Fogorvosok szerint ez a büdös szájvíz biztosítja a legfrissebb leheletet

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A fokhagyma pont nem az, amivel illatosítani kívánjuk az otthonunkat, de tartózkodunk fogyasztásától a munkahelyen is. A friss lehelet érdekében azonban még bevethetjük – legalábbis ez derült ki egy új kutatásból.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Arab Emírségekben működő University of Sharjah Fogorvostudományi Karának kutatói arról számoltak be, hogy a markáns illatú hagymaféle sikeresen veszi fel a harcot a szájszaggal. A dolognak egyetlen trükkje van: szájvíz formájában ajánlott használni a friss lehelet érdekében.

szájszag, lehelet,
A kellemetlen szájszag hátterében általában könnyen kiküszöbölhető dolgok állnak
Fotó: Shutterstock

Friss lehelet érdekében eddig a klórhexidint ajánlották a fogorvosok

A kutatók arról számoltak be, hogy a megfelelő koncentrációban fokhagymakivonatot tartalmazó szájvíz hatékonysága vetekszik a szájhigiéniát biztosító, közismert klórhexidinével. A CHX-ként is ismert klórhexidint egyre több fogorvos ajánlja pácienseinek, ugyanis fertőtlenít, megelőzi az ínygyulladást és frissíti a leheletet. 

Hátránya, hogy megváltoztathatja az ízérzékelést és egyes fajtái elszínezhetik a fogakat és a nyelvet. 

Túlzott használata antimikrobiális rezisztenciát válthat ki, aminek következtében a szájüreg védtelenebbé válhat baktériumokkal, vírusokkal, gombákkal és parazitákkal szemben – ezek pedig nemcsak a kellemetlenek leheletnek, hanem komolyabb fertőzéseknek is utat engedhetnek.

A fokhagymakivonatot tartalmazó szájvizek friss leheletet eredményeznek
A fokhagymakivonatot tartalmazó szájvizek friss leheletet eredményeznek
Fotó: Shutterstock

Ezzel szemben a fokhagymakivonatos szájvíz nemcsak friss leheletet biztosít, de biztonságosabb is

A szakértők öt korábbi kutatást elemeztek, hogy kiderítsék, hogyan teljesít a fokhagyma kivonata a klórhexidinnel összevetve. Köztudott, hogy a fokhagyma kiváló baktériumölő és immunerősítő – a vizsgálatok szerint számos baktériumot és vírust képes elpusztítani. Ebben még semmi új nincs, azonban 

a vizsgálat során kiderült, hogy a 3%-os fokhagymakivonat sokkal hatékonyabban csökkentette a nyálban található baktériumok mennyiségét, mint a 0,2%-os klórhexidin oldat. 

A fokhagymakivonatot tartalmazó szájvíznek – amennyiben piacra dobják – szintén lesz némi hátránya: égő érzést és kellemetlen utóízt hagy a szájban. A University of Sharjah Fogorvostudományi Karának kutatói hangsúlyozzák, hogy bizonyos, kifejezetten betegséget okozó mikroorganizmusok ellen (Porphyromonas gingivalis, azaz fogágybetegség) a klórhexidin továbbra is hatékonyabb, ugyanakkor a fokhagyma is erős fegyvernek számít a gyógyszerekre rezisztens baktérium elleni küzdelemben.

A fokhagymakivonatot tartalmazó szájvizeket a jövőben tehát bátran használhatja bárki, aki friss leheletet szeretne, aki nem allergiás a fokhagymára, vagy aki a fertőzések ellen védelmet kíván élvezni. Fontos azonban kiemelni, hogy rossz leheletet nem csak a nem megfelelő szájhigiénia vagy a rossz fogak okozhatnak. Többek között a bélrendszer mikrobiom-egyensúlyának felborulása, diabétsz és májbetegség is közrejátszhatnak, így, amennyiben nincsenek rossz fogaink, további vizsgálatok szükségesek a rossz lehelet okának feltérképezésére. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!