A lettek a pontnak, a csehek a továbbjutásnak örülnek

Vágólapra másolva!
Teljes az öröm Csehországban és Lettországban a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának második fordulója után. Karol Brückner tanítványai a kontinensviadal eddigi legjobb mérkőzésén 0-2-ről fordítva 3-2-re nyertek Hollandia ellen, s hat ponttal elsőként jutottak a negyeddöntőbe. A lettek gól nélküli döntetlent harcoltak ki Németország ellen, történelmi tettként megszerezve a válogatott első Eb-pontját. Starkovs kapitány büszke csapatára, a játékvezetéssel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, talán kaphatott volna büntetőt csapata.
Vágólapra másolva!

A végső sípszó után a cseh játékosom és nézők még hosszú percekig együtt ünnepelték a csapat 3-2-es diadalát Hollandia felett. A mérkőzés 20. percében ugyan még a németalföldi együttes vezetett, a csehek Jan Koller, Milan Baros és Vladimír Smicer találataival megfordították a találkozó eredményét.

A mérkőzés legjobbjának azonban nem a gólszerzők valamelyikét, hanem a Juventus középpályását, Pavel Nedvedet választották, nem is érdemtelenül. "Fantasztikus játék, fantasztikus este, fantasztikus mérkőzés volt. Megérdemeltük a győzelmet. A mérkőzés elejét, ugyanúgy, mint a lettek ellen, átaludtuk, s nagyon nagy energiát kellett mozgósítanunk, hogy visszatornázzuk magunkat. A két mérkőzés közötti különbség az volt, hogy a lettekkel ellentétben a hollandok támadólag léptek fel, így a szurkolók szenzációs találkozót láthattak. De ez csak az első lépés volt részünkről."

Nedved szerint a cseh szurkolók amilyen kevesen voltak, olyan nagyszerű szurkolást vittek véghez. "Nem szabad elfeledkezni rajongóinkról, akik ugyan kisebbségbe szorultak, de nagyszerűen buzdítottak bennünket. Biztos vagyok abban, hogy edzőnk megtalálja mindig a megfelelő csapatot, mostantól teljes erővel a németek elleni mérkőzésre koncentrálunk."

Karol Brückner szövetési kapitány szerint csapata az elején komoly védekezési hiányosságokat követett el, így saját magának tette nehézzé mérkőzést. "A mi nézőpontunkból nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés, védekezésben bosszantó hibákat vétettünk. Büszke vagyok a fiúkra, olyan csapatom van, amely 0-2-nél sem adta fel, olyan fordulatot hajtottak végre, amely csodálatossá tette a meccset. Fantasztikus este ez az ország számára. Nem aggódom soha az ellenfelek miatt, csak a saját csapatomra figyelek, amely remélem, továbbra is megmutatja erősségét.

A holland sajtó és a szurkolók szinte Dick Advocaat fejét követelik, aki elkövette a Trapattoni-hibát, azaz előnyben támadójátékost cserélt védőre. A holland szakvezető a mérkőzés egyik legjobbját, Arjen Robbent áldozta fel, mint indokolta, azért hogy Paul Bosvelt beállításával semlegesíteni tudja Tomas Galaseket.

"Azért cseréltem, le Arjen Robbent, mert meg akartam erősíteni a középpályát, Galaseknek túl nagy területe volt. Most persze mindenki a cserémről beszél, s nem arról a sok helyzetről, amit elpuskáztunk. Robben nélkül is kialakítottunk 4-5 helyzetet. A csere az én felelősségem. Nagyszerű mérkőzést játszottunk, többet érdemeltünk volna ennél az eredménynél. Nincs más dolgunk, le kell győznünk a letteket, s várni, hogy Csehország is tegye, amit tenni kell."