Nincs menekvés a terhességi hányinger elől

Vágólapra másolva!
Egy huszonhét klinikai vizsgálatot kiértékelő, átfogó tanulmány szerint jelenleg nincs olyan gyógyszer a terhességi hányinger ellen, amely bizonyíthatóan hatékony. A vizsgálat az alternatív módszerekre is kiterjedt, így megvizsgálták például az akupuntúra és az akupresszúra hatásait is: az akupunktúrás pontok elektromos ingerlésének az egyik tanulmány szerint volt némi hatása. A gyömbér és a B6-vitamin korlátozott mértékben ugyan, de szintén segített valamennyit.
Vágólapra másolva!

A 4. terhességi héttől kezdődően a kismamák többségénél már tapasztalható a reggeli hányinger és émelygés, a mellek megnagyobbodása és feszülése és egyéb élettani, lelki változások. Nagyjából a terhesség huszadik hetéig lép fel hányinger vagy hányás, eltérő intenzitással és gyakorisággal. Mindez a nap bármely szakában jelentkezhet, és a várandós nők több mint felét érinti a terhesség korai szakaszában. Mivel a nők többsége - jogosan - minél inkább kerülni próbálja a gyógyszerszedést a terhessége alatt, sokan az alternatív, nem hivatalos orvosi módszerekhez fordulnak segítségért, amennyiben túlságosan kellemetlenek a tüneteik.

Dr. Anne Matthews (Dublin City University) és munkatársai a terhességi hányinger kezelésére jelenleg elérhető készítmények és alternatív terápiás módszerek hatékonyságát elemezték. Az új értékelés 27 olyan klinikai vizsgálat eredményeit elemezte, amelyekben a jelentkezőket véletlenszerűen osztották be a kezelést kapó és nem kapó csoportokba (randomizált vizsgálatok). A felmérésben összesen 4041 nő szerepelt, akik még mind a huszadik terhességi hetük előtt voltak. A kezelések hatékonyságát különféle skálák segítségével mérték: ennek során azt nézték, hogy a hányinger mennyire csökkent egy-egy kezelési mód hatására, a gyógymód alkalmazását követő legkésőbbi harmadik napig.

Az elemzés igen egyértelmű következtetésre jutott: jelenleg nem létezik kellően biztonságos és valóban hatékony eljárás a terhességi hányinger tüneteinek enyhítésére. Csak nagyon korlátozott mértékben érhető el olyan bizonyíték, amely szerint a gyógyszerek, illetve az alternatív terápiák valamelyike hatékonynak bizonyult volna.

Az alternatív terápiáknál külön problémát jelent, hogy jóval kevésbé szabályozott az egyes szerek forgalmazása, illetve a különféle módszerek alkalmazása. Ezekkel emiatt ajánlatos jobban vigyázni, hiszen nem biztos, hogy klinikai vizsgálattal is igazolták volna a módszerek biztonságosságát - emiatt akár az ártó hatás is felmerülhet. Az akupunktúra hatékonyságát két klinikai tanulmány vizsgálta: ezek egyike sem talált jelentős eltérést a valódi és a hamis kezelést kapó csoportok javulásában. Hat tanulmány az akupresszúrát elemezte, amelyben nem tűket, hanem csak fizikai nyomást alkalmaznak az akupunktúrás pontokon. Itt sem sikerült igazolni a hatékonyságot.

Egyetlen tanulmány talált némi javulást a tünetekben, méghozzá az, amelyikben az akupresszúra egy másik, elektromos ingerléssel végzett változatát vizsgálták (ezekben is az akupunktúrás pontokat ingerlik, de nem fizikai nyomással, hanem igen enyhe elektromos árammal). Itt három hét alatt valóban lehetett bizonyos mértékű javulást tapasztalni. Korlátozott mértékben arra is találtak bizonyítékot, hogy a gyömbér hatékony a hányinger enyhítésében, és ugyanez volt a helyzet a B6-vitaminnal, az antihisztaminokkal, továbbá a hányás elleni gyógyszerek egyes fajtáival is.

A hányás elleni gyógyszerek némelyikének azonban álmosító hatása volt, a gyömbér pedig gyomorégést okozott a kismamák egy részénél. A hasonló mellékhatások elkerülése érdekében mindig az a legjobb, ha bármiféle gyógyszerszedés vagy más kezelés megkezdése előtt a nőgyógyászunkkal is egyeztetünk.

"Voltak olyan módszerek, amelyek eredményeztek ugyan némi javulást, de az eredmények általánosságban véve nem voltak meggyőzőek. Emiatt bármelyik kezelési módról nehezen vonható le határozott és teljesen egyértelmű következtetés. Arról sem tudtunk meg túl sokat, hogy a kezelések érezhetően befolyásolják-e egyáltalán a kismamák életminőségét" - mondta Matthews.

A terhességi hányingerről itt olvashat bővebben: Az első trimeszterben bekövetkező élettani változások.

* * *

A családtervezéstől a baba megszületéséig

A Születéskönyvben dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum Családtervezési és Nőgyógyászati Osztályának szakmai vezetője vezeti végig az olvasót a családtervezéstől egészen a születésig. A könyv azért készült el, mert a kismamák közül sokan túlzott aggodalommal tekintenek a babavárás időszakára. Bár az interneten ma már elvileg minden információ megtalálható, mégis sok hamis tévhit és félinformáció kering a különféle fórumokon és netes oldalakon.

Aki viszont végigolvassa a könyvet, nem marad tanácstalan a babavárás alatti történésekkel kapcsolatban. A szuleteskonyv.hu honlapon további információk és néhány könyvfejezet is olvasható, és ugyanitt meg is rendelhető a könyv.

(Hirdetés)