Karol Brückner (Csehország)

Vágólapra másolva!
Kevés szövetségi kapitány mondhatja el magáról, hogy kinevezése után 17 mérkőzéssel még mindig veretlen, de a csehek mestere, Karol Brückner éppen ezzel büszkélkedhet.
Vágólapra másolva!

A veterán edző 1939. november 13-án született, és játékosként nem futott be jelentős pályafutást: majd húsz éven keresztül futballozott az alacsonyabb osztályú Zelezárny Olomoucban, és csak utolsó szezonját töltötte élvonalbeli csapatban, az 1965-66-os bajnokságban a Baník Ostrava labdarúgója volt.

Visszavonulását követően egykori klubja mestere lett, és 1981-ben mutatkozhatott be az első osztályban, mégpedig a Zbrojovka Brno edzőjeként. Két évvel később átvette az élvonalból frissen kiesett Sigma Olomouc irányítását, és előbb feljuttatta a gárdát az elitbe, majd újoncként a hatodik helyet szerezte meg, amiért 1985-ben Csehszlovákiában őt választották meg az év edzőjének.

Újabb két év múlva már a csehszlovák utánpótlás-válogatott trénere lett, és a korosztályos Európa-bajnokságon a negyeddöntőig vezette az együttest. Ezután a ZVL Zilina, majd a TJ Vítkovice edzője volt, majd 1990-ben visszatért a Sigmához, és még nagyobb sikereket ért el: kétszer is dobogón végzett a csehszlovák pontvadászatban, az UEFA-kupa 1991-92-es kiírásában pedig negyeddöntőt játszhatott csapatával.

Edzette még a Petra Drnovicét, rövid ideig a szlovák Inter Bratislavát, hogy 1998-ban ismét a szövetség vegye alkalmazásba, mint a nagyválogatott pályaedzőjét, illetve az U21-es együttes edzőjét. Utóbbival 2000-ben ezüstérmet szerzett az Eb-n, majd Jozef Chovanec lemondását követően a nagyválogatott szövetségi kapitánya lett. Bátran nyúlt a fiatalokhoz, több focistát is beépített a csapatba a 2002-es, U21-es Európa-bajnok gárdából, ugyanakkor nagy fegyelmet követel játékosaitól.