Kerülni kell a szaunát és a zsúfolt strandokat a kismamáknak

Vágólapra másolva!
A kánikulai meleg az egészséges szervezetet is megviseli, állapotosan pedig még nagyobb terhet jelent, ha 30-35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. A napozás ilyenkor félárnyékban is kerülendő, a hőhullám ideje alatt pedig célszerű csak az esti órákban kimenni. A terhesség végén, amikor már nyílik a méhszáj, nem javasolt a strandolás és úszás a fertőzésveszély miatt.
Vágólapra másolva!

"Terhességem hatodik hónapjában járok, és nehezebben tűröm a kánikulát, mint normálisan. A piacon bevásárlás közben rosszul lettem, így le kellett ülnöm egy padra - ilyen korábban még nem fordult velem elő. A vonaton át kellett mennem egy másik vagonba, amikor nem működött a légkondi, és az ablakot sem lehetett rendesen kinyitni. Otthon viszont nincs semmi gond: napközben becsukunk minden nyílászárót, olykor még a redőnyt is lehúzzuk. Éjszakánként tárva-nyitva hagyunk mindent, hadd jöjjön be a hűvös levegő. Ezzel a módszerrel a nagy kánikula idején is csak 26-28 fok van a lakásban, ami azért még könnyen elviselhető. Légkondira nincs is szükség" - meséli Annamari.

Az, hogy ki mennyire bírja a hőséget, mindig az általános egészségi állapot függvénye. A kismamáknál ehhez adódik hozzá a terhesség alatti speciális állapot, ami a hormonszintek megváltozásának köszönhető: az erek tágulékonyabbá válnak, így a nagy melegben még könnyebben alakulhat ki alacsony vérnyomás. A tágabb erek hőleadása azonban jobb, mint a szűk ereké, ez tehát még a vérnyomásesés ellenére is egy előnyös hőszabályozási mechanizmus.

A kismamák fáradékonyabbak is az átlagnál, a kánikulai időjárásban pedig a szokásosnál is több pihenést igényelnek. Általános szabály azonban a melegben sincs: a legjobb, ha mindenki ismeri a saját tűrőképességét, és ehhez igazítja a napirendjét. A legmelegebb déli órákban senki ne tartózkodjon hosszabb ideig a napon; ha egyébként sem bírjuk a meleget, akkor a legjobb, ha egész nap a hűvös szobában maradunk. A hőmérséklet mellett a páratartalom sem közömbös, bár ez inkább csak akkor jelent problémát, ha a nyaralás célpontjául valamelyik trópusi országot választjuk.

A megfelelő hőszabályozás megvédi a magzatot

"Mindenki figyelje a saját szervezete jelzéseit, és ha elviselhetetlennek tűnik a meleg, próbáljunk meg inkább klimatizált helyiségben tartózkodni. A légkondicináló önmagában nem káros, az azonban nem jó, ha váltogatjuk a kinti és a benti tartózkodást. A napozás ilyenkor még félárnyékban is kerülendő, így a hőhullám ideje alatt célszerű csak az esti órákban kimenni" - mondja dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum szakmai vezetője.

Ha a kismama szervezetének hőszabályozása egyébként megfelelően működik, akkor a terhesség alatt sem lehet probléma a meleg miatt. A magzat egy állandó, 37 Celsius-fok körüli hőmérsékletben lubickol, így kánikulában sem fordulhat elő, hogy "túlmelegedjen". Lázas állapotban természetesen fennáll ez a veszély, ami nem tesz jót a babának, de a kánikulában nem kell emiatt aggódnunk - az állapotos nők hőszabályozása megvédi a magzatot. Egyaránt kerülendőek viszont a finn és az infraszaunák, amelyek a hősséggel ellentétben érzékelhető hőmérsékletemelkedést okozhatnak a magzatvízben. A szaunák a terhesség egészen korai stádiumában magzati fejlődési rendellenességet, később pedig koraszülést, vetélést okozhatnak.

Forrás: Northfoto

Próbáljunk mediterrán étrendet

A kánikulai időszakra is igaz az a tanács: a kismamák lehetőleg tartózkodjanak az extrém dolgoktól. Ha az anya jól érzi magát, akkor ez érvényes lesz a magzatra is. Azokat az állapotokat kell tehát elkerülnünk, amitől mi magunk is rosszul éreznénk magunkat. Ilyen például a napszúrás: ez egyrészt kellemetlen közérzettel jár, amit a baba is érzékelni fog, másrészt hőemelkedéssel, ami hosszabb távon károsíthatja a pici egészségét. Ugyanez érvényes a folyadékfogyasztásra is: igyunk többet, mint hűvösebb időben, de mindig csak annyit, amennyire szomjasak vagyunk.

Folyadékháztartásunkra csak abban az esetben kell jobban ügyelnünk, ha terhességi mérgezés alakulna ki. "Régebben ezekben az esetekben szokás volt a folyadék- és a sóbevitel korlátozása, de erről ma már egy kicsit máshogyan gondolkodunk. A szervezet víz- és elektrolitháztartását a vese tartja rendben, így aki szomjas, az inkább igyon" - mondta a szakember. A terhességi mérgezésnek több fajtája van, így mindenkinek egyénileg kell megbeszélni a kezelőorvosával, hogy mi lesz a számára legmegfelelőbb diéta, illetve az ajánlott gyógyszeres kezelés.

Ami inkább problémát okozhat a kismama számára, az a helytelen táplálkozás. Az éghajlatunkra jellemző étrendek közül a mediterrán típusú diéta a legegészségesebb, ami bizonyítottan hatékony például a kezdődő cukorbetegség és az elhízás megelőzésében és kezelésében. A mediterrán étrendre jellemző a fokozott fehérjebevitel, amire valóban szüksége van a várandós anyák szervezetének: ha kedveljük ezt az ízvilágot, érdemes minél több salátát, olívaolajat vagy halat fogyasztanunk. A mediterrán étrend nyárias, így magától is adódik, hogy átálljunk rá.

A terhesség végén már nem javasolt a strandolás

Mit tanácsolhatunk még azoknak, akiknek éppen a kánikulai időszakra esik a várandóssága? Nyáron az egyik legjobb dolog, ha úszunk egyet. Itt sem árt azonban az óvatosság. "A terhesség végén, amikor már nyílik a méhszáj, nem feltétlenül javasoljuk az úszást, vagy csak kimondottan tiszta vizekben. A hüvelybe természetesen bejut a víz, ami a magzatburok fertőződését eredményezheti. Nyitott méhszáj esetén már ne ússzunk nem megfelelő tisztaságú vizekben, például a Dunában vagy a zsúfolt strandokon" - mondta Gasztonyi.

Nyári terhesség esetén a ruhatárunkat is ki kell bővíteni - válasszunk világos színű, szellős ruházatot. Újabban persze már nem lehet arra építeni, hogy nyár van, hiszen előfordulhat az is, hogy hirtelen akár tizenöt fokot is esik a hőmérséklet. Nézzük meg előre, hogy milyen idő lesz a következő napokban, és nyáron is készüljünk rá, hogy adott esetben őszi öltözékre lesz szükségünk.