A gyakori vendégeskedés erősíti az immunrendszert

vendégek, egészség
Kevesen gondolnak azonban arra, hogy minden egyes vendég óránként nagyjából 38 millió baktériumot is juttat a lakás légterébe
Vágólapra másolva!
A vendégek nem egyedül jönnek, hanem baktériumok millióit hozzák magukkal. Ez viszont kifejezetten jót tesz az immunrendszerünknek, állítja egy amerikai kutató.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi szilveszteri időszak folyamán az emberek általában sok vendéget fogadnak, illetve maguk is felkeresik a rokonokat és barátokat. Kevesen gondolnak azonban arra, hogy minden egyes látogató óránként nagyjából 38 millió baktériumot is juttat a lakás légterébe. Még ha sikerülne is a lélegzetünket egy órán keresztül visszatartani, bőrünkről akkor is 10 millió baktérium válik le ez idő alatt.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy minden egyes vendég óránként nagyjából 38 millió baktériumot juttat a lakás légterébe Forrás: Wikimedia Commons

A túl tiszta környezet gyengíti az immunrendszert

Noha első pillanatra ez nem tűnik igazán vonzó dolognak, mégis a hasznunkra válik, állítja Jack A. Gilbert, a Chicagói Egyetem mikrobiológusa.

– mondta Gilbert, aki a természetes és az ember által létrehozott környezetek bakteriális közösségeivel foglalkozik. „Ezek valószínűleg több szempontból is hasznosak számunkra.”

A túlságosan is tisztán tartott környezetünk végül is gyengébbé tesz bennünket, mint az őseinket, akik mezőgazdasággal foglalkoztak, és állandóan sokféle növénnyel és állattal voltak körülvéve.

Régen több baktériummal találkoztunk

„Elődeink rendszeresen találkoztak sok különböző baktériummal” – mondta Gilbert. „Amikor ilyen változatos biológiai környezetben élünk, akkor a szervezet számít ezekre a hatásokra, és ha mégsem találkozik velük, akkor felborul az egyensúlya.

Többek közt ezért figyelhető meg az allergia, az asztma és a szénanátha robbanásszerű megjelenése.

A testünk túlzott reakcióval válaszol e szervezetek hiányára.”

Állandó kézmosásunk – noha valószínűleg megakadályozza egy csúnya influenza kialakulását – feltehetőleg gátolja az immunitásunk kifejlődését is.

Forrás: AFP/Thomas Lohnes

„Igazán jó munkát végeztünk a káros baktériumok távol tartása terén” – mondta Gilbert, „viszont elmulasztottuk megtartani azokat, amelyekre a lakásban élés és az ülő életmód miatt szükségünk van.”

A csókolózás edzi az immunrendszert

A barátok és családtagok rendszeres meghívása valószínűleg serkenti immunrendszerünk működését, mondta a kutató. Ehhez hasonlóan csak előnyös az egészségre, ha hagyjuk, hogy a nagyon fiatal gyerekek minél többféle állattal érintkezzenek.

A pozitív hatás sokkal többet nyom a latban, mint annak a halvány esélye, hogy valamilyen káros dologgal találkozik.

Gilbert úgy véli, hogy bizonyos ma népszerű szociális rituálék – kézfogás, ölelés, csókváltás – azért alakultak ki az évezredek folyamán, hogy megosszuk, terjesszük és immunitást alakítsunk ki a baktériumokra. A csók például elősegítheti a jó emésztést, edzi az immunrendszert, sőt akár még a gondolkodást is serkenti, mondta Gilbert.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Patrick Pleul

A fertőző betegeket kerüljük

Mindez természetesen nem vonatkozik azokra, akik valóban valamilyen fertőző betegségtől, például influenzától szenvednek. Az ilyen emberekkel lehetőleg kerülni kell a közeli kontaktust, és a saját és embertársaik érdekében nekik is ajánlatos otthon maradni, amíg meg nem gyógyulnak.