Csernobil árnyai még ma is felettünk lebegnek

2015.04.26. 07:18

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófáról mind a mai napig ellentmondásos hírek terjednek a köztudatban. Az összeesküvés-elméletek hívői eltúlozzák a katasztrófa mértékét, illetve azt állítják, hogy a tudósok és a hatóságok még ma sem árulják el a tényleges adatokat, és nemcsak akkor, de azóta is elbagatellizálják a baleset következményeit. A kutatók viszont azt mondják, hogy minden összegyűjtött adat nyilvános, és ezek nem támasztják alá sem az áldozatok százezres nagyságrendjéről, sem a rákos megbetegedések ugrásszerű növekedéséről szóló pletykákat.

1986. április 25-e szokásos napnak indult a Kijevtől 130 kilométerre északra fekvő, akkor a Szovjetunióban, ma Ukrajnában található csernobili atomerőműben. A 4-es reaktor személyzete egy rutinleállítást követően hozzákészült egy teszthez, hogy megállapítsa, mennyi ideig forognának a turbinák, és szolgáltatnának energiát a központi keringető szivattyúknak a fő elektromosáram-forrás kiesése esetén.

Emberi hibák vezettek a katasztrófához

Ezt a tesztet már az előző évben is elvégezték, de a turbinából érkező energia túl gyorsan elfogyott, így egy új feszültségszabályozót akartak kipróbálni.

A csernobili tűzoltók és mentők emlékműveForrás: RIA Novosti/Grigoriy Vasilenko

Az április 26-án kora reggelre tervezett teszt előtt egy sor operátori műveletet hajtottak végre, többek között kikapcsolták az automatikus vészleállító rendszert. Mire az operátor úgy döntött (hajnali 1 óra 23 perckor), hogy leállítja a reaktort, az már rendkívül instabil állapotba került. (Ma sem tudni, hogy azért akarták-e leállítani a reaktort, mert észlelték az üzemzavart, vagy azért, mert befejezettnek tekintették a tesztet.) A szabályozórudak tervezési sajátossága miatt a grafitrudak visszaeresztésekor hirtelen drámai energiafelszabadulás következett be.

A nagyon forró üzemanyag és a hűtővíz kölcsönhatása miatt az üzemanyagrudak széttörtek (szétolvadtak), és ezzel egy időben nagy mennyiségű gőz szabadult fel. A túlnyomás részben leemelte a reaktor 1000 tonnás fedelét, szétszakította az üzemanyag-csatornákat, és összepréselte a szabályozórudakat, amelyek még csak félig voltak leeresztve.

Az ezután bekövetkező intenzív gőzképződés végül gőzrobbanáshoz vezetett, ez pedig hasadótermékeket dobott az atmoszférába. Két-három másodperccel később egy második robbanás az üzemanyag-csatornából származó törmeléket és a forró grafitot lövellte a levegőbe. A második robbanás oka vitatott, de valószínűleg a cirkónium és a vízgőz reakciójakor felszabaduló hidrogén okozta.

A reaktort elszigetelő új védőpajzs építéseForrás: AFP/Volodymyr Shuvayev

Az eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófa

A robbanás következtében két munkás azonnal meghalt. A grafit és az üzemanyag izzani kezdett, és számos tüzet okozott, ez volt a környezetbe jutó radioaktivitás fő kiváltója. Összesen nagyjából 14 EBq (exabecquerel, azaz 14 x 1018 becquerel) radioaktivitás szabadult fel. [A becquerel (Bq) a radioaktivitás nemzetközi egysége, másodpercenként egy nukleáris bomlásnak felel meg.]

A baleset a valaha előfordult legnagyobb ellenőrizetlen civil radioaktív kibocsátást hozta létre a környezetbe (a fukusimai balesetet is beleértve), és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe mintegy 10 napon át. Az embereket ért sugárzás szempontjából különösen jelentős volt két radioaktív izotóp, a rövid életű (8 nap felezési idejű) jód-131 és a hosszú életű (30,17 év felezési idejű) cézium-137.

A kibocsátott anyag nagy része az erőmű közelében rakódott le por alakjában, de a könnyebb anyagokat a szél Skandinávia és Európa más részei, így Magyarország fölé is elsodorta.

A csernobili katasztrófa áldozataira emlékező felvonulókForrás: AFP/Viktor Drachev

Viszonylag kevés közvetlen haláleset

Az áldozatok számáról, különösen a sugárzás okozta rákos megbetegedések és halálozások számáról erősen megoszlanak a vélemények. A WHO 2006-os, illetve a World Nuclear Association honlapján közzétett, utoljára 2009-ben frissített adatok szerint a robbanás és a kezdeti hatalmas sugárdózis – amely elérhette a 20 000 millisievert (mSv) értéket – következtében összesen 31-en haltak meg 1986. július végéig, köztük több tűzoltó. A későbbi – nagy valószínűséggel a sugárzás miatt kialakult – daganatos  megbetegedésekben elhunytak számát 10 000-nél kevesebbre (egyes források 4000-re) becsülik.

A következő fázisban, 1986 és 1987 között mintegy 200 000 likvidátort vezényeltek a helyszínre, az ő feladatuk a radioaktív szennyeződés eltakarítása és a megrongálódott reaktor árnyékolása volt. Ők szintén nagy dózisú – átlagosan 100 mSv – sugárzást kaptak. Később a likvidátorok létszámát több mint 600 000-re emelték, de többségük ekkor már jóval kisebb sugárdózist kapott.

Az ionizáló sugárzás dózisai

Az ionizáló sugárzás (alfa-, béta-, gamma- és egyéb sugárzások) károsítja az emberi sejteket, bizonyos sejteket elpusztíthat, másokat pedig módosíthat. Az ionizáló sugárzás hatását az egységnyi tömeg által elnyelt energiával, vagyis az elnyelt dózissal mérik. Az elnyelt dózis egysége a gray (Gy), amelynek nagysága egy joule per kilogramm (J/kg).

A csernobili baleset következtében az érintettek számos szervét és szövetét érte sugárterhelés.

A tudományban használatos az effektív dózis, amely a sugárzások bármilyen kombinációjának általános egészségügyi kockázatával arányos. Az effektív dózis tekintetbe veszi mind az elnyelt energiát és a sugárzás típusát, mind pedig a különböző szervek és szövetek érzékenységét súlyos, sugárzás keltette rákos megbetegedések vagy genetikai hatások kialakulása szempontjából. Ezen túlmenően egyaránt érvényes külső és belső sugárterhelésre, továbbá egyenletes vagy nem egyenletes besugárzásra. Az effektív dózis egysége a sievert. Egy sievert meglehetősen nagy dózis, így általában a millisievert vagy mSv (amely egy Sv ezredrésze) egységet használják a normál sugárterhelések értékelésére.

Az élő szervezetek folyamatosan ki vannak téve természeti forrásokból származó ionizáló sugárzásnak – ez magában foglalja a világűrből származó kozmikus sugárzást, és földi radioaktív izotópoktól (például a K-40, az U-238, a Th-232), valamint bomlási termékeik, köztük az Rn-222-ből (radon) eredő sugárzást. Az ENSZ Nukleáris Sugárzás Hatásait Vizsgáló Tudományos Bizottsága (UNSCEAR) becslése szerint az embereket érő évi természetes háttérsugárzás nagysága átlagosan 2,4 mSv, tipikus tartománya pedig 1–10 mSv. A természetes sugárzásból származó élettartamdózisok így 100-700 mSv-re tehetők. Az embereket érő sugárdózisok alacsony szintűnek jellemezhetők, ha összevethetők a természetes háttérsugárzási szinttel, amely évente néhány mSv.

Hozzávetőleg ötmillió ember él Fehéroroszország, Oroszország és Ukrajna azon területein, amelyeken a radioaktív cézium-137-szennyeződés meghaladta a 37 kBq/m2 értéket. Közülük mintegy 400 000 ember él olyan szennyezett területen, amelyet a szovjet hatóságok „szigorúan ellenőrzött” területeknek nyilvánítottak (ahol a radioaktív cézium-137-szennyeződés meghaladta az 555 kBq/m2-t).

A csernobili atomerőművet körülvevő területről, amelyet „elzárt zónának" neveztek el, 1986 tavaszán és nyarán 116 000 személyt telepítettek ki nem szennyezett vidékekre.

Sajnálatos módon az akkori Szovjetunióban a balesetről és az annak hatására bekövetkező radioaktív szennyeződésről kezdetben a lakosság nem kapott megbízható információt, és a tájékoztatás még két évvel a baleset után sem volt kielégítő. A hiányos és késleltetett tájékoztatás nagymértékű bizalmatlanságot eredményezett, és emiatt sok betegséget tévesen a sugárterhelés számlájára írtak.

A csernobili katasztrófa miatt megbetegedett fiatalok kezelésenForrás: AFP/Adalberto Roque

Nagyon nehéz megbecsülni a sugárzás áldozatait

Mint dr. Sáfrány Géza, az Országos Közegészségügyi Központ Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Igazgatóságának (OSSKI) igazgató főorvosa az Origónak elmondta, nagyon nehéz megbecsülni, konkrétan hány megbetegedést okozott és okoz még ma is a baleset miatt megnövekedett sugárzás. A szakemberek szerint a csernobili katasztrófa hozzávetőleg 4500-6000 fővel emelhette meg a daganatos esetek számát a legszennyezettebb területeken élő lakosságban. E szám értékeléséhez tudni kell azt is, hogy az érintett terület 6-7 milliós populációjában a spontán – tehát csak a normális háttérsugárzást figyelembe véve – nagyjából 800 000 rákos megbetegedés alakult volna ki, tehát ehhez adódott hozzá a sugárzás okozta 4500–6000 rákos megbetegedés.

Sáfrány főorvos elmondta, hogy a legnagyobb növekedést a leukémiás és a pajzsmirigyrákos esetek számában észleltek. A WHO adatai szerint 1992–2000 között Fehéroroszországban, Oroszországban és Ukrajnában mintegy 4000 pajzsmirigyrákos esetet diagnosztizáltak 0–18 éves korú fiataloknál. A túlélési arány elérte a 98,8 százalékot.

Csernobilban még ma is folyik a károk elhárításaForrás: AFP/Anatolii Stepanov

Magyarországi következmények

A hiányos és késleltetett tájékoztatás az egész akkori szocialista blokkra, így Magyarországra is jellemző volt, ami sok összeesküvés-elmélet kialakulásához adott tápot. Holott az országot valóban nem érte olyan jelentős sugárszennyezés, mint azt egyesek állítják.

Az OSSKI akkori mérése szerint Magyarországon elhanyagolható mértékben (max. 0,5 mS) növekedett a lakosság sugárterhelése. Ez a természetes háttérsugárzásból származó, az egész évre jutó 3-4 mSv töredéke.

Ennek ellenére még a közelmúltban is napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy például Budapest lakosságát a természetes háttérsugárzást négy nagyságrenddel (azaz 10 000-szeres mértékben) meghaladó sugárterhelés érte, és többen panaszkodtak a sugárbetegség enyhe tüneteire, hányingerre és szédülésre. Holott ilyen tünetek csak 250 mS érték felett kezdenek megjelenni, amekkora sugárdózist még a csernobili likvidátorok zöme sem kapott.

Sáfrány főorvos szerint Magyarországot olyan jelentéktelen sugárzás érte, hogy ennek nem lehetett lényegi hatása a rákos megbetegedések számára. Így az esetleges növekedést nem lehet Csernobil számlájára írni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK