A világ legszebb 5 kék zónája: itt élnek az emberek a legtovább és a legegészségesebben

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Vannak helyek a világon, ahol feltűnően sokan érik meg a 90, sőt a 100 éves kort is. A kutatók ezeket a helyeket „kék zónáknak” nevezik, és évtizedek óta próbálják megfejteni, mi állhat az ott élők rendkívül hosszú élettartamának hátterében.
Vágólapra másolva!

Sokan úgy gondolják, hogy a hosszú élet elsősorban a genetikán múlik, azonban a kék zónák lakóinak erről más a véleménye. A kutatók vizsgálatai alapján az ilyen helyeken élők életmódja legalább akkora szerepet játszik a hosszú élettartamukban, mint a génjeik.

Szardínia, az egyik kék zóna a világon
Szardínia Európa egyik legvarázslatosabb helye és egyben az egyik legismertebb kék zóna a világon. Fotó: Shutterstock

Miért élnek sokáig a kék zónák lakói?

A tudósok szerint ezeken a helyeken az emberek általában sokat mozognak, erős családi és közösségi kapcsolatokat ápolnak, valamint többnyire növényi alapú étrendet követnek. Nem utolsó sorban kerülik a káros szenvedélyeket. Úgy látszik, hogy ez a fajta életmód lehet a hosszú élet titka.

Hol találhatók a legszebb kék zónák?

Szardínia, Olaszország

Szardínia nemcsak kiváló turistacélpont, hanem a férfi egészség és jólét Mekkája is. A szigeten az egyik legmagasabb a százéves férfiak aránya az egész világon. A szakértők szerint az olasz kultúra, gasztronómia, és a rendszeres sport is közrejátszhat ebben. A helyiek sokat gyalogolnak, kerékpároznak és úsznak, valamint az étrendjükben fontos szerepet kapnak a hüvelyesek, a teljes kiőrlésű gabonák és a helyi termékek.

Okinava, Japán

A japánokról köztudott, hogy alapvetően is hosszú életűek és lassabban öregszenek, mint a világ más tájain élők, azonban az országon belül is kiemelkedik Okinava szigete. Az itt lakók még az átlaghoz képest is nagyobb várható élettartammal rendelkeznek. Mi lehet a titkuk? Valószínűleg az, hogy hagyományosan sok zöldséget, tofut és édesburgonyát fogyasztanak. Emellett a kultúrájuk része a „hara hachi bu” elv is, amely szerint akkor kell abbahagyni az étkezést, amikor még nem érezzük magunkat teljesen jóllakottnak.

Ikária, Görögország

Nagyon kevés szó esik az Égei-tenger ezen szigetéről, pedig az itt élő görögök különlegesek. A félszigeti honfitársaikhoz hasonlóan mediterrán étrendet követnek, sok olívaolajat, zöldséget és hüvelyest fogyasztanak, azonban megdöbbentő módon magasabb a várható élettartamuk, mint a Görögország más részein élőknek. Ez az információ pedig zavarba hozza a kutatókat is.

Nicoya-félsziget, Costa Rica

A helyiek gasztronómiájának alapját a bab, a kukorica és a gyümölcsök adják. Nagyon szoros közösségi kapcsolataik vannak és a vallás, valamint a család központi helyet foglal el az életükben. Ezenfelül az aktív életmódjuk szintén hozzájárul a hosszú életükhöz.

Loma Linda, Kalifornia

Ebben az amerikai kisvárosban a legtöbb lakó hetednapi adventista, akik között nagyon kevesen dohányoznak, viszont rendszeresen mozognak és a növényi alapú, egészséges táplálkozásra esküsznek. Nem véletlen, hogy a közösségükben átlag feletti a hosszú életű emberek aránya. Az pedig csak hab a tortán, hogy a pihenésre is elég időt szánnak, például szombatonként otthon sem dolgoznak, hanem közös programokat szerveznek egymással.

Tényleg a kék zónákban rejlik a hosszú élet titka?

Habár a kék zónák koncepciója az elmúlt években világszerte népszerűvé vált, több tudós is vitatja ezeket az eredményeket. Véleményük szerint nem minden esetben bizonyítható egyértelműen, hogy valóban ezekben a régiókban élnek a legtovább az emberek. Azt azonban nem vitatják, hogy az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az erős társas kapcsolatok pozitív hatással lehetnek az élettartamra és a lassabb öregedésre – ezt ugyanis számos kutatás alátámasztotta már a múltban.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy mit esznek a kék zónákban élők, akkor nézd meg Jamie Oliver videóját, aki szintén ennek járt utána nemrég:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!