Végzetes, ha ennél tovább marad a gyerek kánikulában a parkoló autóban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Világszerte minden évben súlyos tragédiához vezet a szülői gondatlanság a nyári kánikulában. Sok esetben csupán néhány percről van szó, egy autóban hagyott gyerek számára mégis halálos lehet a végkimenetel. Gyermekorvost kérdeztünk, milyen folyamatok mennek végbe ilyenkor a kisgyerek szervezetében, és mit tehetünk, ha ilyen esettel találkozunk.
Vágólapra másolva!
  • A parkoló autó belső hőmérséklete már 20-30 perc alatt elérheti az 50-60 Celsius-fokot, ami életveszélyes lehet egy kisgyerek számára. 
  • A gyerekek szervezete jóval érzékenyebb a hőségre, ezért a kiszáradás és a hőguta sokkal hamarabb kialakulhat náluk, mint a felnőtteknél. 
  • Ha gyereket látsz egy lezárt autóban, azonnal hívd a 112-t, és/vagy azonnal szabadítsd ki a gépjárműből.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén júniusban holtan találtak egy négyéves és egy kétéves gyereket egy tűző napon hagyott gépjárműben Franciaország déli részén. Egy másfél éves kislány szintén a tűzforró autóban vesztette életét Portugáliában, egy floridai apuka pedig bölcsődébe vitte volna a kisfiát, de a kocsiban felejtette. A mentők már nem tudták megmenteni az életét. Magyarországon legutóbb egy 2024-es eset váltott ki hatalmas felháborodást az emberekből, amikor egy nő egy tatabányai parkolóban hagyta az autójában az unokáját, miközben bement egy közeli iskolába. Szemtanúk megpróbálták kiszabadítani a gyereket, akit szerencsére sikerült rábeszélni, hogy kikapcsolja a biztonsági övét és előre másszon, ahonnan ki tudta nyitni az autót. Habár az efféle esetek sokszor hihetetlennek tűnnek, pont ezek bizonyítják, hogy nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a gondviselői gondatlanságra és annak megelőzésére. Cikkünkben kendőzetlenül bemutatjuk egy gyermekorvos segítségével, hogy pontosan milyen folyamatnak teszünk ki egy autóban hagyott gyereket a kánikulában.

Autóban hagyott gyerek kánikulában
Autóban hagyott gyerek – a tűző napon álló autó percek alatt halálos csapdává válhat. Fotó: Tipy_Pleydell / Shutterstock

Autóban hagyott gyerek – miért a kicsik vannak a legnagyobb veszélyben?

A kisgyerekek szervezete egészen másként reagál a hőségre, mint a felnőtteké. A testük sokkal kisebb, ugyanakkor a testfelületük aránya nagyobb, ezért gyorsabban veszítenek folyadékot, ráadásul az izzadási képességük még fejletlen. Ha az autót bezártuk, nem tudnak kiszállni belőle, sem levenni a ruhájukat vagy segítséget kérni.

A zárt autó utastere a tűző napon úgy működik, mint egy üvegház

Tévhit, hogy a tragédiát az oxigén hiánya okozza – a veszélyességi faktor ilyen esetben egyértelműen a hipertermia, vagyis a szervezet végzetes túlmelegedése.

„Sokan feledékenységből vagy tudatlanságból hagyják az autóban a gyerekeiket. Tudatlanság alatt értem például azt, amikor a szülő leparkol az árnyékban a gépjárművével, pár ujjnyira lehúzza az ablakot, és úgy gondolja, mindent megtett a gyerek komfortjáért. Igen ám, csakhogy amíg ő beszalad a boltba, a Nap helyzete változik, az autó az árnyékból napra kerül, a napsugarak felmelegítik a belső felületeket, például a műszerfalat és az üléseket. Ha kint 35 Celsius-fok van, akkor az autóban 20 fokkal több. A felmelegedés alig fél óra alatt elérheti az elviselhetetlen, 50-60 Celsius-fokot. Ezen az ablakok résnyire való leengedése nem segít” − kezdte lapunknak dr. Bense Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, kifejtve azt is, mi történik egy autóban „felejtett" gyerek szervezetével a rekkenő hőségben.

Az első percekben a gyereknek még csak melege van. Erősen izzadni kezd, szaporábban veszi a levegőt, szomjas lesz, nyugtalanul mocorog az ülésben. A 2. és 5. perc között következik a kiszáradás. A verejtékezéssel jelentős mennyiségű folyadékot és ásványi anyagot veszít, a vér besűrűsödik, a szívnek egyre keményebben kell dolgoznia, miközben a kisgyerek bágyadttá válik. A következő fázis a 10-15. percben jelentkezik szédülés és zavartság formájában. A gyerek pulzusa tovább gyorsul, jelentkezhet hányás, szédülés és légzési nehézség. Amikor a testhőmérséklete eléri a 40 Celsius-fokot − ez általában a 15. és 30.perc között következik be − beáll a hőguta, amely már közvetlen életveszélyt jelent. Az utolsó és egyben legveszélyesebb szakaszban, hozzávetőlegesen 30 és 45 perc között a szervezet keringése összeomlik. A sejtek károsodni kezdenek, felborul a vérkeringés, sérül az agy, a szív, a máj és a vesék, ami azonnali orvosi ellátás nélkül 40-60 percen belül halálhoz vezet!

Amennyiben az autó a tűző napon áll, akár fele ennyi idő is végzetes lehet, de a doktor által elmondottak alapján egy órán belül biztosan tragédia történik, amin már a mentők sem biztos, hogy tudnak segíteni.

Autóban hagyott gyereket ellátó mentők
Minden perc számít. A mentők gyors reakcióján is múlik az autóban rekedt gyerek élete. Fotó: Gorodenkoff / Shutterstock

Amennyiben gépjárműben hagyott gyereket látunk

Ha gépjárműben hagyott gyereket látunk, aki semmire sem reagál, eszméletlen vagy láthatóan rosszul van, haladéktalanul hívjuk a 112-es segélyhívót.

„Szó szerint minden perc számít, és ha a segítség nem érkezik meg azonnal, be kell törni a kocsi egyik távoli (hátsó) ablakát, hogy a kisgyereket kimenthessük. Egy olyan követ találjunk, amelynek élesebb sarka van. Ezt követően vigyük a gyereket hűvös helyre, és várjunk a mentő megérkezéséig” − javasolta a gyermekgyógyász. 

Hasznos tippek szülőknek, hogy a gyereket véletlenül se felejtsék az autóban

  • Tegyük a telefonunkat és a pénztárcánkat közvetlenül a gyerekünk mellé. Így kiszálláskor muszáj lesz kinyitni a hátsó ajtót.
  • Tartsunk plüssállatot a gyerekülésben. Ez a módszer azért lehet hasznos, mert amikor beültetjük a kicsit, a játékot előre, a műszerfalra tehetjük emlékeztetőnek.
  • Kapcsoljuk be a navigációs applikációnkban a „gyerek emlékeztető” funkciót.
  • Használjunk okos gyerekülést, amely azonnal riaszt. Elektronikus szenzorokkal és Bluetooth-kapcsolattal működik, és hanggal figyelmeztet, ha a szülő eltávolodik a kocsitól, de a súlyérzékelő szerint a gyerek még az ülésben ül.

Videón, hogy a nyári hőség pillanatok alatt életveszélyessé teheti az autó belsejét:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!