Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu- Az olaszországi Velence közelében található titokzatos Poveglia-sziget pestis karanténként vált ismertté.
- Több százezer ember halála kapcsolódik a sziget történetéhez, emiatt legendák övezik a területet.
- Az elhagyott épületek és a pszichiátriai intézet múltja miatt ma is a világ egyik leghíresebb kísérteties helyszíne.
Egykor virágzó közösség élt ott, később azonban Velence egyik legrettegettebb helyszínévé vált: Poveglia szigete volt már menedékhely, karanténállomás, és olyan elzárt terület is, ahova hosszú időn keresztül senki sem akart önként belépni.

Poveglia felemelkedése
Ide még véletlenül sem viszik a turistákat nézelődni. Az elhagyatott területet hosszú ideje lezárták és a velenceiek is mélyen hallgatnak róla. A mindössze néhány száz méter széles szigetet először egy Kr. u. 5. századból származó szöveg említi. A legenda szerint Padova és Este lakói itt kerestek menedéket a támadó seregek elől. Az ezt követő évszázadokban Poveglia fokozatosan fejlődött: halászatból, kereskedelemből és mezőgazdaságból élő közösség népesítette be, épületeket húztak fel és rendezett infrastruktúrát alakítottak ki.
A sziget békés időszaka nem tartott örökké. A 14. század végén a Velence és Genova között kirobbant konfliktus során a terület stratégiai szerepet kapott.
A velencei vezetés a lakosság kitelepítéséről döntött, hogy katonai célokra használhassa a szigetet, ám a terv kudarcba fulladt. A genovai csapatok támadása súlyos pusztítást okozott, amelyet követően a hely több mint száz évig szinte teljesen elnéptelenedett. A későbbi betelepítési kísérletek sem jártak sikerrel.
A helyiek körében egyre erősebbé vált az a hiedelem, hogy a harcokban meghalt katonák nyugtalan lelke továbbra is ott kísért.
A halál szigete, ahol a föld is mérgező
Velencét több alkalommal is pusztító pestisjárványok sújtották. A fertőzötteket elkülönítés céljából a szigetre szállították, hogy megakadályozzák a betegség további terjedését. Sok beteg számára azonban ez az út egyet jelentett a halállal.
A becslések szerint legalább 200 ezer ember lelte halálát Poveglia szigetén, a régészek szerint pedig a talaj több mint fele elporladt emberi csontvázakból áll.
A környéken élők közül többen azt vallották, hogy éjszakánként különös hangokat, sikolyokat lehet hallani.

Lobotómia érzéstelenítés nélkül
A 20. század elején pszichiátriai intézetet hoztak itt létre. A legismertebb történetek egyike az intézmény egykori vezetőjéhez kapcsolódik, akiről azt állították, hogy engedély nélkül végzett brutális beavatkozásokat a pácienseken.
A szóbeszéd szerint előszeretettel alkalmazott lobotómiát a betegek és a hozzátartozók engedélye nélkül. A beavatkozáshoz fúrót, vésőt és kalapácsot használt, érzéstelenítést pedig egyáltalán nem alkalmazott.
Egyeseket állítólag a szigeten található toronyba zárt, ahonnan messzire elhallatszott a kiáltásuk. Az intézményigazgató később maga is tragikus körülmények között halt meg: egyesek szerint öngyilkosságot követett el, mások viszont úgy vélték, hogy a megkínzott betegek okozták a halálát.

A hatóságok még most is korlátozzák a belépést Poveglia szigetére. Hivatalosan biztonsági okokból, az épületek rossz állapota miatt tiltják a látogatást, ám sokan úgy gondolják, hogy a terület valódi titkai még mindig feltáratlanok.
Poveglia titkokkal terhelt szigete videón:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



