Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A tüdőgyógyászok gyakran írnak fel pácienseik számára sóbarlang-, sószoba- vagy sókabinkezelést abban a hiszemben, hogy a haloterápia gyógyítja az asztmát és egyéb tüdőt (is) érintő betegségeket. Az alternatív orvoslás is alkalmazza a sóterápiát a már ismert ideológiákkal megspékelve: természetes gyógymód, gyógyszer nélküli kezelés, misztikus energiarezonanciák, valamint behazudott orvosilag is igazolt hatás.
Ráadásul az alternatív gyógyászat szeret nagyban gondolkodni, s egy módszert a betegségek egész sorára ajánlani.
Így van ez a sóterápiával is:
a lista olyan hosszú, hogy egyszerűbb lenne azokat a nyavalyákat felsorolni, amelyekre nem hat a belélegzett só.
A haloterápia kelet-európai eredetű, és azon a megfigyelésen alapul, hogy a sóbányászok kevésbé szenvednek légúti betegségekben, mint mások. Népszerűsége egyre növekszik, ma már Európa nyugati felén és Amerikában is egyre gyakrabban alkalmazzák elsősorban a tüdőt érintő problémák, főként az asztma, a krónikus hörghurut és a fertőzések gyógyítására, de a különféle gyulladások, az allergia és egyes bőrbetegségek (pikkelysömör, ekcéma stb.) is a haloterápia célpontjai.
A só egy természetes antihisztamin, azaz gyulladásgátló,
főként ebben rejlik állítólag csodálatos gyógyító ereje. De természetes köptető is, mert bejutván a tüdőbe, oldja a nyákot, s így hozzájárul a légzőszervünk tisztulásához. Mások az ionok baktériumölő hatását jelölik meg a belélegzett só egészséget védő mechanizmusaként.
Az internetet böngészve százszámra találhatóak anekdotikus történetek, hogyan dobták el asztmás páciensek az inhalátorukat és gyógyszereiket a sóterápiát követően. A probléma az, hogy egyetlen komoly tudományos vizsgálat sem erősítette meg a belélegzett só fenti problémákra való kedvező hatását. Vannak viszont klinikai tanulmányok, melyek az ún. cisztás fibrózissal és a dohányzással kapcsolatos tüneteket illetően a só terápiás hatásáról számoltak be. Van azonban itt néhány probléma.
Az egyik, hogy a terápiás hatás csak igen rövid ideig tartott. A kezelés ideje alatt javulást mutató tünetek egyébként a következők voltak: csökkenő köhögésszám, csökkent nyomás az arc- és homloküregben, valamint csökkent nyákképződés. Viszonylag sok tanulmány (151) született a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) haloterápiájával kapcsolatban. A kutatások színvonalát jelzi, hogy
ezek közül mindössze egyetlen ütötte meg a tudományosság mércéjét,
ezért metaanalízis elvégzése nem volt lehetséges.
A sóterápia témakörében orosz publikációk dominálnak, melyek „érdekessége", hogy zömében nem lektorált szaklapokban jelennek meg.
A kezelés káros hatásokkal is járhat. Ilyen például, hogy az asztmások esetében a magas sókoncentráció a légutak szűkülését okozhatja, ami asztmás rohamokat provokálhat. Egy további probléma elvi jellegű: a nátrium-klorid nem oldódik a levegőben, oda csak aeroszol formájában juttatható be.
A sóbarlangok és sószobák javarészt alkalmaznak is ún. halogenerátort az aeroszol előállítására.
Viszont ez azt is jelenti, hogy az eredeti megfigyelés a sóbarlangok jótékony hatásáról hamis.
A sóbarlang és a sószoba valójában szükségtelen, maximum arra jók, hogy ha otthon végeznénk a terápiát, akkor a sókristály ne a konyhai kredencre vagy a fürdőszobai tükörre csapódjon le.
Az amerikai orvosok helyén kezelik a dolgot, s a sóterápiát népi gyógymódnak titulálják, az itteni alternatív gyógyítók pedig, hogy elkerüljék a törvénnyel való konfliktusokat,
vigyáznak, hogy sószobájukat ne egészségügyi, hanem wellnesslétesítményként határozzák meg.
Külön hirdetik, ha himalájai sót alkalmaznak a helyiségben. Nemrég vált ismertté, hogy ezt gyakran hamisítják, nem is a Himalájáról, hanem pakisztáni bányákból származik ez az egyszerű vegyület; igaz nem túl nagy a távolság.
Egyébként pedig mindegy is, hiszen a só a jelző ellenére is NaCl marad, habár – más sókhoz hasonlóan – kis mennyiségben egyéb vegyületeket is tartalmaz. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy energiaadó és salakanyag-eltávolító képessége révén a himalájai eredet elősegíti a szervezet homeosztázisát.
Ez csak a szokásos kamu,
tudományos fogalmak megerőszakolásával próbálnak hitelességet szerezni blőd teóriáknak.
Kispénzűek és utazni lusták házilag is létrehozhatják a sós levegőt, „csak” egy mini sógenerátort kell venni hozzá, vagy még olcsóbban sópipából vagy esetleg egy kis műanyag flakonból kell állandó nyomkodással sós aeroszolt produkálni.
Az orosz egészségügyi hatóság hivatalosan is elfogadta a haloterápiát, az angol viszont a bizonyítékok hiánya miatt, nem. Az amerikai FDA a himalájai sópipát orvosi eszközként regisztrálta, ami persze nem jelenti azt, hogy ezzel elismerte volna e terápia hatásosságát. Sajnos az egészségügy törvényi szabályozása e kétarcúsággal küzd az egész fejlett világban.
Mit tegyünk hát, ha sóterápiát javasolnak a bajunkra? Kérjünk tudományos igazolást. Mivel ilyen nem létezik, a szkepticizmusunkkal megspórolhatunk némi pénzt, időt és egy hiú reményt.
(A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, a Szegedi Orvosi Biológiai Intézet igazgatója)
