Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu„Egy kis szolizás nyaralás előtt jót tesz, hogy ne égjek le olyan könnyen!” – önnek is ismerős a gondolat? Nincs vele egyedül: az előbarnulás mítosza már régóta tartja magát, de vajon valóban csökkenti a napégés esélyét?

Fotó: r.classen / Shutterstock
Valóban jó az előbarnulás napégés ellen?
Az elképzelés logikusnak tűnik: ha már van egy kis színe, a bőre jobban bírja majd a napot, kevésbé ég le. Sokan emiatt már hetekkel a nyaralás előtt eljárnak szoláriumba, vagy elkezdenek napozni. Csakhogy ez az előzetes barnaság valójában alig nyújt védelmet a napégés ellen.
A barnulás maga is bőrkárosodás
Fontos megérteni, hogy maga a barnulás sem egészséges folyamat. A bőr ilyenkor tulajdonképpen sérül, a pigmenttermelés egyfajta védekezési mechanizmus a napsugárzás ellen. Tehát amikor valaki egészségesen barnultnak látszik, az valójában azt jelenti, hogy a bőre már kapott egy adag UV-terhelést, ami nemhogy nem véd a napégéstől, de később annak előszobája is lehet, sőt idővel ráncok és pigmentfoltok, extrém esetben pedig bőrrák kialakulásához vezethet. Ebből a szempontból a szoláriumozás a napozásnál is veszélyesebb, ezek a gépek ugyanis UVA-sugarakat bocsátanak ki, amelyek mélyebben hatolnak a bőrbe, mint a napból érkező UVB-sugarak.
Mi a helyzet a D-vitaminnal?
Gyakori érv a napozás mellett, hogy a bőrünk a napsugarak hatására D-vitamint termel. Tény, hogy az UVB-sugarak segítik a D-vitamin termelődését, de ehhez egyáltalán nem kell leégni vagy napokig a tűző napon feküdni. Ráadásul a szolárium erre alkalmatlan, mert alig tartalmaz UVB-t, szinte csak UVA-t. Ha tehát D-vitamin hiánytól tart, sokkal jobb megoldás a megfelelő étrend kialakítása vagy táplálékkiegészítő szedése.
Mit lehet tenni, ha barna bőrre vágyik?
Szerencsére ma már vannak olyan önbarnító termékek, amelyek biztonságosan használhatók. Ezek csak a bőr felső rétegét színezik, nem hatolnak mélyre, és nem okoznak UV-kárt, így a napégés veszélyét sem növelik. Mindez nem azt jelenti, hogy félnünk kell napra menni, a 11 és 15 óra közötti tűző napfényt ugyanakkor érdemes kerülni, és minden esetben fényvédő krémet használni. Ezenkívül előny, ha kalapot és napszemüveget is viselünk, valamint keressük az árnyékosabb helyeket. Ezek mind segítenek abban, hogy élvezni tudjuk a nyarat anélkül, hogy öregítenénk és leégetnénk a bőrünket.
Íme dr. Tamási Béla bőrgyógyász véleménye a szoláriumról: