Elérhető közelségbe került az ebola legyőzése

2015.08.01. 14:51

Az új ebolavakcina 100 százalékos hatékonyságot mutatott a guineai klinikai kipróbálások folyamán.

Egy új, egydózisú oltóanyag 100 százalékban hatékonynak bizonyult az ebola ellen mindössze egy héttel a beadása után. A Guineában több mint 4000 ember bevonásával végzett gyors klinikai teszt adja az eddigi legígéretesebb bizonyítékot arra, hogy képesek vagyunk védekezni a gyilkos vérzéses láz ellen.

Az első igazán ígéretes szer

A VSV-ZEBOV nevű vakcinát most további vizsgálatoknak vetik alá fiatalabb pacienseken, és ha minden a terv szerint megy, akkor ez lesz az első engedélyezett vakcina az ebola ellen.

Ebola elleni védőruhaForrás: AFP/Getty Images/Bryan Thomas

Mostanáig 28 000 ember fertőződött meg ebolával Guineában, Sierra Lonéban és Libériában, és a betegség több mint 11 000 halálos áldozatot szedett.

Az új szer kipróbálásába 4123 olyan rendkívül nagy kockázatú embert vontak be, akiknek közvetlen közelében valaki megbetegedett a vírustól. Közülük egyetlen egy sem fertőződött meg ebolával.

Még késleltetve beadva is hatásos

Egy 3528 emberből álló második vizsgálati csoportot három héttel az után oltottak be a vakcinával, hogy potenciálisan ki voltak téve az ebolavírus-fertőzésnek. Közülük 16 kapta meg a vírust, de a többiek hat napon belül teljesen védetté váltak a vérzéses lázzal szemben.

Fecskendő előkészítése egy oltáshozForrás: AFP/Jean-Sebastien Evrard

Valójában egyetlen beoltott egyén sem mutatott tüneteket több mint hat nappal az oltás után, függetlenül attól, hogy az oltás azonnali volt vagy késleltetett” – számoltak be a kutatók a The Lancet folyóiratban.

Miután egyértelművé vált, hogy az emberek azonnali beoltása a legjobb stratégia, a nemzetközi kutatócsoport nem várt a nagy fertőzési veszélynek kitett személyek beoltásával.

A WHO is üdvözölte az eredményeket

A tanulmány kezdeti eredményei azt mutatják, hogy a vakcina hatékonyan megakadályozhatja az ebolavírus további terjedését” – írta a a vizsgálatban résztvevő Berni Egyetem egy sajtóközleményben.

„Úgy hisszük, hogy a világ végre hozzájut egy hatékony ebolavakcinához” – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) oltóanyag-szakértője, Marie Paul Kieny.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK