Nem érdemes biotejet inni a kismamáknak

Vágólapra másolva!
A gyermeket tervező, vagy már babát váró kismamáknak tejtermékekben és tengeri halban gazdag étrendet javasolnak brit kutatók, hogy a megfelelő mennyiségű jód bevitele révén elősegítsék a gyermek későbbi értelmi fejlődését.
Vágólapra másolva!

Nem árt odafigyelni a terhesség alatt a megfelelő jódbevitelre, mert ezzel születendő gyermekünk későbbi IQ-jára és olvasási képességeire is hatással lehetünk - derült ki a Surrey és a Bristoli Egyetem szakembereinek közös kutatásából. A több mint ezer várandós kismama bevonásával végzett vizsgálat ugyanis megállapította: amennyiben a terhesség során az édesanya nem visz be elegendő mennyiségű jódot, úgy a gyermek nagyobb valószínűséggel lesz szerényebb IQ-jú és küzd majd olvasási nehézségekkel.

A The Lancet orvosi szakfolyóiratban közzétett tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált terhes kismamák közel kétharmada jódhiányos volt, és a maradék egyharmadhoz képest gyermekeik később rosszabbul szerepeltek az IQ-teszteken és az olvasási képességeket vizsgáló felméréseken. Az sem volt mindegy, hogy milyen szintű jódhiányt mértek a kutatók: minél alacsonyabb volt a kismama vizeletében mért jód szintje, annál alacsonyabb volt később a gyermek IQ-ja is.

Sok tengeri hal, tej és tejtermék

A jód nélkülözhetetlen a pajzsmirigy-hormonok termelődéséhez, amelyek közvetlenül befolyásolják a magzati agy fejlődését. A jód az elfogyasztott élelmiszerekkel és a vízzel kerül be a szervezetbe, majd a jodid felszívódik, és a pajzsmirigyben összegyűlik. Jódhoz leginkább tengeri halak, tejtermékek és tej fogyasztásával juthatunk. Érdekes módon a jódfogyasztás szempontjából a várandós nőknek nem érdemes az egyébként egészséges ökológiai gazdálkodásból származó tejet venni: egy korábbi tanulmány megállapította, hogy a biotejekben található jód mennyisége csak fele a hagyományos tejekben találhatónak.

A kutatás vezetője szerint a rendszeres tej- és tengeri halfogyasztással a kismama biztosítani tudja a baba megfelelő agyfejlődéséhez szükséges jódmennyiséget, aki viszont nem szereti (vagy nem tudja fogyasztani) ezeket az élelmiszereket, mindenképpen konzultáljon orvosával a megfelelő alternatíva megtalálásának érdekében. Óvott azonban a tengeri hínár vagy moszat-készítmények fogyasztásától, ezek ugyanis túlzott mértékű jódot tartalmaznak.