Megvan a terhességi elhízás képlete: 1 kiló kismama = 7 gramm magzat

Vágólapra másolva!
A genetikai tényezőktől függetlenül nagyobb súlyú gyermekei születnek azoknak a kismamáknak, akik a terhesség alatt a kívánatosnál jobban meghíznak - állapította meg egy amerikai tanulmány, amely csütörtökön jelent meg a The Lancet című brit orvosi folyóirat internetes kiadásában. A nagyobb születési súly számos betegségre hajlamosít.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerzői, David Ludwig, a bostoni Gyermekkórház kutatóorvosa és Janet Currie, a New York-i Columbia Egyetem közgazdásza az 1989. január 1. és 2003. december 31. között Michiganben és New Jerseyben világra jött összes újszülött, vagyis mintegy 500 ezer kismama több mint egymillió gyermekének adatait elemezték. Egy anya több újszülöttjét is összehasonlították, hogy kiküszöböljék a nagyobb születési súly genetikai okait, és nem vették figyelembe a császármetszéssel született kisbabákat, valamint a 39 hétnél kevesebb, vagy 40 hétnél tovább tartó terhességeket.

A vizsgálatok összefüggést mutattak ki a terhesség alatti súlygyarapodás és a gyermek születési súlya között: a kismama minden egyes többletkilója 7,35 grammal növelte az újszülött súlyát.

Azok az újszülöttek, akiknek édesanyja több mint 24 kilót hízott a várandósság alatt, körülbelül 150 grammal nyomtak többet, mint azok a társaik, akiknek anyja csak 8-10 kilóval gyarapodott. A 24 kilónál többet hízó nők kétszer nagyobb valószínűséggel hoztak világra 4 kilós vagy még nagyobb súlyú gyermeket, mint azok, akik mindössze 8-10 kilóval lettek kövérebbek.

"Mivel a nagy születési súly előrejelzi a jövőbeli testtömegindexet (BMI), ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a terhesség alatti túlzott súlygyarapodás hosszú távon növelheti a gyermek elhízással összefüggő betegségeinek kockázatát" - vonták le a következtetést a tanulmány szerzői, az asztmát, a különféle allergiákat és a daganatos betegségeket említve a várható egészségügyi problémák között. Korábbi tanulmányok szerint az elhízással a cukorbetegség, a magasvérnyomás, a szívbetegségek, az agyérkatasztrófa (stroke) és az ízületi gyulladás veszélye is fokozódik.

Az amerikai Orvostudományi Intézet 11-16 kilóban határozta meg a terhesség alatti egészséges súlygyarapodást. Az eleve túlsúlyos kismamák esetében 6,8-11 kilós hízást, a kövér kismamáknál 5-9 kilós súlynövekedést tart ajánlatosnak.