Hogyan kell elég jó szülővé válni?

2012.04.11. 16:18

A házasságok többsége röviddel az első gyermek születése után felbomlik, aminek részben az is oka, hogy sok leendő szülő nem hozza magával otthonról a jó szülőséghez szükséges mintákat. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet a várandós párok számára szülővé válási tréninggel igyekszik segíteni a problémán.

"A nagycsaládok együttélésének megszűnésével, a válások számának növekedésével elhalványultak azok a minták, melyek a leendő szülőknek megadták a biztonságot, hogy hogyan is kell szülőnek, elég jó szülőnek lenni" - mondja Kovács Réka pszichológus, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet szüléssel és szülővé válással foglalkozó tréningjének vezetője.

Ráadásul gyakori az is, hogy a leendő apának és anyának egészen más a családi háttere: előfordulhat, hogy az apa egy hagyományosabb családban nevelkedett, ahol a férfié volt a kereső szerep, az anyáé pedig a család összetartása, míg az anya liberálisabb családban nőtt fel. "A leendő szülőknek szoktunk adni egy feladatlistát, amely alapján el kell dönteniük, hogy ezek az anya vagy az apa feladatai lesznek-e. Gyakran komoly véleménykülönbségek alakulnak ki a párok tagjai között" - mondja a pszichológus.

A gyereknevelésben kiéleződnek az ellentétek

A leendő szülők leginkább a praktikus dolgok: a fürdetés, a szoptatás, az altatás miatt aggódnak, pedig a tapasztalat szerint ezekbe hamar bele lehet rázódni. Kevesebbet törődnek a saját párhoz való viszony megváltozásával, annak ellenére, hogy a legtöbb válás az első gyermek megszületését követő években történik.

"Tudatosan kell rá készülni, hogy az első időkben az anya figyelmét leköti a kisbaba, és az apára kevesebb figyelem jut. Sokat segít a leendő szülőknek, ha a pár már a várandósság során beszélget a leendő nehézségekről, és az apa is érezheti, hogy fontos szerepe van, ő teremti meg a párjának, a gyermekének a biztonságot, s nem csupán pénzkereső, aki kívülállóként szemléli a helyzetet" - mondja a pszichológus.

Ugyancsak érdemes időben elkezdeni beszélgetni a gyereknevelésről, ez az a színtér ugyanis, ahol a szülők addig esetleg elfeledett neveltetési különbségei leginkább megnyilvánulnak majd.

"Fontos, hogy a két szülő ne a gyereken keresztül kommunikáljon majd egymással, hanem időben megtanulják egymással megbeszélni a nézetkülönbségeiket, és ne önmagukban elraktározott sérelemhalmokat építgessenek" - mondja Kovács Réka.

Cikkajánló

Forrás: AFP

Forrás: AFP

Forrás: iStockphoto

Vitaminok és ásványi anyagok
jelentősége gyermekvárás időszakában

A második trimeszter

A szülés megindulása és szakaszai



KAPCSOLÓDÓ CIKK