Ne melegítsen fóliával letakart ételt a mikróban

mikrohullámú sütő, műanyag
Ne melegítsünk ételt műanyag edényben a mikrohullámú sütőben
Vágólapra másolva!
Egyre több vizsgálat lát napvilágot, ami arra utal, hogy az élelmiszerek tárolására használt műanyag edényekből és fóliákból káros vegyületek kerülhetnek az ételekbe és italokba. Úgy tűnik, ezt a folyamatot még felerősítheti, ha az ételeket műanyag edényben a mikróban melegítik.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években számos tanulmány látott napvilágot, amely azzal foglalkozik, hogy a műanyag tárolódobozokban és palackokban lévő toxikus vegyületek átjutnak az élelmiszerekbe és velük az emberi szervezetbe, ahol súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. Két tavaly megjelent nagyobb tanulmány

175 egészségügyi szempontból káros vegyületet sorol fel,

amelyek rákkeltők lehetnek, befolyásolhatják a termékenységet és a magzati fejlődést.

Legveszélyesebb a BPA

Most már az eddig szkeptikus brit rákkutató társaság (Cancer Research UK) is arra figyelmeztet, hogy mikrózáskor ne érintkezzen az élelmiszerek letakarására használt műanyag fólia az ennivalóval.

Ne melegítsünk ételt műanyag edényben a mikrohullámú sütőben Forrás: AFP

A legnagyobb aggodalomra a műanyag gyártásban széles körben használt biszfenol-A (BPA) ad okot.

A szervezetbe jutva ez utánozza a női nemi hormon, az ösztrogén hatásait.

A laboratóriumi tanulmányok kapcsolatba hozták a BPA-t a mell- és a prosztatarákkal, a cukorbetegséggel, valamint a nők korai nemi érésével.

A „BPA-mentes” edények sem teljesen biztonságosak

Sajnos úgy tűnik, hogy a BPA helyettesítésére kitalált biszfenol-S (BPS, amelyet a BPA-mentesként hirdetett termékekben alkalmaznak) sem veszélytelen. A Calgary Egyetem kutatóinak zebrahalakon végzett kísérlete azt mutatta, hogy

a BPS ugyanúgy károsítja a halak agyfejlődését, mint a BPA.

Andrea Gore, az Austini Egyetem (USA) farmakológiaprofesszora – aki a vegyületek szaporodási funkciókra gyakorolt hatásait vizsgálja – a következőket mondta:

A biszfenol-A molekulaszerkezete Forrás: AFP

Mit tegyünk, és mit ne a műanyagokkal

  • Ne használjuk újra a műanyag vizes palackokat! Az új palackoknál még nagyon kicsi a BPA kijutásának az esélye, de ez a valószínűség a műanyag bomlása miatt idővel egyre növekszik.
  • Szabaduljunk meg a műanyag tárolódobozoktól! A legtöbb újrafelhasználható műanyag élelmiszer-tároló doboz tartalmaz BPA-t. Különösen gyanúsak az öregebb tárolóedények, amelyeken már mutatkoznak a kopás jelei.
  • Ne tegyünk műanyag edényt a mosogatógépbe!
  • Vigyázzunk a műanyag fóliákkal! Melegítéskor semmiképp se érintkezzenek közvetlenül az ennivalóval. Különösen veszélyesek a PVC-fóliák, amelyek hormonkárosító ftalátot tartalmaznak, ami a műanyag lágyítására szolgál. Ezeket az Egyesült Államokban már betiltották, de Európában még mindig forgalomban vannak. Ha tálban melegítünk ételt, fedjük le egy másik tányérral vagy papírtörlővel.

Általánosságban megszívlelendő jó tanács, hogy ahol lehet, használjunk természetes, illetve hagyományos anyagokat (üveget, porcelánt, fát, papírt) az ételek tárolásához, fogyasztásához.