Municipial de Aveiro

Vágólapra másolva!
A 30 ezres új stadion két csoportmeccsnek ad otthont.
Vágólapra másolva!

Először egy 959. január 26-án kelt levél említi Aveiro települést, a helynév Mumadona Dias grófnő végrendeletében bukkan elő, amikor a területet a guimaraesi kolostornak adományozta. A 13. században a Szent Mihály névre felszentelt templommal már komoly városnak számít, a 16. század végén fellépő járványok azonban megtizedelik a várost. Ennek ellenére 1759-ben királyi rangra emelik. Gazdaságilag kikötője, és az ott fekvő Lisszabon-Porto vasútvonal teszi fontossá.

Aveiro városában egy teljesen új, 30 ezer ülőhelyes stadion kerül átadásra. Az összköltsége 43,3 millió euró, az állam 7,4 millióval száll be, a parkolóhelyekre 339 ezret fordítanak. A tervek szerint 304 VIP-hely készül el, mintegy 400 újságíró dolgozhat megnyugtató körülmények között.

A fedett lelátókkal rendelkező létesítmény, amely Tomás Taveira tervei alapján készült, két csoportmérkőzésnek ad otthont, egyébként az SC Beira Mar együttesének otthona. A Sport Park golfpályát, uszodákat, hat hotelt és tucatnyi pavilont foglal magába. Aveiro városa Portótól 70 kilométerre délre (a fővárostól, Lisszabontól 280 km-re északra) található, az autópálya közel halad el, így nem nehéz megközelíteni.