Egyre több leendő apánál jelentkeznek terhességi tünetek

Vágólapra másolva!
A mai férfiak annyira bevonódnak a várandósságba, hogy közel negyedüknél jelentkeznek olyan érzelmi és fizikai tünetek, mint párjuknál - állapította meg egy friss kutatás.
Vágólapra másolva!

Egy pelenkagyártó cég által készítetett nagy-britanniai vizsgálatba 2000, 16 és 65 év közötti férfit kérdeztek meg.

A felmérés eredménye szerint a megkérdezettek negyede tapasztalta magán, hogy a gyermekvárás időszakában érzelmesebbé vált, szemei gyakrabban lábadtak könnybe, hangulata ingadozott, sőt hányingere és fantomfájdalmai is voltak.

Volt olyan férfi, aki kívánósságról is beszámolt: akadt, aki egyszerre vágyott paradicsomra és narancsra, vagy tonhalra ecetes hagymával.

Az érintett kispapák 26 százaléka tapasztalt hangulatingadozást, 10 százaléka volt kívánós és 6 százalékuknál jelentkezett hányinger, amely nem függött össze más betegséggel.

A megkérdezettek 3 százaléka jelezte, hogy képzeletbeli terhességi fájdalmai is voltak, például hátfájás vagy akár szülési fájdalmak is.

A szakértők szerint a férfiaknál a párjuk várandóssága alatt felbukkanó tünetek az együttérzésüknek tulajdoníthatók.

A megkérdezettek 74 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a várandósság alatt védelmezőbbé vált, 80 százalékuk pedig nagyobb felelősséget érzett a korábbinál.

A brit férfiak többsége elmegy a babavárás alatt az ultrahangvizsgálatokra, így korán kötődnek az úton lévő magzathoz, sokan pedig a szülést előkészítő tanfolyamokra is elkísérik partnerüket.