Szülők, figyelem! Hamarosan kezdődik az iskola, ezek a betegségek érkeznek ősszel

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A közösségbe visszatérő gyerekek között gyorsan terjedhetnek a vírusok és később a bakteriális fertőzések is. Az iskolakezdést követő őszi betegségek szinte minden évben megnehezítik a családok életét. Utánajártunk, milyen vírusokra kell számítanunk szeptemberben, és hogyan erősíthetjük meg a gyerekek immunrendszerét.
Vágólapra másolva!
  • Utánajártunk, miért nő meg az őszi megbetegedések kockázata az iskolakezdést követően.
  • Összeszedtük, milyen fertőzések jelenhetnek meg a tantermekben és közösségekben.
  • Szakértő segítségét kértük, hogyan erősíthetjük meg a fiatalok immunrendszerét.

Dr. Mangó Gabriella háziorvossal jártunk utána, milyen betegségek terjednek a gyerekek között az ősszel, és mire számítsanak a szülők az iskolakezdést követően. Mutatjuk az őszi betegségeket, és tippeket adunk az elkerülésükre is!

Őszi betegségtől szenvedő gyerek ágyban
Az őszi betegségek gyorsan terjedhetnek az iskolákban és óvodákban, miután újra közösségbe kerülnek a gyerekek. Fotó: FamVeld / Shutterstock

Az iskolakezdést követő őszi betegségek minden évben felütik a fejüket

Habár a nyári szünet alatt a gyerekek többsége kipiheni magát, az iskolakezdés új kihívásokat tartogat a számukra. Az óvodákban és iskolákban rövid idő alatt sok gyerek kerül ismét szoros kapcsolatba egymással, ami a különböző fertőzések terjedésének is kedvez. A házi feladatok és dolgozatok mellett így a különböző betegségekkel is meg kell küzdeniük a diákoknak. A lapunknak nyilatkozó háziorvos, dr. Mangó Gabriella ugyanakkor mindenkit megnyugtat, szerinte ugyanis a nyári pihenés megerősítette a gyerekek immunrendszerét, ezért néhány apró praktikával kellően felkészíthetjük a szervezetüket a megpróbáltatásokra!

„A nyári gyümölcsfogyasztás, a kicsit lazább életmód, és a stresszhelyzetek kerülése bőven elég volt ahhoz, hogy a gyerekek kicsit feltöltődve menjenek suliba. Ennek ellenére a közösségekbe kerülés mindig vírus- és baktériumkeveredéssel jár a közösségeken belül” – kezdte dr. Mangó Gabriella, hozzátéve, hogy a továbbra is meleg, nyárias idő ellenére ugyanúgy jelen vannak a vírusok, így számítanunk kell rá, hogy a következő hetekben megnőhet a fertőzöttek száma.

„Habár jön az ősz, még lesznek 30 fokok is. Az a szezonalitás azonban, hogy nyáron nincsen felső légúti megbetegedés, teljesen megszűnt az utóbbi években.

 A Covid óta ugyanúgy vannak felső légúti megbetegedések a meleg időszakokban is.

 A nyáron is elég magas beteglétszámmal mentünk végig, ez a szám pedig szeptemberben azzal, hogy lesz egy nagyobb közeg, ahol találkoznak a gyerekek, várhatóan meg fog ugrani” – figyelmeztetett a szakember.

Mire számíthatunk majd a hidegebb idő közeledtével?

A háziorvos szerint a meleg idő miatt a vírusok nagyobb teret kapnak az első hetekben, a baktériumok pedig csak később, hűvösebb idő esetén jelennek meg. A bakteriális fertőzéseknek azonban sokkal rosszabb következményei lehetnek, mint egy vírusfertőzésnek.

„Ahogy bejön a 15 fok körüli átlaghőmérséklet, a vírusok helyét át fogják venni a bacilusok, úgyhogy felkészülhetünk például a tüszős mandulagyulladásokra. Ezt úgy ismerhetik fel a szülők, hogy ha belenéznek a gyerek torkába, akkor fehér pöttyöket látnak. Egy ilyen betegség esetén már antibiotikum-kúrát kapnak a gyerekek. Nagyon fontos kiemelni, hogy ha hőemelkedése van a gyereknek este, vagy fáj a feje, akkor ne csináljuk azt, hogy másnap gyógyszert adunk neki és bevisszük az iskolába, mert ott az egész osztályt végigfertőzheti” – szögezte le.

Dr. Mangó Gabriella kiemelte azt is, hogy nemcsak a gyerekek teste, hanem az elméjük is kihívásokkal kerülhet szembe a tanévkezdés után.

„Ne felejtsük el: a gyerekekre jelentős pszichés terhelés hárul azzal, hogy ismét elkezdődik az iskola. Elkezdődik a napi rutin, elkezdődik a teljesítési kényszer. Ha lehet, minél kevesebb terhet rakjunk a gyerekekre, és álljunk be mögéjük. Ez most még nagyon nehéz lehet, mert esténként lehet, hogy hosszabb ideig ébren vagyunk, kevesebbet alszunk, a gyerekek is kevesebbet alszanak. Ha lehet, akkor ezzel a pszichés teherrel ne rontsunk a helyzeten. Ne várjuk azt, hogy mindenkiből Nobel-díjas fizikus, vagy egyetemi tanár lesz. Hagyjuk meg a gyerekeket gyerekeknek" – tette hozzá a doktornő.

Praktikák, amelyekkel megerősíthetjük a gyerekek immunrendszerét

Dr. Mangó Gabriella tippeket adott ahhoz is, hogy mit tegyünk, ha mindenképpen fel akarjuk turbózni a csemeténk szervezetét.

„Sokan ilyenkor már C-vitamint és különböző komplex készítményeket szednek, én azonban szeptemberben még nem terhelném ezzel a gyerekeimet. A D-vitamin-pótlás ellenben nagyon fontos a fiatalok és az idősek számára is. A D-vitamin ráadásul immunerősítőnek is nagyon jó. Emellett továbbra se hagyjuk abba a gyümölcs- és zöldségfogyasztást. Ha a gyerek inkább gyümölcslét inna, akkor az lehetőleg frissen facsart legyen, vagy magas rosttartalmú, esetleg százszázalékos gyümölcslé. Meglehet, hogy sokkal nagyobb gyümölcsmennyiség megy be egy deci innivalóval, viszont sokkal magasabb cukormennyiség is, mintha megennénk a gyümölcsöt” – zárta sorait dr. Mangó Gabriella.

További részleteket az őszi megbetegedésekről az alábbi videóból tudhattok meg:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!