Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A szbornaja két döntetlennel kezdte a kvalifikációs sorozatot, ráadásul mindkettőt hazai pályán játszotta, vagyis nem a legjobban rajtolt.

Igaz, hogy mind a két meccs rangadónak számított, hiszen először Horvátország, majd Izrael volt az oroszok ellenfele, de a selejtezősorozat előtt a csapat élére került holland szakvezető, Guus Hiddink ennél alighanem többre számított. Főleg, hogy a szentföldiek ellen már az ötödik percben megszerezte a vezetést a gárda, és a vendégek csak a hajrában egyenlítettek.

Észtországot aztán a papírformának megfelelően sikerült megvernie az orosz gárdának, majd idegenben Macedónia ellen is begyűjtötte a három pontot, és ezen a két összecsapáson már látszott Hiddink munkája az együttesen.

A holland mester ugyanis amolyan kívülről jött emberként nem klubérdekek szerint válogatott, mint elődjei többsége tette, hanem mindig a legjobb formában lévő focistákra számított. Így aztán a szakvezető az első mérkőzések után többé nem hívta meg a keretbe a korábban alapembernek számító Marat Iszmajlovot, Alekszej Szmertyint és Jevgenyij Aldonyint, tartósan bekerült viszont a kezdők közé Vlagyimir Bisztrov, később pedig Dmitrij Torbinszkij és Konsztantyin Zirjanov is.

Az oroszok a csoport "kiscsapatai" ellen rendre magabiztosan hozták a mérkőzéseket, ráadásul úgy, hogy még csak gólt sem kaptak, és utóbbit a Horvátország elleni idegenbeli rangadón is sikerült megvalósítaniuk - más kérdés, hogy a gólszerzés a szbornajának sem jött össze.

Forrás: EPA

Az Anglia elleni moszkvai meccs hőse: Roman Pavljucsenko

A zágrábi összecsapáson a vendégek szinte végig csak a védekezéssel foglalkoztak, ezt viszont rendkívül magas színvonalon űzték, és a kapuban a sérült Igor Akinfejevet pótló Vjacseszlav Malafejev is kiválóan védett. A hálóőrökkel akadt problémája Hiddinknek, hiszen Akinfejev hosszú időre kidőlt a sorból, a következő, Macedónia elleni hazai összecsapáson pedig Vlagyimir Gabulov piros lapott kapott. Mindez a második félidő közepén történt, amikor a szbornaja még csak 1-0-ra vezetett, ráadásul a vendégek tizenegyest rúghattak, de a kapuba frissen beállt Malafejev első tetteként hárította Igor Mitreszki büntetőjét, a hajrában pedig a hazaiak bebiztosították győzelmüket.

Az angolok elleni idegenbeli rangadót tehát veretlenül várhatta a csapat, és a Wembleyben sem futballozott rosszul a gárda, ám helyzetkihasználása csapnivaló volt, így aztán a háromoroszlánosok begyűjtötték a három pontot. A "visszavágón" így az oroszoknak mindenképpen nyerniük kellett az angolokkal szemben, de a Luzsnyiki stadion műfüvén a vendégek szereztek vezetést. A fordulópont a második félidő elején jött el, amikor Steven Gerrard nagy helyzetben a kapu mellé lőtt, a másik oldalon viszont a visszahúzódó Wayne Rooney tizenegyest érően buktatta Zirjanovot. A büntetőt Roman Pavljucsenko értékesítette, és ugyanő szerezte meg a győztes találatot is, miután az angol kapus, Paul Robinson csak kiütni tudta Andrej Arsavin lövését.

Fordult tehát a kocka, innentől kezdve már az oroszok kezében volt a saját sorsuk, "mindössze" a hátralévő két meccsüket kellett volna megnyerni. A szbornaja először Izraelbe látogatott, és a szentföldiek számára a meccsnek már nem volt tétje. A 90 perc előtt sokan megvádolták az izraeli gárdát azzal, hogy nem fog teljes erőbedobással küzdeni, azonban ennek éppen ellenkezője valósult meg. A hazaiak villámgyorsan vezetést szereztek, és végig nagy elánnal fociztak, míg az oroszokat mintha megbénította volna a nagy lehetőség. Az egyenlítés még sikerült nekik, de az utolsó percekben jött a dráma: Dmitrij Szicsov a kapufát találta telibe, és szinte az ellentámadásból az izraeliek megszerezték a győztes gólt. Az orosz csapat ezzel tehát eljátszotta a lehetőségét az Eb-szereplésre, ám a horvátok Hiddinkék segítségére siettek: a már biztos továbbjutó horvát csapat idegenben legyőzte Angliát, és így a szbornaja Andorra kínkeserves legyőzésével mégis csak kijutott a kontinensviadalra.