Kiderült: a háziállatoknak ugyanúgy szüksége van naptejre?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A kutyák és a macskák is leéghetnek a napon. Pont úgy mint az emberek. Vajon őket is érdemes bekenni naptejjel?
Vágólapra másolva!

A napok óta tartó extrém kánikula nem csak az embereket, de a négylábú házikedvenceket is. Épp ezért a népszerű állatorvos, Scott Miller közölte: a kánikulában gondoskodni kell az állatok védelméről is, ami miatt szükséges őket is naptejjel kenni, miután nem csak az emberek, de az állatok is megbetegedhetnek bőrrákban. Erre pedig példát is hozott.

Elképesztő kánikula: A házikedvencek is szüksége van nap elleni védelemre a kánikulában.
Elképesztő kánikula: aházikedvencek is szüksége van nap elleni védelemre. Fotó: Rawpixel.com / Shutterstock

Scott egy Bobby nevű kóbor macska esetét említette. A macska sok időt töltött a tűző napon, és a fülein jelentkeztek az első figyelmeztető jelek: a bőr varasodott, a fülek szélei begörbültek, és helyenként kihullott a szőr. Néhány vizsgálat után pedig kierült: laphámrákban szenved, amely bizony háziállatoknál is előfordulhat. 

Kiemelte, a kutyák és macskák is ugyanúgy leéghetnek mint az emberek. Különösen igaz ez a fehér szőrű állatokra, a rózsaszín bőrű kedvencekre, valamint azokra, amelyeknek ritka a szőrzetük vagy kopasz foltjaik vannak.

Nem mindegy, milyen naptejet használunk házikedvenceinken a kánikula miatt

Az állatorvos hangsúlyozta, hogy kizárólag állatok számára készült fényvédőt szabad használni:

A legtöbb emberi naptej cink-oxidot tartalmaz, amely mérgező lehet az állatok számára 

– figyelmeztetett.

A napvédőt elsősorban az alábbi területekre érdemes felvinni:

  • fülek,
  • orr,
  • egyéb szőrtelen vagy ritkán szőrös bőrfelületek.

Ha lehet, használjunk legalább 30-as faktorszámú, állatbarát, tartós naptejet. Először kis bőrfelületen próbáljuk ki, majd várjunk 24 órát, hogy megbizonyosodjunk arról, nincs allergiás reakció. Ha nincs, akkor ujjunkkal vékony rétegben vigyük fel a krémet a világos vagy fedetlen bőrfelületekre. Végül pedig: a bekenés után tereljük el a figyelmét játékkal vagy jutalomfalattal, hogy ne nyalja le a krémet - írja a LadBible.

@drscottym **☀️ ASK THE VET with Dr. Scott** Did you know pets can get **skin cancer** too? And yes — **some pets need sunscreen**! 🧴🐶 As the weather heats up, it’s not just us who need protection. Pets, especially those with light skin, thin coats, or pink noses, are vulnerable to sunburn — and **heatstroke is a serious risk** on hot days. 💡 Here’s what to remember: ✔️ Use pet-safe sunscreen on exposed areas ✔️ Avoid walking during peak heat — early morning or late evening is best ✔️ Always provide shade and fresh water ✔️ Know the signs of heatstroke: heavy panting, drooling, weakness, vomiting Summer fun is better when everyone stays safe. 🐾💛 Got a question about your pet and the heat? Drop it in the comments and join us next time on *Ask the Vet*! #PetSunSafety #HeatstrokeInPets #DrScottSays #PetCareTips #AskTheVet #SummerPetCare #PetWellness #DogParents #CatParents ♬ original sound - Dr Scott

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!