Egyre több csecsemő születik kisfejűséggel Brazíliában

Aedes aegypti
Vért szívó Aedes aegypti nőstény
Vágólapra másolva!
Már csaknem háromezer csecsemő jött világra kisfejűséggel Brazíliában, amelynek egészségügyi minisztériuma az áprilisban megjelent zika-lázzal hozza összefüggésbe a születési rendellenességek megszaporodását.
Vágólapra másolva!

A brazil szaktárca december elején jelentette be, hogy a szúnyogok által terjesztett betegség áll a mikrokefáliás (kisfejűség) esetek számának drámai megnövekedése mögött. Elsőként Pernambuco államban figyeltek fel az orvosok arra, hogy a beteg újszülöttek közül többen is megfertőződtek a zika-lázzal az anyák terhességének korai szakaszában.

A minisztérium szerdán közzétett adatai szerint legalább 2975 gyermek jött világra a súlyos agyi és koponyaelváltozással az országban.

A jelentés szerint Brazília 27 államából 20-ban, 656 városban észleltek mikrokefália-gyanús eseteket. Vizsgálják, hogy a mikrokefália okozta-e további 40 csecsemő halálát.

Mi az a zika-láz?

Az Afrikából származó zika-láz 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az amerikai kontinens bennszülöttjei között. A betegség megjelenését Chilében, Panamában, Venezuelában, El Salvadorban, Mexikóban, Suriname-ban, Kolumbiában, Guatemalában és Paraguayban is megerősítették az idén.

Más országokban is megjelenhet a kórokozó

A zika-vírust a sárgaláz, a dengue-láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő Aedes aegypti szúnyog hordozza. "Mivel a zika-vírust terjesztő Aedes faj a világ minden részén előfordul, ezért valószínű, hogy a járvány más országokra is átterjed" - olvasható az amerikai járványügyi hivatal (CDC) honlapján.

Vért szívó Aedes aegypti nőstény Forrás: Wikimedia Commons

A vírushordozó szúnyog csípését követő 3-12 napon belül négy emberből háromnál megjelennek a betegség tünetei, köztük az enyhe láz, a bőrkiütés, a fejfájás és az ízületi fájdalom.

A betegség Délkelet-Ázsiában is felütötte a fejét. Egyelőre nincs megelőző hatású védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére. Az utazóknak azt javasolják, hogy védekezzenek a szúnyogcsípés ellen.