Milyen étrend károsíthatja a magzat agyfejlődését?

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók főemlősöknél kimutatták, hogy a táplálékmegvonás a vemhesség korai szakában károsítja a magzat agyfejlődését. A kutatók szerint a kísérletekből levont következtetések emberekre is érvényesek lehetnek.
Vágólapra másolva!

A Texasi Egyetem San Antonio-i Egészségtudományi Központjának kutatói két páviáncsoport vemhes nőstényeit hasonlították össze. Az egyik csoport tagjai annyit ehettek a vemhesség első felében, amennyit csak akartak, míg a másik csoport tagjai 30 százalékkal kevesebb ennivalót kaptak.

A kutatók megállapították, hogy a táplálkozás mind sejt-, mind molekuláris szinten befolyásolta a magzat agyának fejlődését. Kiderült, hogy az anyai táplálkozás jelentős szerepet játszik a sejtnövekedést és fejlődést szabályozó gének (több száz génről van szó) megfelelő működésében. Ez igaz az embereknél is, ezért a kismamáknak is fokozottan oda kell figyelniük a táplálkozásra, amiről például itt olvashat.

A táplálékmegvonás vemhesség első felében visszafogta a magzat agyában a sejt-sejt kapcsolatok kialakulását, a sejtosztódást és csökkentette a magzati növekedési faktorok mennyiségét. Kiderült, hogy ez kritikus időszak, amikor az agy neuronjainak (idegsejtjeinek), valamint a támasztósejteknek a jelentős része kialakul.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a nem ember főemlősök agyának fejlődése igen hasonló az emberi agy fejlődéséhez, ezért a páviánoknál kapott eredmények jórészt igazak lehetnek az embereknél is.

Azt már korábban is tudták, hogy a jelentős táplálékmegvonás, azaz az éhezés hátrányosan befolyásolja az agy fejlődését. Ez az első kísérlet azonban, amely azt bizonyítja, hogy az élelembevitel viszonylag csekély mértékű csökkentése is jelentős fejlődési hátrányokkal jár. Ilyen kis mértékben csökkent táplálékbevitel pedig még a fejlett országok lakosai közt is előfordul. Ehhez még csak diétáznia sem kell az anyának.

Terhes tinédzsereknél a még növekvő anya táplálékigénye miatt juthat kevesebb táplálékhoz a magzat. Idősebb terhes nőknél már merevebbek az artériák és emiatt csökken a méh vérellátottsága, ami elkerülhetetlenül befolyásolja a magzat táplálékellátottságát. Végül egyes betegségek, amilyen például a preeclampsia vagy a terhesség alatti magas vérnyomás, a méhlepény csökkent funkciójához vezethetnek, és ilyenkor is kevesebb táplálékhoz jut a magzat.

A tanulmány újabb bizonyíték arra, milyen fontos a jó anyai egészség és étrend, mondja az egyik kutató, dr. Thomas McDonald. Alátámasztja azt a nézetet, hogy a terhesség alatti hiányos táplálkozás megváltoztathatja a magzati szervek fejlődését, ami az agy esetében életre szóló kihatású lehet. Potenciálisan csökkenti az IQ-t és megnöveli a viselkedési problémák kialakulására való hajlamot.

***

A családtervezéstől a baba megszületéséig (x)

A Születéskönyvben dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum Családtervezési és Nőgyógyászati Osztályának szakmai vezetője kalauzolja végig az olvasót a családtervezéstől egészen a születésig. A könyv azért készült el, mert a kismamák közül sokan túlzott aggodalommal tekintenek a babavárás időszakára. Bár az interneten ma már elvileg minden információ megtalálható, mégis sok tévhit és félinformáció kering a különféle fórumokon és netes oldalakon.

Aki viszont végigolvassa a könyvet, nem marad tanácstalan a babavárás alatti történésekkel kapcsolatban. A szuleteskonyv.hu honlapon további információk és néhány könyvfejezet is olvasható, és ugyanitt meg is rendelhető a könyv.