Olegs Blagonadezdins (Lettország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Olegs Blagonadezdins, a lettek balhátvédje.
Vágólapra másolva!

Olegs Blagonadezdins (Lettország)
Poszt: balhátvéd
Klub: Skonto Riga
Születési idő: 1973. május 16.,
Válogatottság: 61 mérkőzés, 1 gól

Világéletében a Skonto Riga futballistája volt, több mint egy évtizede szerepel a fővárosi csapatban. Eleinte bal oldali középpályásként vetették be, és csak az utóbbi években játszik balhátvédet.

A válogatottban 1993 júliusában mutatkozott be Észtország ellen, és azóta csak pár mérkőzést hagyott ki a nemzeti csapatban, amelynek színeiben pályafutása során eddig egy gólt ért el, még 1997-ben egy barátságos meccsen a lengyelek ellen.

A bajnokságban sem sokkal gólerősebb, eddigi legeredményesebb éve az 1994-es volt, amikor ötször talált be. 1996 óta viszont egyetlen olyan bajnokság sem volt, ahol egynél több gólt ért volna, tavaly pedig egyszer sem volt eredményes a pontvadászatban. Az Európa-bajnoki selejtezők közül csak egyet hagyott ki, a San Marino elleni hazai összecsapást, a többi találkozót végigjátszotta.