Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu- Fontos lenne az egészséges mozgás szeretete gyerekkorban.
- A talp a gyermekévek során folyamatosan alakul és fejlődik.
- Megelőzhető a lúdtalp kialakulása, és erre érdemes törekedni.
- A már kialakult probléma a legtöbb esetben sikeresen kezelhető.
A lúdtalp a gyerekek körében az egyik legelterjedtebb ortopédiai probléma, amiért elsődlegesen a mozgásszegény életmód okolható. Érdemes komolyan foglalkozni a kérdéssel, mert a kezelés és tornáztatás nélkül maradt fiatalok 20-30 százaléka nagy valószínűséggel felnőttkorában is lúdtalppal küzd majd. A jó hír, hogy a lábizmok kis korban is erősíthetők, ezzel pedig a lúdtalp gyerekeknél meg is előzhető.

Fotó: New Africa / shutterstock
Egészséges mozgás lúdtalp ellen
A gyerekek imádnak kúszni-mászni, mezítláb lenni, és különféle felületű talajon szaladgálni. Ez egy jó szokás, hiszen az egyenetlen földön, például kavicson, füves területen vagy homokon való lépkedés és járás kifejezetten egészséges a csupasz talp számára. Amellett, hogy változatos ingereket és kihívást is jelent az izomzatnak, segíti azok megerősödését. Ezért a legjobb, ha tavaszi-nyári szezonban hagyjuk a kicsiket cipő nélkül lenni az udvaron, a vízparton vagy akár a játszótéren. Ez az egészséges és számukra természetes mozgás az egyensúlyozási képességüket is fejlesztheti, és jó módszer lehet a lúdtalp megelőzésében is.
Mit jelent a lúdtalp?
Ha a gyereknél lúdtalpat diagnosztizáltak, az valójában azt jelenti, hogy a lábfej belső boltozata nem fejlődik megfelelően. Ahelyett hogy kialakulna a szükséges ív, a talp ellaposodik és akár teljesen le is érhet a földre, emellett a lábfej kifelé nézhet. Érdemes tudni, hogy az ember lapos lábboltozattal születik, annak íve jellemzően 2-3 éves kor tájékán kezd kialakulni a járásnak köszönhetően. A végső állapotot kb. 6-7 éves korban érjük el. Ha ez nem történik meg, vagy a boltozat eltűnik állás, illetve terhelés alatt, akkor beszélünk lúdtalpról, aminek két formája is van: rugalmas, ebből kifolyólag kinőhető, valamint merev, fájdalmat okozó.

Fotó: ABO PHOTOGRAPHY / shutterstock
Így előzhető meg a lúdtalp gyerekeknél
Megelőzésre, de az enyhe vagy már kialakult lúdtalp kezelésére is a mozgás a legjobb megoldás. A talp izmainak erősítése kulcsfontosságú kérdés, ezt pedig játékosan is megvalósíthatjuk. Szülőként és felnőttként támogathatjuk a gyerek mezítláb történő időtöltését akár azzal, hogy mi magunk is csupasz lábbal mozgunk a lakásban vagy szabadtéren. Emellett célszerű megtanítani különféle vidám és szórakoztató gyakorlatokat, amelyek a lábfejet, a talpizmokat, a szalagokat és a lábujjakat egyaránt átmozgatják, erősítik. Ezek között szerepelhet a lábbal való rajzolás, a játékok lábujjak segítségével történő összeszedése, de a lábujjhegyen járás és a különféle lábujjtornák is. Ezenkívül fontos, hogy kényelmes, ugyanakkor megfelelő támasztást adó cipőt adjunk a gyerek lábára a mindennapokban.
Mit tegyünk, ha kialakult a gyermekkori lúdtalp?
A lúdtalp diagnózisa ortopéd szakorvosi vagy háziorvosi vizsgálattal történik. Amennyiben rugalmas lúdtalpról van szó, nem szükséges speciális kezelés, ha viszont a kicsi fájdalmat és beszűkülést érez, esetleg gyenge a bokája, lábszára és lábfeje, mihamarabb javítani kell a helyzeten. Ebben segíthetnek olyan kiegészítők, mint a cipőbe helyezhető ívvédőtámaszok, vagy a kifejezetten lúdtalpasok számára kialakított támogató cipők. A legtöbbet azonban fizikoterápiával, gyógytornával és nyújtó gyakorlatokkal lehet elérni.
A lábtorna felnőttkori lúdtalp esetén is kulcsfontosságú, akárcsak a lábizomzat erősítése.
(A cikk tartalma nem helyettesíti a professzionális orvosi diagnózist és kezelési javaslatot. Mindig kérd ki szakképzett egészségügyi szolgáltatók tanácsát az egészségügyi állapotokkal kapcsolatos kérdéseiddel!)
A Semmelweis Egyetem lúdtalptorna oktatóvideója kifejezetten hasznos lehet a gyerekeknek. Hívjátok segítségül az alábbi gyakorlatokat heti 3-4 alkalommal:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


