Nem kell aggódnunk, ha elblicceljük a fogselymezést?

2016.08.25. 12:34

Több kísérlet eredményeit elemezve sem született meggyőző bizonyíték arra, hogy a fogselyem használatával megelőzhetjük a fogak és az íny károsodását. Akkor miért érdemes mégis csinálni?

Évtizedek óta halljuk, hogy a napi kétszeri fogmosás mellett legalább egyszeri fogselymezés is szükséges a fogszuvasodás és az ínybetegségek megelőzéséhez, hogy később ne következzen be fogvesztés. Ám lehet, hogy a fogorvosok túlértékelik a fogselymezés jelentőségét.

Csendesen kimaradt a napi fogselymezés

Nem kisebb szervezetek, mint az amerikai Mezőgazdasági, illetve az Egészségügyi és Szociális Minisztérium jutottak erre a következtetésre, amikor a néhány hónapja az amerikai lakosság részére kiadott, a következő öt évre szóló táplálkozási útmutatóból (Dietary Guidelines 2015–2020) csöndesen kihagyták a napi fogselymezés ajánlását.

Forrás: Thinkstock

Ezt nemrég az AP hírügynökség munkatársai fedezték fel, akik állásfoglalást kértek az Amerikai Parodontológiai Akadémiától (American Academy of Periodontology, AAP) – e tudományág foglalkozik a fogágy betegségeivel és kezelésével. Az AAP közleményében elismerte

hogy valóban nehéz alátámasztani az ajánlást, 

mivel a kutatásokban nem vizsgáltak meg kellően nagyszámú alanyt megfelelően hosszú ideig. 

Nem feltétlenül mérsékli a lepedéket

A témával ezek után a legnagyobb sajtóorgánumok is foglalkoztak, szakértőket megkérdezve: többek szerint a szakmában afféle nyílt titok, hogy a fogselymezéssel nem feltétlenül előzhető meg a fogszuvasodás és a komolyabb fogágybetegség. 

Forrás: MTI/Oláh Tibor

Egy 2011-es amerikai kutatási beszámoló, a The Cochrane Database of Systematic Reviews 12 kontrollált randomizált kísérlet eredményeit összegezte. (Az ilyen vizsgálatokban a kezelt és a kontrollcsoport között az alkalmazott kezelést leszámítva semmilyen különbség nincsen.) 

Az említett beszámoló összegzése szerint csak nagyon megbízhatatlan eredmény született 

arra nézve, hogy a fogmosást kiegészítő fogselymezés egy, illetve három hónap után csökkentette volna a lepedékképződés mértékét. 

Forrás: Dreamstime

De az is igaz, a kísérleteket túl rövid ideig végezték ahhoz, hogy igazolhatták vagy cáfolhatták volna, hogy a fogmosással és fogselymezéssel együttesen meg lehet előzni a fogszuvasodást. Arra viszont utal némi bizonyíték, hogy a kombinált tisztítás csökkenti az ínyvérzés kialakulását. 

Forrás: Thinkstock

A súlyos fogágybetegségek 5–20 év alatt fejlődnek ki, ezek a kísérletek viszont legfeljebb néhány hónapig tartottak 

– mondta Tim Lafolla fogorvos, az amerikai Nemzeti Fogászati és Arcfejlődési Rendellenességi Kutatóintézet (National Institute of Dental and Craniofacial Research, NIDCR) munkatársa. – Ezért félrevezetőek az eredmények. Ugyanakkor, ha vérző vagy gyulladt fogínyt látunk, abból is nehéz egy jövőbeli parodontitiszre következtetni.” 

Azért ne dobja el a fogselymet!

Az Amerikai Fogorvosok Szövetsége (American Dental Association, ADA) 1908 óta hangoztatja, hogy a fogselymezés létfontosságú a fogak és az íny egészségének megőrzéséhez. "Állítjuk, hogy kedvező hatású, ha a fogmosással és fogselymezéssel korlátozzuk a lepedékben lévő baktériumok működését" – mondta Edmond R. Hewlett jelenlegi szóvivő, aki a Kaliforniai Egyetemen a helyreállító fogászat professzora. Ezt csak félig sikerült igazolni: 

a fluoridos fogrémmel végzett mosás valóban megelőzi a szuvasodást. 

De a fogselymezés hasonló hatása egyelőre kérdéses. 

Forrás: AFP/Philippe Huguen

"Épp azért érdemes mégis fogselymet használni, mert a fogágybetegségek hosszú idő alatt alakulnak ki – mondta Wayne Aldredge, az AAP elnöke. – Vagyis túl későn ébredhetünk rá arra, hogy mégis kellett volna csinálni." 

Forrás: Northfoto

És az is lehet, hogy pusztán azért nincs bizonyíték a fogselymezés hatékonyságára, mert mindannyian rosszul csináljuk. Egy amerikai kísérletben szakemberek segítettek iskolásoknak mindennap fogselyemmel fogat tisztítani közel két éven át – az elvégzett vizsgálatok szerint ezeknél a gyerekeknél 40 százalékkal kevesebb szuvasodás alakult ki, mint az átlagos iskolásoknál. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK