A pitvarfibrilláció a leggyakoribb ritmuszavar. Járványszerűen terjed, ma már hazánkban 300 ezer ember érintett, de a becslések szerint 30 év múlva ez a szám megháromszorozódik. Sok esetben már kritikus helyzetben derül ki, pedig leggyakrabban vannak jelei, amivel orvoshoz kell fordulnunk. A Magyar Kardiológusok Társasága arra hívja fel a figyelmet, hogy egyrészt vegyük komolyan testünk jelzéseit, másrészt pedig azok, akik veszélyeztetettek, járjanak rendszeres ellenőrzésre. Ne a stroke legyen az első – és néha egyben utolsó - jel!

Pitvarfibrilláció. A kórkép, amikor a szív szabályos ütemét biztosító szinusz csomó működése kiesik, és egy a pitvarokból (felső szívüregek) eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívösszehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban és legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze. Szívünk négy üregéből ilyenkor kettő nem jól működik, ezekben pang a vér. A nem, vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés (stroke) - ami legsúlyosabb szövődmény. De ne ez legyen az első jel!

„Képzeljük ezt úgy el, mint egy négyhengeres motort, ahol két henger lényegében leáll. Ugyan a szív még működik, de a két üreg nem „dolgozik", így az összteljesítmény is csökken: a beteg fáradékony, erőtlen, hamarabb kimerül. Ráadásul a vér pangása vérrögképződéséhez vezethet, ami a szervezet különböző pontjaira eljutva embóliát okozhat. Elzáródás jöhet létre a koszorúerekben, ez az infarktus. Ha mindez az agyi erekben játszódik le, akkor kialakul a stroke; de elzárhatja a vese, vagy a végtagok artériáit is. A pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti, előfordulása az életkor előrehaladtával nő, de bizonyos betegségek is hajlamosítanak rá, így például a cukorbetegség, magas vérnyomás, vesebetegségek. Fontos, hogy egyrészt figyeljünk testünk jelzéseire, nem kell megvárni, hogy már a szélütés, vagy embólia tudassa, hogy baj van. Másrészt azoknak, akiknél fennáll a kockázat, kell a folyamatos kontroll. Figyeljük a pulzusunkat és ha az, vagy a vérnyomásmérő szabálytalanságot mutat, menjünk el orvoshoz" - mondja dr. Csanádi Zoltán kardiológus, Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár, a Magyar Kardiológusok Társaságának leendő elnöke.

Forrás: Shutterstock

„A szívritmuszavarnak több formája van. Lehet folyamatos, vagy csak időszakos eltérés, ami ritkán, esetleg csak havonta egyszer-kétszer jelentkezik, ez utóbbit sokkal nehezebb kimutatni. Ehhez ma már vannak olyan monitorok, amiket hazavihet a páciens, és ha rendellenességet észlel, saját maga képes az EKG-ját felvenni és akár telefonon keresztül is elküldeni az orvosának, aki ebből már tudja, mi a probléma, és mi a teendő. A hevesebb szívverés persze sok minden miatt kialakulhat, akár egy pánikroham is megmutatkozhat ebben, de fontos, hogy elsődlegesen zárjuk ki a szívritmus valós zavarát. A pitvarfibrilláció esetén gyakran lehet szükség alvadásgátló kezelésre, amivel a stroke megelőzhető - hívta fel a figyelmet Csanádi doktor.

És mik a jelek?

  • Szabálytalan és gyors szívdobogásérzet
  • Fáradtság
  • Légszomj
  • Szédülés
  • Mellkasi fájdalom

Egyes esetekben a pitvarfibrilláció lehet teljesen tünetmentes és csak rutin orvosi vizsgálat esetén ismerik fel. Sajnos az embóliaveszély ilyenkor is fennáll! Ezért fontos, hogy tapintással tudjuk ellenőrizni a pulzusunkat, amivel felismerhető a szabálytalan szívverés.