A világ legfurcsább hármasikrei

Vágólapra másolva!
Az ikrek közül ketten már 11 évesek, velük egy időben fogant harmadik testvérük viszont még csak alig kéthónapos.
Vágólapra másolva!

Az Angliában 1978-ban született Louise Brown volt az első baba, aki édesanyja méhén kívül fogant - ekkortól terjedt el a "lombikbébi" kifejezés is. A mesterséges megtermékenyítés mára mindennapos gyakorlattá vált, ahhoz azonban, hogy igénybe vehessük, előbb ki kell zárni a meddőség egyéb lehetséges okait.

Valószínűleg a világon a legnagyobb korkülönbség az egyidőben, mesterségen megtermékenyített ikertestvérek között a nagy-britanniai 11 éves Megan és Bethany Shepherd, illetve novemberben érkezett húguk, Ryleigh között van - számol be a Daily Mail brit napilap.

Az ikrek szülei, Lisa és Adrian Shepherd 1994-ben házasodtak össze, és szerettek volna mielőbb családot is alapítani. A gyermekáldás azonban váratott magára, majd, miután kiderült, hogy a feleség policisztás ovárium szindrómában, valamint endometriózisban szenved, az orvosok nem is igazán bíztatták őket azzal, hogy természetes úton gyermekük foganhat.

Miután a hormonkezelések sem hozták meg a sikert, a pár 1998-ban az angliai Midland Termékenységi Klinika segítségét kérte. Az orvosok 24 petesejtet vettek le a nőtől, amelyeket aztán megtermékenyítettek a férj hímivarsejtjeivel. Az embriók közül 14 bizonyult életképesnek, ezekből kettőt beültettek a nőbe, tizenkettőt pedig lefagyasztottak.

A két beültetett embrió sikeresen beágyazódott, és a házaspárnak 1999-ben ikerlányaik születtek.

Mikor a lányok 9 évesek lettek, a szülőkben felmerült a kistestvér gondolata. 2009 decemberében visszatértek a termékenységi klinikára, ahol a több mint tíz éve lefagyasztott embriók közül most csak egy beültetését kérték. A beavatkozás ismét sikerrel járt, és novemberben teljesen egészségesen megszületett harmadik, testvéreivel egy napon fogant gyermekük is - 11 évvel a másik kettő után.

Itthon tíz évig lehet fagyasztott embriót tárolni

Az embriók tárolása folyékony nitrogénben, mínusz 196 Celsius-fokon történik. A "jó minőségű" embriók közt a túlélési arány manapság 75-80 százalék. Mélyfagyasztva az embriók gyakorlatilag korlátlan ideig eltarthatók.

A magyar jogszabályok szerint a "letétbe helyezett" embrió tárolásának leghosszabb időtartama 10 év. A fel nem használt embrió a fagyasztva tárolás határidejének letelte előtt nem semmisíthető meg, kivéve, ha az embrió nagy valószínűséggel károsodott. A határidő leteltét követően az egészségügyi szolgáltató az embriót megsemmisítheti vagy tudományos kutatás céljára felhasználhatja, illetve ilyen célra átadhatja arra jogosult kutatóintézetnek.