Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAmanda Nkomónak sikerült elkerülnie a terhesség egyik gyakori buktatóját, vagyis azt, hogy túl sokat hízzon. A 32 éves, otthon maradó édesanya azonban a szülés után már nem volt ilyen szerencsés, pillanatok alatt felszaladtak rá a kilók: 95 kilót mutatott a mérleg és 46-os ruhaméretet hordott. Ma már azonban ismét karcsú, fogyásának köszönhetően 36-os méretet hord.

Fotó: i yunmai / Unsplash
Bámulatos fogyás: több mint 40 kilótól szabadult meg az édesanya
Az édesanya most a világgal is megosztotta fogyásának történetét, kifejtve, hogy kezdetben 16 kg-ot fogyott azzal, hogy kisebb adagokat evett, de aztán – ahogyan ez gyakran előfordul – a fogyása megállt… Ez pedig egészen addig folytatódott, amíg el nem kezdett minden nap meginni egy adag almaecetet. Mostanra sikerült 52 kg-ra lefogynia, ami összesen 43 kilós fogyást jelent az esetében.
Amanda, aki Manchesterben él önkormányzati dolgozó férjével, a 32 éves Ehigie Oriakhival és gyermekeikkel, a hároméves Giannival és az egyéves Elijah-val, így meséli el a történetét.
„Sokan természetes módon fogynak a szülés után, nálam azonban ennek éppen az ellenkezője történt – híztam. Elijah császármetszéssel született, és miközben otthon lábadoztam egy hasfájós kisbabával, rossz étkezési szokásokat vettem fel – észre sem vettem, hogy könnyedén el tudok fogyasztani egy egész csomag kekszet.”
Kifejtette, hogy a második terhessége előtt körülbelül 44-es ruhaméretet hordott, és a súlya 78 és 84 kg között mozgott. A terhesség alatt ez a méret már 46-osra ugrott, Elijah születése után pedig már 48-as ruhákat viselt. 2024 novemberében volt a legnagyobb súlya, a 157 centijéhez már 95 kg volt.
A fiatal édesanya utálta, hogy ilyen nagy lett, és kétségbeesetten szeretett volna formába lendülni a következő júliusra tervezett esküvőjükre. A célja az volt, hogy elérje a 62 kg-os testsúlyt.
A fogyást segítő injekciók nem jöhettek szóba, hiszen friss anyuka volt, aki szoptatott, egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő kutatás arról, hogy biztonságosak-e a csecsemők számára.
Az évek során számos különböző fogyókúrás programot kipróbált – beleértve a divatdiétákat is –, abban a reményben, hogy elérje a 38–40-es ruhaméretet, de hosszú távon egyik sem bizonyult hatékonynak Amanda számára.
Az ételadagok csökkentése után a kiiktatta a keményítőtartalmú szénhidrátokat, köztük a burgonyát, a kenyeret és a tésztát. Azonban öt hónappal az esküvőjük előtt a fogyása így is megállt, amitől nagyon csalódott lett.
Ezért, úgy döntött, hogy kipróbálja az almaecetet.
„Úgy döntöttem, hogy saját gyömbérshotokat készítek, amelyekhez almaecetet és cayenne-borsot adok (ez kapszaicint tartalmaz, amely állítólag segíti a szervezetet abban, hogy a termelt hő révén több kalóriát égessen el).”
Az almaecet és a gyömbér kombinációja sokkal kellemesebbé tette az ital ízét. Az édesanya néhány hét elteltével, miután minden reggel megitta egy 60 ml-es adagot, újra elkezdett fogyni – az almaecet valóban segített csökkenteni az étvágyát, és tovább érezte jóllakottnak magát az étkezések között.
Először minden reggel egy 60 ml-es adagot ivott, később pedig napi két adagot. Mindössze 16 héttel azután, hogy elkezdte, elérte a célként kitűzött 62 kg-os testsúlyt.
A szertartáson már egy 38-as méretű ruhát viselt – mindenki alig hitte el, milyen karcsú lett – írja a Daily Mail.
Figyelem! Cikkünk kizárólag tájékoztató jellegű, nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot vagy a személyre szabott egészségügyi tanácsadást. Mielőtt étrendjén, életmódján vagy mozgásprogramján jelentősen változtatna, illetve fogyókúrába vagy bármilyen egészségmegőrző programba kezdene, konzultáljon kezelőorvosával vagy dietetikusával, különösen, ha krónikus betegséggel él, várandós vagy rendszeresen gyógyszert szed.