Fénnyel irányított gömbökkel támadnák a szuperbaktériumokat

szuperbaktérium
Vágólapra másolva!
Az emberiségnek egyre komolyabb problémát jelent az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek (szuperbaktériumok) terjedése. Az evolúciós csatában azonban amerikai kutatók egy újfajta terápiával rukkoltak elő, ami aprócska gömbökön, úgynevezett kvantumpöttyökön alapszik.
Vágólapra másolva!

Egyre jobban terjednek a gyógyszerekkel szemben rezisztens kórokozók: az ellenálló Salmonella, E. Coli és Staphylococcus törzsek csak az Egyesült Államokban nagyjából 2 millió embert fertőznek meg és 23 ezer páciens halálát okozzák évente. Nem könnyíti meg az orvostudomány dolgát, hogy a parányi mikrobák rendkívül könnyen képesek adaptálódni a változásokhoz és védelmet kialakítani a különböző készítményekkel (például penicillinnel) szemben.

A Nature Materials című folyóiratban megjelent tanulmányban a tudósok úgy vélik, hatékony fegyvert sikerült kifejleszteniük a baktériumokkal szemben: fény aktiválta nanoméretű részecskéket, azaz kvantumpöttyöket. A kvantumpöttyök (kvantum dot-ok; dot: pont, pötty) néhány nanométer (a milliméter milliomod része) átmérőjű félvezető fluoreszkáló gömbök.

Alkalmazásukkal a kutatóknak laboratóriumi tenyészetben a gyógyszer rezisztens baktériumsejtek 92 százalékát sikerült elpusztítania.

Az MRSA (Meticillin-rezisztens Staphylococus aureus, a felvételen sárgával jelölve) talán a legismertebb szuperbaktérium. Többek között bőrbetegségeket és tüdőgyulladást okozhat Forrás: WikimediaCommons

Fény által irányíthatóak

Prashant Nagpal, az új tanulmány vezető szerzője szerint a félvezetők nanoméretűvé zsugorításával lehetővé vált, hogy célzottan a kórokozókat támadják.

Aranyból, ezüstből és más fémekből készült nanorészecskéket már korábban is alkalmaztak ellenálló baktériumtörzsek ellen, akkor azonban nem lehetett kizárólag a kórokozókat támadni, így a környező sejtek is sérültek.

A kvantumpöttyök előnye abban rejlik, hogy fény által irányíthatóak, vagyis „fertőzésre szabhatóak”.

Sötétben passzívak, fény hatására aktivizálódnak, a hullámhosszak változtatásával pedig meg lehet adni a gömböknek, hogy mely sejteket támadják és melyeket kíméljék. Amikor a kvantumpötty "akcióba" lép, a baktériumsejt működését összezavaró kémiai reakciók indulnak be, ezáltal a mikroba elpusztul.

Salmonella baktérium mikroszkóp alatt Forrás: Wikimedia Commons

Persze a kutatók is tudják, hogy a szuperbaktériumok mennyire alkalmazkodóak, de elmondásuk alapján a kvantumpöttyök könnyű modifikálásával rövid idő alatt új terápiák fejleszthetők ki. Mindezek mellett pedig a hagyományos antibiotikumok mellékhatásai is kiküszöbölhetőek lennének.