Az eddigi legnagyobb vizsgálat a fogamzásgátlók veszélyeiről

Vágólapra másolva!
Az eddigi legnagyobb létszámú, 1,7 millió nő adatait elemző követéses tanulmány szerint a hormonális fogamzásgátlók némiképp növelik a szélütés és a szívroham kockázatát.
Vágólapra másolva!

Az elemzés dán szerzői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ilyen fogamzásgátlókat alkalmazó nők egyéni kockázata - főként a fiatal nőknél - így is nagyon alacsony, és a nem kívánt terhesség jóval nagyobb kockázatot hordoz.

A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány eredménye szerint a hüvelyi gyűrűket és a hormontartalmú bőrtapaszokat használó nőknél emelkedett jelentősebben a szélütés kockázata.

Ojvind Lidegaard, a Koppenhágai Egyetemi Kórház munkatársa és kutatócsoportja 1,7 millió, 15 és 49 év közötti dán nő adatait elemeztet. A kockázatértékelési elemzésbe bevont nők egyikének sem volt korábban szívbetegsége vagy rákos daganata. Az 1995-ben kezdődött követéses vizsgálat 15 éven át tartott.

Alacsony a kockázat

Egyénenként igen alacsonynak bizonyult a kockázat: évente 4700 nőből 1-et ért szélütés és 9900-ból 1 kapott szívrohamot. A kombinált, ösztrogént és progesztint is tartalmazó tablettákat szedő nőknél nagyobb volt a szélütés és a szívroham kockázata, mint azoknál, akik nem használtak hormonális fogamzásgátlást.

Nem tapasztalták a szélütés és szívroham kockázatának az emelkedését azoknál, akiknek bőr alá beültetett implantátuma vagy méhbe felhelyezett fogamzásgátló eszköze csak progesztin hormont tartalmazott. A hüvelyi gyűrűt használó dán nőknél mintegy 2,5-szer volt nagyobb a szélütés kockázata azokhoz képest, akik nem alkalmaztak hormonális fogamzásgátlást. A bőrtapaszokat használó nőknél hasonló eredmények adódtak, ám ez az alcsoport nem volt elegendően nagy méretű ahhoz, hogy statisztikai következtetés levonására alkalmas legyen.

Függ a kockázat az életkortól

Lidegaard arra hívta fel a figyelmet, hogy a kockázat mértéke az életkortól függ, ezért egy nő 20-as éveiben vélhetően érdemes a hormonális fogamzásgátlás mellett döntenie, később, főként a 40-es éveiben azonban már mérlegelnie kellene, hogy nem növeli tovább a kockázatot.

Fontos, hogy minden életkori csoportban - amint abbahagyták a nők a hormonális fogamzásgátló használatát - a szélütés és a szívroham kockázata ugyanarra a szintre esett vissza, ahol azoknak a nőknek a kockázata volt, akik sohasem alkalmaztak ilyen típusú fogamzásgátlást.