Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu2001. szeptember 11. a történelem egyik legmegrázóbb napjává vált. A World Trade Center ikertornyainak összeomlása mögött azonban nemcsak felfoghatatlan számok és tragikus képsorok vannak, hanem több ezer személyes történet is. Olyan embereké, akik segítettek másokon, akik túlélték a lehetetlent, vagy akik egy egészen hétköznapi döntés miatt nem voltak ott, amikor bekövetkezett a tragédia.
- 25 év telt el a szeptember 11-i terrortámadások óta, de a túlélők és az áldozatok családjainak történetei ma is megrázzák az embert.
- Volt, aki a romok alatt töltött órákat, mások pedig idegenekkel együtt próbáltak kijutni az égő épületekből.
- Egy rendőr számára 13 óra a törmelék alatt jelentette az élet és a halál közötti várakozást.
- Egy hétköznapi szemüvegjavítás és egy aláírt CD miatt két ember életét egy egészen apró döntés változtatta meg.
- Két gyászoló édesanya saját veszteségéből kiindulva más, nehéz helyzetbe került családokon kezdett segíteni.
- Ezek a történetek megmutatják, hogy szeptember 11. nemcsak a tragédiáról, hanem az emberi összefogásról és a túlélésről is szól.
- 25 évvel később már egy új generáció számára kell továbbadni azok történetét, akik átélték azt a napot.
Negyedszázad telt el azóta. A National September 11 Memorial & Museum szerint az Egyesült Államokban ma már mintegy 100 millió ember túl fiatal ahhoz, hogy saját emléke legyen 2001. szeptember 11-ről. Ezért is tartják fontosnak, hogy a történetek tovább éljenek. Az évfordulón ezért nem a pusztítás képeit érdemes újra és újra felidézni, hanem azokat az embereket, akiknek az élete azon a napon örökre megváltozott, amikor összedőltek a World Trade Center ikertornyai.
Fotó: SETH MCALLISTER / AFP
9/11 – Terrortámadás miatt dőltek össze a World Trade Center tornyai
A zene iránti rajongás mentette meg az életét
Sara Botkin 24 éves volt, amikor 2001. szeptember 11-én reggel munkába indult a World Trade Centerbe. A South Tower 105. emeletén dolgozott egy biztosítási cégnél, és aznap is úgy készült, mint bármelyik másik munkanapon. Csakhogy volt egy apró kitérője.
Aznap jelent meg Mariah Carey új albuma, a Glitter, Sara pedig rajongott az énekesnőért. Mielőtt felment volna dolgozni, megállt a World Trade Center alatti üzletközpontban, hogy megvegye a lemezt. Ez a néhány perc teljesen hétköznapi döntésnek tűnt – később azonban úgy emlékezett vissza rá, hogy talán éppen ennek köszönhette az életét.
Amikor az első repülőgép a North Towerbe csapódott, Sara még odalent volt, és éppen a lifthez készült. Ha nincs az a rövid vásárlás, jóval feljebb, a munkahelyén lehetett volna. A káoszban a biztonságiak kezdetben még azt mondták az embereknek, hogy maradjanak az épületben, Sara azonban végül másokkal együtt kijutott a szabadba.
A történet különösen megrázó, ha belegondolunk: egy teljesen jelentéktelennek tűnő reggeli döntés – hogy valaki vesz magának egy új CD-t – néhány perccel későbbre tolta azt a pillanatot, amikor belépett volna a munkahelyére. Sara később azt mondta, ő ezt inkább szerencsének tartja. A történtek után Mariah Carey is értesült a történetéről, és egy aláírt CD-t, valamint egy fényképet küldött neki. A lemez így Sara számára már nem egyszerű zenei emlék lett: egy olyan reggelhez kötődött, amelyen egy apró döntés végül egészen más irányba terelte az életét.
Idegenből életmentő hős
Richard Eichen mindössze egy hete dolgozott új munkahelyén, amikor 2001. szeptember 11-én a North Tower 90. emeletén találta magát. A becsapódás ereje a földre lökte, a feje megsérült, körülötte pedig pillanatok alatt káosz alakult ki.
Az egyik irodában találkozott Lucy Gonzalezzel. Együtt indultak lefelé a lépcsőházban, ám Lucy a 25. emelet környékén összeesett. Eichen nem hagyta magára: segített neki talpra állni, majd amikor a nő ismét elájult, vitte tovább lefelé. Később sikerült mindkettőjüknek kijutniuk az épületből – mindössze néhány perccel a North Tower összeomlása előtt.
Különös módon a történetük itt nem ért véget. Bár életben maradtak, csak tíz évvel később találkoztak újra, a 9/11 Memorialnál. Két ember, akik azon a napon még szinte idegenek voltak egymás számára, örökre összekapcsolódtak egy olyan élménnyel, amelyet egyikük sem tudott volna egyedül feldolgozni.
Fotó: STAN HONDA / AFP/POOL/
Egy rendőr 13 órán át feküdt a romok alatt
Will Jimeno a Port Authority rendőreként érkezett a World Trade Centerhez. Az volt a feladata, hogy segítsen az emberek kimenekítésében. A déli torony összeomlása után azonban ő maga is a törmelék alá került.
Súlyosan megsérült, és mintegy 13 órán keresztül nem tudott kijutni. A mentők végül rátaláltak, és hosszú, nehéz művelet során szabadították ki. A túlélők között is különösen ritka volt az ilyen megmenekülés: Jimeno azon kevesek egyike lett, akiket élve hoztak ki a World Trade Center romjai közül.
A történet azonban nem a mentés pillanatával ért véget. A sérülések, a műtétek és a lelki következmények éveken át elkísérték. Jimeno később arról beszélt, hogy a családja, a felesége és gyermekei adtak neki erőt ahhoz, hogy újra felépítse az életét. Ma a túlélésére nem egyszerűen szerencseként tekint, hanem olyan lehetőségként, amelyért hálás lehet.
Hétköznapi hősök – Egy főkulcs, amely többet jelentett egy egyszerű tárgynál
A World Trade Centerben dolgozó William Rodriguez takarítóként jól ismerte az épületet. Volt nála egy olyan főkulcs, amellyel bizonyos zárt ajtókat ki lehetett nyitni. A tragédia közben ez az apró tárgy hirtelen egészen más jelentőséget kapott.
Rodriguez a mentésben is részt vett, és a történetét később számos alkalommal elmesélte. Az ő emléke is azok közé tartozik, amelyek azt mutatják meg, hogy szeptember 11-én nemcsak hivatásosok próbáltak életeket menteni. Hétköznapi emberek is olyan helyzetben találták magukat, amelyre korábban soha nem készülhettek fel. Egy kulcs, egy ajtó, egy segítő kéz – azon a napon ezeknek a hétköznapi dolgoknak is óriási jelentőségük lehetett.
Fotó: STAN HONDA / AFP
Egy szemüvegjavítás miatt maradt életben
Michael Lomonaco séf a World Trade Center északi tornyának tetején működő Windows on the World étteremben dolgozott. Szeptember 11-én azonban nem volt még az étteremben. Egy utolsó pillanatban hozott döntés miatt előbb elment megjavíttatni a szemüvegét. Éppen az optikusnál tartózkodott az épület egy másik részében, amikor a repülőgép becsapódott.
Az étteremben 79 kollégája vesztette életét. Lomonaco számára a túlélés azonban nem jelentette azt, hogy egyszerűen maga mögött hagyta a történteket. A kollégái emlékére létrehozott Windows of Hope Family Relief Fund jelentős összeget gyűjtött azoknak a vendéglátásban dolgozó családoknak a támogatására, akiket a támadások érintettek. A séf később is úgy tekintett saját munkájára, mint amellyel részben azok előtt tiszteleghet, akiket elveszített.
Fotó: STAN HONDA / AFP
Két özvegy, két család és egy döntés: segíteni másokon
Patti Quigley és Susan Retik életét ugyanazon a napon érte felfoghatatlan veszteség. Mindketten elvesztették férjüket a terrortámadásokban, kisgyermeket neveltek, és várandósak voltak.
A gyász azonban nem választotta el őket egymástól. Éppen ellenkezőleg: egymásban találtak olyan embert, aki pontosan értette, mit jelent egyik napról a másikra egyedül maradni a gyerekekkel.
Később közösen hoztak létre egy szervezetet, amely afgán özvegyeket és gyermekeiket támogatta. Vagyis a saját veszteségükből valami olyat próbáltak létrehozni, amely más családoknak adott kapaszkodót. A 25. évforduló alkalmából ismét közösen tesznek azért, hogy történetük ne csak a gyászról szóljon.
Ez talán az egyik legmeghatóbb történet a sok közül: két ember, akiknek minden okuk megvolt arra, hogy csak a saját fájdalmukkal foglalkozzanak, inkább úgy döntött, hogy másokon segít.
Vannak történetek, amelyeknek nincs valódi vége
A szeptember 11-i emlékezés nem ér véget egyetlen évfordulón. A túlélők közül sokan évtizedeken át hordozzák magukkal a történteket. Vannak, akik fizikailag sérültek meg, mások lelki sebeket kaptak, és olyan családok is vannak, amelyekben egy elveszített szülő vagy gyermek hiánya a mai napig meghatározza a mindennapokat.
A 9/11 Memorial & Museum több mint ezer interjúból álló oral history gyűjteményt őriz. Ezek között túlélők, mentők, családtagok és más érintettek személyes visszaemlékezései szerepelnek.
Fotó: BRYAN R. SMITH / AFP
A 25. évfordulón ezért talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy emlékszünk-e még arra, mi történt. Hanem az, hogy mit kezdünk azokkal a történetekkel, amelyeket azóta ránk bíztak. Mert szeptember 11. nemcsak két torony összeomlásának története. Hanem azoké is, akik lefelé indultak a lépcsőkön, miközben másokat segítettek. Azoké, akik órákig vártak a romok alatt. Azoké, akik elvesztették a szeretteiket, majd valahogy mégis felálltak. És azoké, akik a saját fájdalmukból mások számára próbáltak reményt teremteni.
Huszonöt év után talán ezért nemcsak arra kell emlékeznünk, ami azon a napon elveszett, hanem arra is, ami az emberekből előjött: a bátorságra, az együttérzésre és arra a különös erőre, amely a legnagyobb tragédiák közepette is képes összekötni az embereket.
Nézd meg videón, hogyan repült a toronyba a második repülőgép:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
