulmány egyszerre mérföldkő és tanmese” – mondta George Daley, a bostoni Harvard Orvosi Egyetem őssejtbiológusa. „A kutatók tanulmánya komoly figyelmeztetést kell hogy jelentsen minden gyakorló orvos számára, aki azt gondolja, hogy a technika már kész arra, hogy kipróbálják a betegséget okozó gének kiirtására.”

Kilenchetes emberi embrió Forrás: Flickr/Ed Uthman

Fényes vagy sötét jövő?

Egyesek azt állítják, hogy az embriók génszerkesztése fényes jövő előtt áll, mert a baba megszületése előtt alkalmas a pusztító genetikai betegségek kiküszöbölésére. Mások azt mondják, hogy az ilyen kutatások átlépnek egy etikai határvonalat, mivel az embriók genetikai változtatásai, az úgynevezett csíravonal-módosítások, öröklődők. Ezeknek kiszámíthatatlan hatása lehet a jövő nemzedékeire.

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy az emberi embriókon végzett bármilyen génmódosítási kutatás síkos lejtő lehet az eljárás nem biztonságos és nem etikus felhasználásai felé. Egyik ilyen veszély a bizonyos tulajdonságokra (például szemszínre, testalkatra) tervezett, úgynevezett dizájnerbabák megjelenése.

A szellem tehát kiszabadult a palackból. Kínai források szerint csak az országban legalább négy különböző csoport foglalkozik emberi embriók génmódosításával. Az viszont még nyitott kérdés, hová vezetnek ezek a kutatások. Egy szebb, betegségek nélküli jövőhöz, vagy az egyes sci-fikben megjelenített rémálomhoz.