Hét tanács, amiket megfogadva megúszhatjuk a karácsonyi stresszt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
November közepétől hirtelen minden felgyorsul: ajándékok után kutatunk, nő a feszültség a munkahelyen, a harmónia és a lelassulás helyett az elvárásoknak való megfelelés és a kapkodás lesz az, ami körbelengi az ünnepi készülődést. Hogy elkerüljük a karácsonyi stresszt és megússzuk az idegösszeomlást, legyünk tudatosak: mutatjuk, miben.
Vágólapra másolva!

Még annak is nagy a nyomás a vállán, aki mindent pontosan, időben megtervez a karácsony előtti hetekben. Az ajándékok beszerzése, a takarítás, az otthon díszítése, a rokonlátogatás egyeztetése és a vacsora megtervezése, valamint az év végi munkahelyi hajtás rettentően igénybe veszi az idegrendszert, és végül az egyetlen, ami kisül a dologból, az a karácsonyi stressz lesz.  

Érdemes tudatossággal és logisztikával küzdeni a karácsonyi stressz ellen
Érdemes tudatossággal és logisztikával küzdeni a karácsonyi stressz ellen
Fotó: Shutterstock

Íme 7 tipp, amelyeket megfogadva megúszható a karácsonyi stressz

A társadalmi változásoknak köszönhetően a külsőségek egyre fontosabbá váltak: a megvásárolható értékek előtérbe kerültek a belső értékekhez képest, ráadásul az emberek többsége hajlamos abba a hibába esni, hogy többet tervez be, mint amennyit reálisan meg tud valósítani. Így éppen arra nem marad idő, ami a legfontosabb lenne: hogy szeretetet, figyelmet fordítsanak környezetükre” – mondja dr. Stauder Adrienne, a  Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense. 

A szakértők egyetértenek abban, hogy érdemes ugyanazzal a tudatossággal és logisztikával kezelni a karácsonyi feladatokat és a komplikált helyzeteket, mint bármilyen más stresszhelyzetet. 

1. Húzzuk meg a határokat, és lássuk be, hogy mi sem bírunk el mindent

Először is üljünk le és tervezzük meg, milyen feladatok várnak a következő hetekben. Lehet, hogy ilyenkor az idő kevésnek tűnik, mégis próbáljuk elosztani a teendőket olyan napokra, amikor több szabadidővel rendelkezünk az átlagosnál. 

Készítsünk költségvetést – ez segít abban, hogy elkerüljük a túlköltekezést vagy hogy hitelbe kergessük magunkat. Ezt követően nincs más feladat, csak következetesnek lenni, azaz ragaszkodni a tervhez. 

2. Nem dől össze a világ, ha nemet mondunk

Lehet, hogy számos meghívást kapunk a rokonoktól, de valljuk be, nem tudunk többfelé szakadni és mindenkinek megfelelni, különösen akkor, ha földrajzilag is nagy távolságot kell megtenni, hogy találkozzunk a szeretteinkkel. 

Kalkuláljuk be, hogy bizony lesznek sértődések, ha visszautasítunk rokoni meghívásokat, de mivel már modern világban élünk, bátran ajánljuk fel a virtuális ünneplést. A semminél mégiscsak jobb. 

3. Csak azzal foglalkozzunk, amire van ráhatásunk, a többit engedjük el

Miért is ne engedhetnénk néha meg magunknak a „majd lesz valahogy” hozzáállást? Értékeljük, amit meg tudunk valósítani, élvezzük ki a jelen pillanatait, a többit pedig hagyjuk a sorsra.

4. Fogalmazzuk meg pontosan, mire vágyunk

Sokat tud lefaragni a stresszből, ha előre vizualizáljuk, milyen lesz, amikor kibontjuk az ajándékokat, ki hol fog ülni az asztalnál, és így tovább. Ez a metódus segít abban, hogy meglássuk, a helyzet valójában nem is olyan vészes és kaotikus, mint hittük. 

High view photo of pretty lovely girl dressed new red print clothes hands above head lying floor enjoying christmas decorations indoors
Szakítsunk időt önmagunkra 
Fotó: Shutterstock

5. Amennyire lehet, kerüljük a közösségi oldalakat

Bizonyítottan növeli a stresszt, ha mások után „kémkedünk” a social médiában. Ha az ünnepek előtt és alatt azt vizslatjuk, kinek milyen lett a fája, ki mennyire boldog, kinek kérték meg a kezét, az csak megágyaz a boldogtalanságnak és az irigykedésnek. 

Koncentráljunk inkább a jelenre. Arra, ami minket épp körülvesz az ünnepek alatt. 

6. Nyugodtan tegyük fel a lábunkat és engedjünk magunkat némi énidőt

Akármekkora a hajtás, mindig adjunk magadunknak énidőt, ez ugyanis energiával tölt fel. Készítsünk egy finom forró csokit vagy egy meleg teát, végezzünk szaloncukor-minőségellenőrzést, vagy tegyünk egy sétát. A lényeg, hogy hagyjuk kicsit kiürülni és regenerálódni az agyat. 

7. Ne hanyagoljuk el az alvást

Ha keveset alszunk, ne csodálkozzunk, hogy már délelőtt lekarmol a stressz. A téli időszakban egyébként is fontos, hogy meglegyen a napi 7-8 óra pihenés. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!