Segítség, támadnak a tetvek – így védd a gyereked iskolakezdéskor

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Iskolakezdéskor gyakran felüti a fejét a szülők legnagyobb rémálma, a fejtetű. Iveszics Tünde védőnő elárulta, hogyan tudjuk megelőzni a tetvességet, illetve hogyan szabadulhatunk meg a nem kívánt látogatóktól, ha azok már elszaporodtak.
Vágólapra másolva!

Neveljük egészségben, tisztaságban, sajnos nem csak rajtunk múlik, hogy a gyerekünk kobakja fejtetűk otthonává válik-e. Iskolakezdéskor a nebulók ismét nagyobb közösségbe kerülnek, ahol elég egyetlen fertőzött jelenléte, és az egész osztályra átterjedhet az élősködő. Cikkünkben bemutatjuk, hogy terjed a fejtetű, milyen tünetekkel jár a tetvesség, illetve miképp tudjuk a leghatékonyabban megelőzni. Ha már kialakult a probléma, akkor sem kell megijednünk, ugyanis egy védőnő segítségével arra is tippeket adunk, hogyan kezelhető hatékonyan a fertőzés.

Tetvesség kezelése tetűfésűvel iskolakezdéskor
Iskolakezdéskor gyakoribb a tetvesség. Illusztráció: 123RF

Iskolakezdéskor csatasorba rendeződnek a fejtetvek

Vigyázat, könnyen terjed

A fejtetű nagyon gyorsan szaporodik és meglehetősen könnyen terjed át egyik fejtetőről a másikra. Az alábbiakban összeszedtük a legfontosabb jellemzőket, minek érdemes a tudatában lenni, hogy megelőzhessük a csemeténk megfertőződését.

  1. Gyorsan szaporodik
    A fejtetű egy 2-4 mm nagyságú rovar, mely színét a haj színének megfelelően változtatja. Kizárólag emberi vérrel táplálkoznak. Serkéit cementszerű anyaggal a hajszálak tövéhez ragasztja, amikből a tetvek 7-8 naponta kelnek ki. Átlagosan 4 hétig él, de ez idő alatt körülbelül 3-400 petét rakhat le.
  2. Könnyű továbbadni
    Leggyakrabban a gyermekek között terjed, amikor a fejük játék közben egymáshoz ér. A használati tárgyakkal, hajkefével, hajgumival, sapkával, kapucnival, sállal, törölközővel vagy ágyneművel is átvándorolhatnak egyik személyről a másikra, de egy fotelben, ruhatárban, buszon vagy egyéb járművek ülésében meghúzódva is várhatják új lakhelyüket.
  3. Rendszeresen ellenőrizzük
    Az iskolákban, óvodákban a védőnők kötelezően évente háromszor szűrik a gyermekeket, szeptemberben, januárban és áprilisban, ezen kívül szükség esetén az adott csoportot kéthetente vagy akár ennél gyakrabban is vizsgálják. Nem árt azonban, ha néha mi is tüzetesen átnézzük a gyermekünk fejét, különösen a tarkó és a fülek mögötti területen egy kézi nagyítóval.
  4. A cél a megelőzés
    Érdemes megelőzésként tetűírtó készítményeket alkalmazni, de otthon is készíthetünk ehhez keveréket: csepegtessünk 2-2 csepp levendula-, teafa-, eukaliptusz illóolajat a samponba, ezzel mossuk meg gyermekünk haját 3-5 naponta. Ebből a kicsik száraz hajába is dörzsölhetünk reggelente.
  5. Próbáljuk elkerülni
    Hívjuk fel a nagyobbak figyelmét a lehetséges veszélyre. Kérjük meg, hogy ne adja kölcsön tárgyait, hajdíszeit, ruháit másoknak, ne fonja, simogassa a többiek haját, ne bújjon oda másokhoz. Nem gondolnánk, de ezzel is csökkenthetjük a fertőzés esélyét.
  6. A fejtetű nem válogat
    Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy ápolatlan személyek hajában telepszik meg. Rossz hír, hogy a tiszta és gondozott fejbőrt kedvelik igazán. A fejtetű elszaporodásához a haj hosszúságának sincs köze, de ajánlott összefogva, feltűzve hordani. Léteznek tetűírtó hajgumik, amik hatékonyak lehetnek a megelőzésben.
  7. Később kezd csak viszketni
    Erős viszketéssel jár, a fejbőrön vörös, kiütésszerű foltok is megjelenhetnek, de az se tévesszen meg minket, ha valaki nem érzi rögtön a tüneteket. A kisebb gyerekek máshogy érzékelik a fájdalmat, a viszketést, így előfordulhat, hogy csak később vesszük észre a fertőzést, amikor már több élő tetű mászkál a fejbőrön.
  8. Könnyű összetéveszteni
    Az apró, tojás alakú, szürkésfehér serkék a korpával ellentétben szorosan hozzátapadnak a hajszálhoz, nem húzhatóak le könnyen, kézzel nem lehet kirázni a hajból. Élő serkét találtunk, ha az a körmeink között összenyomva pattanó hangot ad.
Tetvesség ellenőrzése nagyítóval egy fiatal fiún
A tetvesség ma már többféle kezelési módszerrel is megszüntethető. Illusztráció: 123RF

Megtörtént a baj? Így kezelhető gyorsan és hatékonyan

  1. Ne szégyelljük, kezeljük!
    Előfordul, hogy a szülői gondoskodás ellenére mégis megfertőződik a gyermekünk. Ilyenkor mielőbb értesítsük az óvónőt, a tanárnőt, valamint a védőnőt is. Ma már patikákban, drogériákban többféle hajtetű irtó kapható, legtöbbször speciális sampon, hajszesz, oldat vagy spray formájában. Sajnos egyszeri irtással nem érhetünk el teljes sikert, ezért fontos, hogy a tetűirtást többször megismételjük. Fontos, hogy ne csak az érintett személyt kezeljük, hanem a családtagokat is.
  2. Vegyszermentes megoldás
    Kipróbálhatunk házi praktikákat is. Olívaolajba csepegtessünk 15-15 csepp teafa, levendula és eukaliptusz illóolajat, amit hajmosás után, a még nedves hajon oszlassunk szét, jól dörzsöljük be, majd úszósapka alatt hagyjuk a fejen körülbelül 1-2 órán át. Ezután tetűfésűvel húzzuk le a serkéket a hajszálakról. Miután lemostuk, 5 százalékos almaecetes vízzel öblítsük le a hajat. Érdemes eleinte háromnaponta megismételni, majd elég hetente egyszer, körülbelül 4-5 hétig.
  3. A kulcsszó az alaposság
    A kezelést követően a serkéket egyenként, kézzel kell lehúznunk a hajszálakról. Ebben nyújt segítséget a patikában kapható speciális, sűrű fogazatú fésű, amit az eredményesség érdekében ecetbe is márthatunk. Tincsről tincsre vizsgáljuk át a fejbőrt, mert ha csak egyetlen élő serke is a fejen marad, a körforgás kezdődik elölről. Ha végeztünk, a fésűt forró vízzel öblítsük le vagy alkoholban fertőtlenítsük. Használhatunk elektromos fejtetű eltávolító fésűt is, melynek előnye, hogy az eltávolított élősködőket felszívja és szűrőtasakban tárolja, így nem kell attól tartanunk, hogy a padlóra hullva később továbbfertőz.
  4. Rosszul tűrik az éhezést
    Jó hír, hogy kikerülve a hajból, a használati tárgyakon viszonylag rövid időn belül, nagyjából 1 hét alatt elpusztulnak. Fertőtlenítsük alaposan az egész lakást, a hajráfot, fésűt, a hajgumikat mártsuk forró vízbe, a fésűket dobjuk ki és vegyünk újat. A család minden ruhaneműjét és használati tárgyát érdemes legalább 60 fokon kimosni, majd vasalni. Amit nem tudunk mosni- például kabát, díszpárnák, plüssállatok, alvókák- tegyük egy légmentesen záródó zacskóba legalább egy hétre, és csak ezután vegyük elő ismét.
  5. Segíthet a porszívózás is
    A kezeléssel egyidőben az egész lakást, beleértve az ágymatracot, bútort, autókárpitot, szőnyeget alaposan és gyakran porszívózzuk ki. Erre a célra a legjobb a gőzporszívó vagy az atkamentesítő porszívó, amit akár kölcsönözhetünk is. A porzsákot dobjuk ki, mert a benne lévő serkék egy hét múlva kikelnek, és újra fertőzhetik az egész családot.
  6. Nem szükséges orvosi igazolás
    Ha fejtetűt vagy serkét találtak a gyermek fejében, akkor a közösségbe a gyermek a szülő által kitöltött igazolással mehet vissza, melyen a szülőnek nyilatkoznia kell a kezelés időpontjáról, valamint arról, hogy milyen szerrel végezték a procedúrát.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!